V4 Fesztivál

A szervezők már a múlt év végén vázolták a június 22 – 25. között tartandó VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó programját, aminek véglegesítése már a finomhangolásnál tart, tehát néhány újabb meglepetés még be-bekerül a már így is imponálóan gazdag műsorba. Legújabban arról kaptunk hírt, hogy a színházi és egyben a zenei kínálatot is színesítve fellép a műsorfolyam keretében a Feledi János és Oláh Dezső vezette Vibratone Quartet is, akiknek a modern jazz és modern tánc fúzióját megvalósító Esszencia című produkciója tisztelgés a 20. század meghatározó zenei nagysága, Bartók Béla előtt. A Dunakanyar – eredetileg váci gyökerű, de az itteni mostani…

Tovább

Már javában formálódik a jövőre június 22 – 25. között tartandó VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó programja, a Dunakanyar egyik kiemelkedő nyári kulturális eseménye minden korábbinál nagyszabásúbb rendezvénynek ígérkezik, annál is inkább, mert már a tizedik lesz a sorban. A zenei kínálatból máris kiemelhetjük, hogy az Analog Balaton, Bagossy Brothers Company, Belga, Beton.Hofi, Blahalouisiana, Carson Coma, Csaknekedkislány, Dzsúdló, Halott Pénz, Elefánt képviselte magyar élvonal mellett »ropogós és finom« zenei csemegével érkezik a Dunakanyarba a holland elektronikus funk-soul produkció, a Kraak & Smaak. A kiváló zenei felhozatal mellett a 10. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó színvonalas cseh, szlovák és lengyel színházi…

Tovább

A nagymarosi Duna-parton ötven zenei programmal, köztük a Morcheeba koncertjével, színházi, utcaszínházi előadásokkal, természetjáró és családi programokkal várja a látogatókat a IX. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó június 23. és 26. között. Kultúra, mint közösségteremtő erő Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős miniszter az esemény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat is megjelenik a VéNégy Fesztiválon. Kiemelte: a térségi szemléletet tágabbra is kiterjesztve az egész régióban gondolkoznak, nemcsak a Bakony-Balaton régióban, de Közép-Európában is. Hozzátette: a VéNégy Fesztiválon jó lehetőséget látnak arra, hogy a kultúra közösségteremtő erejére is felhívják a figyelmet. A V4-nek…

Tovább

A június 23 – 26-áig tartó VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó programjából ezúttal a színházi műsort emeljük ki, napról-napra lajstromozva az igen bőséges kínálatot. Június 23-án 16 órai kezdettel a Szárnyas Sárkány gólyalábasok előadását láthatják az érdeklődők, 17 órától a színházi sátorban a Nemzeti Színház: Fodrásznő című előadása szerepel a programban, éjjel 23.05-től a Szárnyas Szarvas utcaszínházi sorozatban a csehországi Artprom színházi központ csapata lép fel, 23.15-tél az Ártér fesztiváli helyszínen az Oberon Társulat: Batyutánc című produkcióját láthatja a közönség. Június 24-én 16 órától a Ládafia Bábszínház: Vásári bábcirkusz című előadása szórakoztatja a közönséget, a színházi sátorban 16.30-kor a szlovákiai…

Tovább

Ez az utcai hírmondó egy valóságos vádirat Vác jelenlegi szivárványos önkormányzatának kulturális teljesítményéről a nyári fesztiváli kínálatra vonatkozóan: négy plakát három másik helyszínről, jobbnál-jobb programkínálattal, miközben sehol egy tacepaó a Váci Világi Vigalomról. Hát igen, 2020 előtt csaknem negyed századon át egyre csak bővült, gazdagodott a Váci Világi Vigalom programja, a mostani városvezetői garnitúra városrombolása előtti utolsó években már komoly nemzetközi rangja volt az eseménynek, évente több tízezren jöttek a programokra városunkba itthonról és külföldről. Ehhez képest mára a maradék valami vigalom light-szerűség, aminek érkeztére ezúttal július 22-24. között lehet számítani, s amiről egyelőre annyi a biztos információ, hogy a…

