PETŐFI SÁNDOR ALAKJA KERÜL A KÖZÉPPONTBA EGY KISTÉRSÉGI PÁLYÁZATON

Egészen kiváló kezdeményezéssel állt elő a váchartyáni EUNIORS Ifjúsági és Sportegyesület: kiterjesztve a Magyar Kultúra Napjához kötődően évek óta szervezett regionális rajz- és kreatív pályázatukat, az idén, Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója alkalmából egy átfogóbb programsorozatot álmodtak meg. Vác és a Dunakanyar húsz településének harminc általános iskoláját igyekeznek megszólítani. Továbbá segíteni a térség önkormányzatait, hogy az ő programjukhoz is csatlakozva maguk is tartalmasabbá tehessék az emlékévi eseménynaptárukat.

Közvetlenül már minden érintett településre eljutott a felhívás az EUNIORS idei diák alkotói pályázatára, melynek keretében egyéni kategóriában Petőfi: „ Anyám tyúkja” vagy „Arany Lacinak” című verse ihletésére készülő munkákat, míg csoportos kategóriában a „János vitéz” inspirációjára megálmodott plakátokat vagy tablókat várnak.

A pályaművek leadási határideje január 23-a.

Továbbá várják öt fős általános iskolai csapatok jelentkezését, akik iskolájukat, sok esetben azon keresztül településüket képviselve interaktív vetélkedőn mérhetik össze tudásukat más iskolák delegáltjaival. Közben a szervezők versekkel, idézetekkel, zenei és filmbevágásokkal színesítik majd a költő életútját végigkísérő műsort. Ennek az eseménynek a váci Piarista Kilátó Központ ad helyet január 27-én.

A műsor végén értékes ajándékok várják a résztvevőket, valamilyen formában (emléklap, könyvjelző, stb.) minden indulót jutalmaznak majd a szervezők.

– Regionális programsorozattá attól válik a kezdeményezésünk, hogy a kiállítás anyagát, kibővítve az említett rendezvény és díjátadó képeivel egy regionális „turné” keretében hétről hétre eljuttatjuk a résztvevő iskolák településeire. Ezzel segítve az önkormányzatokat, hogy a kiállítás anyaga köré szervezett műsor alkalmával helyi szinten is megemlékezzenek a magyar költészet egyik legismertebb alakjáról, Petőfi Sándorról, a forradalmár költőről – nyilatkozta a program kiterjesztéséről Bucs Levente egyesületi elnök.

További információk. 

Az egyesület egyik Facebook-profilja

Az egyesület másik Facebook-profilja