Piarista Kilátó Központ

Rendhagyóan kezdődött a Váci Polgári Estek sorozat februári eseménye, hiszen Rétvári Bence államtitkár, a térség országgyűlési képviselője ezúttal egyetlen eredményt emelt ki bevezetőjében, éspedig a Memento Mori című játékfilm elkészültét. A házigazda hangsúlyozta: kétségtelen, hogy ez az alkotás a filmtörténet legvácibb alkotása, amennyiben története a Fehérek temploma kriptájában megtalált, több mint 250 természetes úton mumifikálódott holttestet is magába foglaló egyedülálló temetkezési leletegyüttes megtalálásából indul ki, jeleneteinek zömét Vácott forgatta a stáb, s nagyon sok helybéli is közreműködővé vált statisztaként. Rétvári Bence kiemelte, hogy az Uránia Nemzeti Filmszínházban február 28-án tartandó díszbemutatót követően természetesen Vácott is lesz premier előadás, sőt, több…

Tovább

Az országos középiskolai Wallenberg vetélkedő egyik középdöntős megmérettetésének adott helyett február 16-án a Piarista Kilátó Központ, a versenyre Hajdú-Bihar-, Baranya-, Jász-Nagykun-Szolnok-, Csongrád-Csanád- és Pest vármegyéből érkeztek csapatok, illetve két trió a határon túlról, Szabadkáról jött. A program szerint egy, a Vác és a régió holokauszt történéseiről szóló vetített képes előadás vezette be az eseményt, s jobbára erre alapult a vetélkedő, hiszen ezután öt kérdést kaptak tesztlapon a versenyzők az elhangzottakról, látottakról. Az eredményhirdetés bevezetéseként Turai János főszervező és Rétvári Bence államtitkár, a térség országgyűlési képviselője is köszönetet mondott mind a vetélkedőt évről-évre meghirdető Raoul Wallenberg Egyesületnek, mind a kiváló házigazda…

Tovább

Mint arról már előzetesen hírt adtunk, a Magyar Kultúra Napjához és a „Petőfi 200” jubileumi évhez kapcsolódóan nagyszerű kezdeményezéssel állt elő a váchartyáni EUNIORS Ifjúsági és Sportegyesület: kiterjesztve a január 22-ei jeles dátumhoz kötődően évek óta szervezett regionális rajz- és kreatív pályázatukat, az idén egy átfogóbb programsorozatot álmodtak meg, forradalmár költőnk tiszteletére. Az egyesület a Magyar Kultúra Napjához kötődő, már hagyományos programját az idén értelemszerűen Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója jegyében szervezte, rajzpályázattal, illetve a költő művei, életpályája köré fonódó interaktív vetélkedővel, melynek a Piarista Kilátó Központ adott helyet. A rajzpályázat ihletadónak szánt témája egyéni kategóriában Petőfi: „Anyám tyúkja” vagy…

Tovább

A Váci Polgári Estek sorozat 2023-as évfolyama első alkalmának adott helyett január 26-án a Piarista Kilátó Központ, ahol ezúttal dr. Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész, akadémikus volt az előadó-vendég. Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője, államtitkár, aki Fábián Fédra háziasszony mellett az estek másik rendszeres moderátora, ezúttal rövid videóüzenetben köszöntötte a Kilátó nagytermét zsúfolásig megtöltő közönséget, hiszen a soros elnök Svédország fővárosába, Stockholmba szólította a kötelesség, az unió belügyi tanácsának találkozójára. A Dr. Papp Lajossal folytatott beszélgetés legelején a neves vendég kiemelte, hogy már születésekor megnyilvánult az életében az isteni gondviselés, hiszen a bábaasszony, kicsit késve, arra érkezett a házhoz, hogy…

Tovább

Idén is folytatódik a Váci Polgári Est. Január 26-án 18 órától Dr. Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész beszélget Rétvári Bence országgyűlési képviselővel és a rendezvény házigazdájával, Fábián Fédrával. A programsorozatot ebben az évben is minden hónap negyedik csütörtökén tartják meg a Géza király téri Piarista Kilátó Központban.

