
Sajnálatosan/örvendetesen annyi témát adnak a szivárványkoalíció „komolykodó” politikusai, hogy meglehetős lemaradásban vagyunk az általuk feldobott politikai labdák leütésével. Így ezúttal némi késéssel tudjuk csak elmondani Önöknek, hogy Fehér Zsolt egy májusi posztjában a körzetéért való látszólagos ügybuzgalma közepette, a keresztény tanokban való súlyos járatlanságának tanújeleként nem egy kicsit, de nagyon összekeverte az adventet a pünkösddel.
A nemzeti oldalon állók hitét gyakran megkérdőjelező „mélykeresztény-mélymagyar” férfiú imigyen tett tehát nyílt színen hitvallást.
E posztból sokaknak tűpontosan kiviláglik, a jobbikos-ballikos képviselőnek ezúttal tavasszal volt az adventje. E kijelentés teológia-politikai üzenetéből viszont jól érzékelhetővé válhatott mindenki számára, hogy hamarosan főnökükkel, Ferenccel együtt mennek majd rendszeresen bérmálkozni is.
A tisztánlátás miatt szeretnénk idézni a Jobbik elvi nyilatkozatából:
„Büszkén vállaljuk, hogy a Jobbik egy nemzeti, keresztény, konzervatív, jobbközép, szociálisan érzékeny néppárt.”
Tehát e poszt, valamint a szivárványkoalícióval kötött paktumuk, és az azóta betöltött szerepük kapcsán javasoljuk, hogy a váci Jobbik vonatkozásában próbálja mindenki ízlelgetni e szavakat újra:
- nemzeti,
- keresztény,
- konzervatív,
- jobbközép,
- szociálisan érzékeny.
Egyébként köszönet Fehér Zsoltnak a segítségét e pontos politikai és szellemi „helymeghatározásért”, hogy majdan a helyén kezelhesse őt minden keresztény választó!