SZABÓ CSABA: KOMMUNISTA TEMPÓ VÁCON ÉS BRÜSSZELBEN IS

„A szólásszabadaság és szabad véleménynyilvánítás élharcosainak hívják magukat a baloldalon, közben Brüsszel egyik kerületének a polgármestere megtiltotta, hogy megtartsanak a kerületben egy konzervatív és nemzeti politikusoknak teret adó konferenciát. Vácon Matkovich Ilonáék ugyanígy tiltották ki a Váci Polgári Esteket a színházból, majd az Elkxrtuk című filmet sem engedték levetíteni” – mutatott rá Szabó Csaba, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Szabó Csaba folytatta: „Matkovich Ilona élete első polgármesteri utasításával, az úgynevezett szájzár rendelettel tiltotta meg, hogy a váci önkormányzati cégek munkatársai a jóváhagyása nélkül kritizálják a város működését, de még a Facebook-on se posztolhatnak ilyet.”

„Ez a baloldali szólásszabadság. Addig beszélhetsz, amíg ugyanazt mondod, amit ők. Ha más a véleményed, akkor rád kerül a szájzár. Június 9-én nemet kell mondanunk Matkovich Ilonára és a baloldali városvezetésre, és igent kell mondani Imre Zsoltra, a Fidesz-KDNP jelöltjeire és a békére. Vác többet érdemel, de a baloldali városvezetés nem érdemel több esélyt!” – mondta Szabó Csaba.