Tovább

A korábbi hagyományokhoz híven az idén is Vácon rendezik a szervezők a Raoul Wallenberg országos középiskolai tanulmányi verseny egyik területi fordulóját – (egyelőre) nem megmagyarázott okok miatt ezúttal nem valamelyik váci önkormányzati kulturális intézményben, hanem a Piarista Kilátó Központban. A területi elődöntő időpontja február 16-a, a rendezvény fővédnöke Rétvári Bence államtitkár, országgyűlési képviselő, társ fővédnökei Dr. Róna Tamás, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke és Imre Zsolt, a Dunakeszi Járási Hivatal vezetője, volt országgyűlési képviselő, az esemény rendezője-házigazdája a Váci Zsidó Hitközség és a Duna-Ipoly-Galga Holokauszt Kutató-Oktató Központ, a zsűri elnöke pedig Dr. Orosz Ferenc lesz, a Raoul Wallenberg Egyesület ügyvivője.…

Tovább

Egészen kiváló kezdeményezéssel állt elő a váchartyáni EUNIORS Ifjúsági és Sportegyesület: kiterjesztve a Magyar Kultúra Napjához kötődően évek óta szervezett regionális rajz- és kreatív pályázatukat, az idén, Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója alkalmából egy átfogóbb programsorozatot álmodtak meg. Vác és a Dunakanyar húsz településének harminc általános iskoláját igyekeznek megszólítani. Továbbá segíteni a térség önkormányzatait, hogy az ő programjukhoz is csatlakozva maguk is tartalmasabbá tehessék az emlékévi eseménynaptárukat. Közvetlenül már minden érintett településre eljutott a felhívás az EUNIORS idei diák alkotói pályázatára, melynek keretében egyéni kategóriában Petőfi: „ Anyám tyúkja” vagy „Arany Lacinak” című verse ihletésére készülő munkákat, míg csoportos kategóriában…

Tovább

A Gólya TV szervezésében megvalósult, „Magda naplója” című film díszbemutatójának adott helyet a napokban a Piarista Kilátó Központ. A Magyar Média Mecenatúra támogatását is elnyert dokumentumfilm a magyar történelem sötét korszakából, a kommunizmus időszakából mutat részletet egy hétköznapi hős, Dvorszky Ferenc és családjának életén keresztül, egyrészről nagyon személyes, másrészről mégis általánosíthatónak mondható megvilágításban. A film külön érdekessége, hogy a játékfilmes jeleneteket, a statiszta feladatokat Dvorszky Ferenc leszármazottai játszották el, valamint a kismarosi ciszterci nővérek is részt vettek az alkotásban. Az eseményen Hidvégi Vince köszöntője után előbb Rétvári Bence, a választókerület országgyűlési képviselője, majd Hulitka Róbert plébános atya mondta el ide…

Tovább

A József Attila díjas költő és felesége a Piarista Kilátó Központ sikeres Családbarát munkahely pályázata révén érkezett Vácra; bensőséges hangulatban és kendőzetlen őszinteséggel osztották meg a közönséggel házasságuk napsütéses és zivataros mindennapjainak legtanulságosabb részleteit, momentumait. Ötven év, hatvanhét kötet, harminckilenc műfordításkötet, sok-sok fellépés, ezer aprócikk, harminc év házasság és hat gyermek, négy unoka. A rideg felsorolásból csak az a nagyon gazdag élet maradt ki, melyről a Kilátó nagytermében december 9-én, Lackfi János író, költő, műfordító, szerkesztő és felesége, Bárdos Júlia művészettörténész egy bő másfél órában meséltek. Olyan őszinte kitárulkozás volt, melyet csak nagyon szilárd kapcsolatban lehet megtenni, és olyan bátor…

Tovább

A Gólya TV által szervezett, „Magda naplója” című film ősbemutatóját tartják december 15-én, 16:30-kor Vácon, ahol köszöntőt mond Rétvári Bence országgyűlési képviselő. A Magyar Média Mecenatúra által is támogatott dokumentumfilm a magyar történelem sötét korszakából mutat részletet, egy leány naplója nyomán. Egy hétköznapi hős, Dvorszky Ferenc és családjának életét ismerhetjük meg az alkotásban, melynek nagy jelentősége van a Kismaroson máig is működő ciszterci rend megalakulásában. A film külön érdekessége, hogy a játékfilmes jeleneteket, a statiszta feladatokat Dvorszky Ferenc leszármazottjai játszották el, valamint a kismarosi ciszterci nővérek is részt vettek az alkotásban. A filmbemutatón való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni…

Tovább