Tótváradi-Nagy Bence

A szerdai testületi ülésen döntöttek arról a képviselők, hogy ki kerüljön be utolsó külsős tagként az Emberi Kapcsolatok Bizottságába. Az eredmény nem hozott nagy meglepetést, ugyanis a többségben lévő baloldal nem hagyta bekerülni a Fidesz-KDNP jelöltjét. Ezek után véglegessé vált, hogy minden bizottság minden külsős helyén Matkovichék jelöltjei ülnek. A testület korábban már döntést hozott valamennyi bizottság összetételéről, azonban miután Iványi Károlynét megválasztották a Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, összeférhetetlenség miatt le kellett mondania az Emberi Kapcsolatok Bizottságában betöltött tagságáról. A baloldal ezúttal nem képviselő tagnak Szűcsné Zomborka Mártát jelölte, a Fidesz-KDNP pedig Ványi Lászlónét. Az ügy hosszas vitát…

Tovább

A pénteki rendkívüli ülésen újra téma volt, hogy a váci képviselő-testület megengedi-e, hogy a polgármester gyerekeinek törvénytelen teraszát utólagos engedéllyel legalizálják. A többség döntése értelmében a Lujza és Koriander kérelmét elutasították. Mint ismert, a Lujza és Koriander előkertjében található üvegteraszt illegálisan húzták fel Matkovich Ilona baloldali polgármester gyerekei. A helyzetre korábban az építési hatóság is felhívta a figyelmet, de az önkormányzat ahelyett, hogy bontásra szólított volna fel, inkább utólag megváltoztatta volna a szabályozást. Annak érdekében, hogy a szabálytalanul megépített teraszt ne kelljen lebontaniuk a Matkovich-gyerekeknek, HÉSZ módosítási kérelmet nyújtottak be az önkormányzathoz. Azt érték volna el, hogy a helyi építési…

Tovább

A Fidesz-KDNP-s Imre Zsolt Vác békepárti polgármesterjelöltje, míg Matkovich Ilona korábban bizonyította már, hogy háborúpárti. „A második világháború lezárása óta soha nem álltunk még annyira közel a harmadik világháború kitöréséhez, mint manapság. Szomszédunkban immár két esztendeje háború zajlik és az eszkaláció irányába haladnak a dolgok, mert Európa vezetői sajnos háborús lázban égnek. Magyarország a béke szigeteként egyedül áll itt, Európa közepén. A júniusi választások tétje tehát nem más mint háború vagy béke” – nyilatkozta korábban Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, aki képviselőjelölt társaival galambokat reptetett a magasba a béke szimbólumanként. Eközben Matkovich Ilona és a dollárbaloldal azt bizonyította be, hogy…

Tovább

Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy a városvezetésben nincs helye az antiszemitizmusnak. Ezért arra kéri Vác politikai vezetőit, hogy a ne indítsanak a választásokon olyan jelölteket, akiknek durva és egyértelmű antiszemita megnyilvánulásait voltak. Turai János levelét változtatás nélkül közöljük: „Két váci önkormányzati képviselő, Fehér Zsolt és Tótváradi-Nagy Bence korábban nagy nyilvánosság előtt antiszemita megnyilvánulásokat tettek. A városok vezetésében nincs helye az antiszemitizmusnak. Demokratikus alapérték az antiszemitizmus elutasítása. A rasszizmussal és antiszemitizmussal szemben nulla toleranciát kell hirdetni. Egy városvezető egyben példakép is a polgárok számára, ezért nem elfogadható, hogy ilyen pozíciót antiszemita nézeteket…

Tovább

A Váci Zsidó Hitközség és a Duna-Ipoly-Galga Holokauszt Kutató-Oktatóközpont rendezésében április 16-án emlékeztünk meg a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjáról – írja az esemény összefoglalójában Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke. Az előterjesztésben szó volt arról, hogy 1944 márciusában a városvezetés hadjáratot indított a város zsidó lakossága ellen. Rendeletet hoztak, hogy a zsidó kereskedők és szolgáltatók szombaton is kötelesek nyitva tartani, noha a szombat a zsidóság szent ünnepe, amikor tilos munkát végezni – részletezte Turai János. Folytatta: a rendelet megszegőire zaklatások, bírságok és az üzlet elkobzása várt. Ettől kezdve Vácon a zsidókat nem vették emberszámba. Több elkobzott üzletbe már idegenek…

Tovább

„A rasszizmussal és az antiszemitizmussal szemben nulla toleranciát kell hirdetni” – írta közleményében a Váci Zsidó Hitközség azzal kapcsolatban, hogy Fehér Zsolt és Tótváradi-Nagy Bence önkormányzati képviselőknek korábban antiszemita megnyilvánulásaik voltak. A Váci Zsidó Hitközség közleménye: „Két váci önkormányzati képviselő, Fehér Zsolt és Tótváradi-Nagy Bence korábban nagy nyilvánosság előtt antiszemita megnyilvánulásokat tettek. A városok vezetésében nincs helye az antiszemitizmusnak. Demokratikus alapérték az antiszemitizmus elutasítása. A rasszizmussal és antiszemitizmussal szemben nulla toleranciát kell hirdetni. Egy városvezető egyben példakép is a polgárok számára, ezért nem elfogadható, hogy ilyen pozíciót antiszemita nézeteket nyíltan hirdetők töltsenek be. Arra kérjük Vác politikai vezetőit, hogy ne…

Tovább

A korábban antiszemita megnyilvánulásaikról elhíresült Fehér Zsolt és Tótváradi-Nagy Bence továbbra is összetartanak. Utóbbi védi a pedofilbotrányba keveredett társát. „A tisztesség a te oldaladon van” – írta Tótváradi-Nagy Bence Fehér Zsolt bejegyzése alá, amiben utóbbi kínosan próbált magyarázkodni botránya kapcsán. Mint ismert, Fehér Zsolt korábban főszerkesztőként kiskorúak megerőszakolásáról szóló pedofil tartalmaknak adott teret az újságjában. Fehér évek óta nem volt képes arra, hogy tettéért bocsánatot kérjen az emberektől. Manapság pedig azzal próbálja mentegetni magát, hogy a kiadvány „nem valódi sajtótermék volt”. „Olyan világot élünk, ahol minden vesszőnek, pontnak, ésnek és vagynak a helyén kell lennie” – írta közösségi oldalán a…

Tovább

Matkovich Ilona ma délután jelentette be újraindulását a polgármesteri székért egy olyan fotóval, amin a két váci náci, Tótváradi-Nagy Bence és Fehér Zsolt is mögötte állnak; ráadásul utóbbi pedofilbotrányáról beszél most az egész város. Később lecserélték a képet és a két említett képviselő is eltűnt szem elől. Vélhetően időközben Matkovich Ilona is rájött, mennyire kínos, hogy olyan emberekkel veszi körbe magát, akik nyíltan vállalják antiszemita nézeteiket, vagy épp pedofilbotrányba keverednek. Annyi biztos, hogy a korábban közölt csoportképet lecserélték a vac.hu-n, helyette most már csak Matkovich Ilonáról látható egy fotó. Az első kép közzétételével Matkovich Ilona megerősítette, hogy kiáll a váci…

Tovább

Újraindul a polgármesteri posztért Matkovich Ilona, amit a pedofil cikk szerkesztő Fehér Zsolttal a háta mögött jelentett be.  A hírről a város honlapján számoltak be hétfő délután. A cikkhez egy olyan képet csatoltak, amin Matkovich Ilona mögött áll a pedofilbotrányba keveredett Fehér Zsolt is. Matkovich Ilona ennél egyértelműbben nem tudta volna bizonyítani, hogy kiáll a 12 éves kislány megerőszakolását bemutató tartalmat közlő Fehér Zsolt mellett. Fehérnek nem ez az első botránya. Korábban, a szintén a képen látható Tótváradi-Nagy Bencével antiszemita megnyilvánulásaikról híresültek el. A váci nácik persze azóta is a képviselő-testület tagjai. A fotót látva pedig elképzelhető, hogy újraindulnak a…

Tovább