A MINISZTERELNÖKSÉG ILLETÉKES OSZTÁLYÁNAK KÉPVISELŐI CIVIL SZERVEZETEK VEZETŐIVEL TALÁLKOZTAK A KILÁTÓBAN

A MINISZTERELNÖKSÉG ILLETÉKES OSZTÁLYÁNAK KÉPVISELŐI CIVIL SZERVEZETEK VEZETŐIVEL TALÁLKOZTAK A KILÁTÓBAN

A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának országjáró tájékoztató (és tájékozódó) sorozatában csütörtökön Vác, a Piarista Kilátó Központ volt az újabb, hatvannegyedik helyszín. A 100 éves Váci Reménység Egyesület elnökségi tagja, Fábián Fédra vezette kerekasztal-beszélgetést megelőző sajtótájékoztatón Dr. Kecskés Péter főosztályvezető elmondta: – Kollégáimmal együtt azért jöttünk…

BÚCSÚZÓ KÖSZÖNET TÖMÖRDI VIKTOR FERENCES ATYÁNAK

BÚCSÚZÓ KÖSZÖNET TÖMÖRDI VIKTOR FERENCES ATYÁNAK

A vasárnap kora esti szentmise keretében is elköszönhettek a Barátok temploma közösségének tagjai Tömördi Viktor atyától, aki csaknem egy évtizedes itteni jelenléte után a jövőben rendje sümegi központjában folytatja szolgálatát. Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész, a templom főkántora közösségi médiás oldalukon ezekkel a szavakkal búcsúztatta a tudós papot, sokak Viktor páterét: „Egy korszak megint lezárul, hogy…

AZ A CÉL, HOGY A FIATALOK A SZAKKÉPZÉSBEN JÖVŐT, KARRIERT LÁSSANAK – KONFERENCIA A KILÁTÓBAN

AZ A CÉL, HOGY A FIATALOK A SZAKKÉPZÉSBEN JÖVŐT, KARRIERT LÁSSANAK – KONFERENCIA A KILÁTÓBAN

„Az az alkalom hozott össze ma bennünket, hogy az Európai Szakképzési Hét keretében ismételten megmutathatjuk a nagy nyilvánosságnak, hogy a szakképzés milyen új innovációkkal gazdagodott” – kezdte köszöntőjét Pölöskei Gáborné, az ITM helyettes államtitkára. Az Európai Bizottság indította el 2016-ban a szakképzési hetet, amelyhez Magyarország is csatlakozott különböző programokkal. A programok számában Magyarország idén dobogós…

TÖBBSÉGBEN VANNAK VÁCON IS A KERESZTÉNY-NEMZETI POLITIKAI OLDAL TÁMOGATÓI

TÖBBSÉGBEN VANNAK VÁCON IS A KERESZTÉNY-NEMZETI POLITIKAI OLDAL TÁMOGATÓI

Ahogy az már csak lenni szokott, zsúfolásig megtelt a Piarista Kilátó Központ nagyterme a Rétvári Bence országgyűlési képviselő kezdeményezésére életre hívott Váci Polgári Estek legutóbbi eseményére, az április 28-án rendezett alkalmon Mráz Ágoston Sámuel politológus, egyetemi tanár, a Nézőpont Intézet alapítója, igazgatója volt a meghívott vendég. Az élénk érdeklődés ismételten ékes válasz volt az eseménysorozattal…

BIZÁNCBÓL KÜLDETETT – TÖRTÉNELMI MONOOPERA BEMUTATÓ A PIARISTA KILÁTÓ KÖZPONTBAN

BIZÁNCBÓL KÜLDETETT – TÖRTÉNELMI MONOOPERA BEMUTATÓ A PIARISTA KILÁTÓ KÖZPONTBAN

A volt ferences rendházban kialakított Piarista Kilátó Központ – oktatási, továbbképzési, pályaorintációs – alapfeladatai mellett egyre fontosabb kulturális-művészeti befogadó színtérré válik egyben, koncerteknek, színi előadásoknak is teret ad alkalomadtán, legutóbb, november 12-én este a „Bizáncból küldetett” című új monoopera bemutatójának adott helyet a nagyterem. A darab szerzői Pajor András katolikus pap, író és Kristofori Ferenc…

REMEK CSALÁDI PROGRAMOK A KILÁTÓBAN: MATINÉKONCERTEK A VÁC CIVITAS MŰVÉSZEIVEL!

REMEK CSALÁDI PROGRAMOK A KILÁTÓBAN: MATINÉKONCERTEK A VÁC CIVITAS MŰVÉSZEIVEL!

Vác Civitas Hangversenysorozat címmel a Sándor Bence vezette Vác Civitas Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttesei MATINÉKONCERTEKET adnak a PIARISTA KILÁTÓ KÖZPONTBAN. IDŐPONTOK: 2021. június 26. 10:00 2021. július 31. 10:00 2021. augusztus 28. 10:00 2021. szeptember 18. 10:00 2021. október 30. 10:00 Helyszín: Vác, Piarista Kilátó Központ (2600 Vác, Géza király tér 10.) A rendezvények mindegyike ingyenes,…

Átadták a váci Piarista Kilátó Központ épületét

Átadták a váci Piarista Kilátó Központ épületét

Az egykori váci ferences kolostor épületének teljes körű felújításával elkészült a Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központ (röviden: Piarista Kilátó Központ) épülete. Kedden történt az ünnepélyes átadó, ahol a kormány, a ferences és a piarista rend elöljárói és Marton Zsolt megyés püspök jelenlétében nyithatta meg immár az új intézmény a kapuit.   A…