Tovább

Az idén június 23-27. között tartandó VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozóhoz kapcsolódóan ismét lesz transzfer buszos utazási lehetőség Nagymaros vasútállomás és a fesztivál helyszíne között, ezzel is segítve az eseményre vonaton érkező vendégeket, a menetrend a Budapestről érkező zónázó járatok menetrendjéhez fog igazodni. Indulási időpontok Nagymaros vasútállomás és a fesztiválhelyszín között: 16:50, 17:50, 18:50, 19:50; visszafelé: 22:10, 23:10, 00:10, 01:10 A busz 500 Ft-os jegy megváltásával vehető igénybe. Ami a programot illeti, ebből most a VR Színházat emeljük ki, erre így csábítják az érdeklődőket a szervezők: „Bátor vagy? Vedd fel a szemüveget és lépj be a virtuális valóságba! Utazz velünk…

Tovább

Ebben az esztendőben, ezúttal már Vácról a nagymarosi Duna-partra elköltözve, a nyolcadik alkalommal rendezik meg a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót. Mondhatnánk örvendezve, hogy a visegrádi várral szemben immáron nem csak nevében, hanem igazából is hazatért a rendezvény, amennyiben ennek az előzménye nem lenne a mostani váci vezetésre nézve oly annyira szégyenteljes. Vác önszántából elvesztett egy nemzetközi rangú, jelentős kulturális és turisztikai programot, amelyet e nyáron a Mohácsi testvérek éppen legfrissebben „leliberalizált” klasszikus színműn tett erőszaktétele, a III. VÁCI NAGY RETRO Fesztivál, a Dunakanyar Kézműves Sörfesztivál, és persze a népszórakoztató Óriáskerék fog „pótolni”. A „BEÉRETT A MATKOVICHI KULTÚRPOLITIKA: KIEMELTBŐL AMATŐRRÉ…

Tovább

Vác kulturális térvesztésének egyik biztos jeleként a Dunakanyar szívébe, egy minden eddiginél vadregényesebb helyszínre költözik a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó! Nagymaroson, a Duna-parton, a Börzsöny, és a Szent Mihály hegy lábánál, szemben a Visegrádi várral és a Pilis hegyeivel, csodaszép környezetben élvezheti a színház- és zeneszerető közönség a jobbnál jobb programokat. VÉNÉGY FESZTIVÁL ÉS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2021 2021.06.14.-2021.06.27. Nemzetközi színházi workshop 2021.06.23. – szerda 14:00 Konferencia a V4 országok kulturális szakembereinek bevonásával 18:00 Fesztivál nyitóelőadás – Olt Tamás: Szájon lőtt tigris (Rejtő est) 2021.06.24. – csütörtök 15:30 Könyvbemutató – Pászt Patrícia: Boguslaw Schaeffer – Színpadi Kompozíciók 16:00 Kerekasztal-beszélgetés -…

Tovább

Úgy döntöttünk, hogy bátrak leszünk és nekimegyünk az eredeti időpontnak, tehát ne csináljatok más programot június 24-27-re, mert óriásit fogunk bulizni a mesés Dunakanyarban, Nagymaroson! – hirdette meg a VéNégy Fesztivál a programját. Ott lesz a Halott Pénz, Russkaja, a Blahalouisiana, Rúzsa Magdolna, a Punnany Massif, a Follow The Flow, a Random Trip, az Ivan & The Parazol, az Erik Sumo Band, Péterfy Bori & Love Band, Lóci játszik, a Supernem OFFICIAL, a Carson Coma és az Európa Kiadó. A biztonság kedvéért B-tervvel is készülnek a szervezők, ami az augusztus 4-8-i pótdátumot jelenti. „Hiányzik a szabadság, hogy együtt lazuljunk, beszélgessünk,…

Tovább

Váci Komment címmel egy videósorozatot indítunk el ezzel a dokumentumfilmmel, amely a közösségi platformunkon egy újabb közéleti társalgásra hívja meg a váci polgárokat. Első filmünk a 2013-ban megalakult Váci Dunakanyar Színházról szól, amely teátrum – a 2019-es adatok szerint – egy vidéki viszonylatban is kiemelkedő 47.000-es (!) nézőszámot produkált. Lukács Máté e színház történetéről, annak dicstelen végéről és egy kivéreztetett fesztiválról készített egy remek rövidfilmet, melynek címe: „Volt egyszer egy Váci Dunakanyar Színház, volt egyszer egy V4 Fesztivál”. A városvezetés, különösképpen Matkovich Ilona polgármester szívós ténykedés által elpusztított alkotói műhelynek állít mementót ez a figyelemreméltó alkotás. A „szájzár” nélküli VácOnline…

Tovább