Ebben az esztendőben, ezúttal már Vácról a nagymarosi Duna-partra elköltözve, a nyolcadik alkalommal rendezik meg a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót. Mondhatnánk örvendezve, hogy a visegrádi várral szemben immáron nem csak nevében, hanem igazából is hazatért a rendezvény, amennyiben ennek az előzménye nem lenne a mostani váci vezetésre nézve oly annyira szégyenteljes. Vác önszántából elvesztett egy nemzetközi rangú, jelentős kulturális és turisztikai programot, amelyet e nyáron a Mohácsi testvérek éppen legfrissebben „leliberalizált” klasszikus színműn tett erőszaktétele, a III. VÁCI NAGY RETRO Fesztivál, a Dunakanyar Kézműves Sörfesztivál, és persze a népszórakoztató Óriáskerék fog „pótolni”.
A „BEÉRETT A MATKOVICHI KULTÚRPOLITIKA: KIEMELTBŐL AMATŐRRÉ MINŐSÍTETTÉK VISSZA A VÁCI SZÍNHÁZAT” című írásunkban már egyszer összefoglaltuk annak a gyalázatos eljárásnak azon epizódjait, ami ahhoz vezetett végül is, hogy Vác kiemelt státuszú, államilag jól támogatott, szakmailag és a váci közönség által nagyra tartott színházi műhelye, valamint az ahhoz szervesen kapcsolódó rendezvényei, fesztiváljai a Matkovich-Varga-Molnár trió szivárványos nívójára alacsonyodjanak. (Egyébként ez az írásunk annyira kiverte a biztosítékot az Összefogás uralta városházánál és annak csatolt részeinél, hogy 4-5 közpénz herdáló, de eddig még jogerősen meg nem nyert pert is megért nekik az, hogy a színházzal kapcsolatos megbocsájthatatlan tetteiket elleplezzék.)
Azt azért látni kell, hogy a színház vezetői, az alkotóműhely szellemisége, a körülötte kialakult polgári világ, a benne megtartott, Vác ezeréves hagyományaiba gyökerező rendezvényei Matkovichéknak mindig is az orwelli „gondolatbűn” melegágyának számítottak,
így még a 2019-es győzelmük előtt is már a színház a szivárványos baloldal támadásainak kereszttüzében került, de igazán a győzelmük mámorától megittasulva vadultak be később.
A Dunakanyar Színház szétverése
A „Volt egyszer egy Váci Dunakanyar Színház, volt egyszer egy V4 Fesztivál” című rövidfilmben így vallanak az egykori alkotók a színházzal és velük történtekről:
„Amikor kicserélődött a városvezetés, akkor kezdődött el igazán a hadjárat a Váci Dunakanyar Színház ellen.
Ennek első momentuma az volt – amiből már biztosan látszott, hogy veszélybe került a színház –, hogy egy december eleji, kisebb társulati ülésen Domonkos bejelentette: a másnapra tervezett olvasópróba elmarad. Innentől fogva éreztük, hogy folyamatosan veszélybe került a Váci Dunakanyar Színház, veszélybe került az a munka, az az intézmény, amit eddig együtt építettünk.
Elsőként a felére húzták meg a költségvetésünket.
Az igazgató ezt nem hagyta szó nélkül, és az önkormányzaton, a médiában, valamint a Facebook-on is próbált valahogyan küzdeni az igazunkért. Matkovich Ilona és tettestársai ekkor hoztak meg egy rendeletet – az azóta elhíresült szájzár rendeletet –, aminek az volt a lényege, hogy nem lehet megszólalni, nem lehet semmit írni az intézményvezetőknek és beosztottaknak Matkovich beleegyezése nélkül.
Alapvető jogunkat, a szólásszabadságot vonták meg tőlünk. Ezentúl nem nyilatkozhattunk azzal kapcsolatban, hogy mit érzünk, és hogy hogyan éljük meg ezt a helyzetet.
Később belső vizsgálatok és Állami Számvevőszéki ellenőrzések sora követte egymást. Szinte mindannyian csak azon dolgoztunk, hogy a városházának adatokat szolgáltassunk, és beadjunk nekik mindenféle iratokat. A másik irányból pedig ott voltak az előadások, aminek az elvárt minőségűeknek kellett lennie…. Sokan naponta hajnali kettőig, háromig dolgoztak a színházban…
Ezek a városházi ellenőrzések lassan folyamatossá váltak, amint beadtunk valamit, már jött a következő… Tehát a városházáról egyfolytában támadták a színházat, bár szakmai alapon sohasem tudtak belekötni…
Aztán ez a folyamat vezetett ahhoz a döntéshez, hogy Kis Domonkos Márk nem tudta tovább folytatni, felállt az igazgatói székből, majd amikor idetettek egy megbízott igazgatót, erre a munkatársak közül tizenhárman azonnal felmondtunk.”
Tulajdonképpen az igazgató úrnak is el kell gondolkodnia ezen az állásán, vagy hogy mondjam, felálláson, amit most itt kialakított közöttünk, mert azt gondolom, hogy az a lojalitás, amit mondjuk mi mutattunk az irányába, a legeslegelején, tehát a kapcsolatfelvételkor, ez természetesen… ez nem végtelen.
A VéNégy Fesztivál
„Innentől biztossá vált, hogy nem marad Vácon a VéNégy Színházi Fesztivál
– folytatták a színház ellehetetlenítése után a rendezvény további sorsát elbeszélve.
Vácot ezzel is egy hatalmas veszteség érte, hiszen magát úgy aposztrofálja a város, mintha a Dunakanyar fővárosa lenne. Most egy több ezer embert megmozgató fesztivált veszített el.
A színház építésével együtt a városban egy nagyon erős fesztivál-brandet is kiépítettünk. Összehoztuk a színház művészembereit a fesztivál közönségével. Ez egy nagyon érdekes és nagyon szerethető egyveleg lett így együtt. 2018-ban a fesztivál programja keretében a visegrádi országok kulturális miniszterei is itt találkoztak és itt írtak alá egy egyezményt. Esténként könnyűzenei koncertek voltak, igen erős zenei programot hoztunk Vácra, szinte itt volt mindenki: Tankcsapda, Punnany Massif, Halott Pénz, Quimby, Kiscsillag, Irie Maffia…”
Felidézzük Manninger Péter fideszes városatyát, aki akkoriban így foglalta össze e rombolást:
„Szomorú, hogy ezt a sikeres, szervesen felépült, rangos színházi műhelyt a tavaly ősszel (2019) hivatalba lépett új városvezetés kikezdte, holott a kampányban többek között a helyi kulturális élet további kibontakoztatását ígérték. Ehhez képest a szintén megígért takarékoskodást éppen a színházi finanszírozás megfelezésével akarták demonstrálni – miközben ősszel kettő helyett immár három alpolgármestert szavaztak meg, illetve kabinetfőnöki meg tanácsnoki állást is létesítettek.”
Álljon még itt nosztalgiaként azoknak, akik jártak egykor a VéNégy-en és ismertető azoknak, akik nem, hogy mi veszett el Vác kulturális életéből: