INOTAY VIDÉKRE JÁR ÜGYEKET KERESNI, MIKÖZBEN BŐVEN VOLNA DOLGA A VÁCI RÁSZORULÓKKAL IS – EGY KÁRVALLOTT LEVELE

INOTAY VIDÉKRE JÁR ÜGYEKET KERESNI, MIKÖZBEN BŐVEN VOLNA DOLGA A VÁCI RÁSZORULÓKKAL IS – EGY KÁRVALLOTT LEVELE

A szociális területért felelős alpolgármesterrel, Inotay Gergellyel nem az a gond, hogy kampányol a szabadidejében, és a választókerülete határain túli fantomügyekbe ártja magát, hanem az, hogy a munkaidejében nem tudja, hogy mi lenne a teendője. Emlékezetes az, hogy mellszélességgel kiállt a szegregáció ügyében a mélyen szakmaiatlan Baba utcai bölcsőde igazgatói döntése mellett, az éhező cházáros…

AMÍG A POLGÁROK HATÁROZOTTAN ELÍTÉLIK A VÁCI NÁCIKAT, ADDIG INOTAYÉK MENTEGETIK ŐKET

AMÍG A POLGÁROK HATÁROZOTTAN ELÍTÉLIK A VÁCI NÁCIKAT, ADDIG INOTAYÉK MENTEGETIK ŐKET

Az emberi méltóság védelmében tartott közös gyertyagyújtást a Váci Zsidó Hitközség, a Duna-Ipoly-Galga Zsidó Oktatási és Kutató Központ, valamint a váci Magyar-Izraeli Baráti Kör szerdán a helyi zsinagóga előtti kertben „váci baloldali képviselők napvilágra került antiszemita és rasszista bejegyzései és a Váci Zsidó Hitközség elnökének megfenyegetése miatt”. Körülbelül százan vettek részt a rendezvényen, és szinte…

EL A BALKEZEKKEL A KÓRHÁZAKTÓL, A VÁCITÓL IS!

EL A BALKEZEKKEL A KÓRHÁZAKTÓL, A VÁCITÓL IS!

Van annak egy diszkrét bukéja, hogy Matkovich Ilona polgármester asszony az egyik év eleji vasárnapi, mesebeszédes posztjában azért hőzöng, hogy szerinte miért is nem újult még meg a váci kórház az „Egészséges Budapest Program” projekt keretében. A kérdéskörhöz hozzátehetjük: ha kellően sokan tovább támogatják, támogatjuk a mostani kormányzati politikát, akkor minden bizonnyal megvalósul ez a…

UTCASZINTŰ SZEMÉTSZÁLLÍTÁSI LISTA FEBRUÁR 1-JÉTŐL – AVAGY NESZE NEKED UNDERGROUND?

UTCASZINTŰ SZEMÉTSZÁLLÍTÁSI LISTA FEBRUÁR 1-JÉTŐL – AVAGY NESZE NEKED UNDERGROUND?

Olvasom az egyik címlapi címet a városházi harsona idei első számában, miszerint itt az „Utcaszintű szemétszállítási lista február 1-jétől”, a mondat végére érve pedig szinte megáll bennem az ütő. Hát végre ide is eljutunk, hogy az eddigi béka ülepe alatti színvonalról utca szintre emelkedik a szolgáltatás, legalábbis papíron, lajstromilag! Hogy oda ne rohanjak máris a…

VÁC VEZETŐI PÉLDAMUTATÁST ÍGÉRTEK A FŐTÉRI VIP-PARKOLÁS KAPCSÁN, DE EBBŐL SEM LETT SEMMI – HÉTFŐI ÉS SZERDAI OLVASÓI KÉPEK

VÁC VEZETŐI PÉLDAMUTATÁST ÍGÉRTEK A FŐTÉRI VIP-PARKOLÁS KAPCSÁN, DE EBBŐL SEM LETT SEMMI – HÉTFŐI ÉS SZERDAI OLVASÓI KÉPEK

„A Belvárosnál maradva: ígéretünk szerint, elkezdődött az az intézkedéssorozat, amelynek eredményeként hamarosan megszűnhet az ott teljesen feleslegesen álldogáló autók tömege” – írta Matkovich Ilona a főtéri VIP-parkolók jövőjére utalva 2019. november 23-án az Összefogás győzelmi mámorában, mintha a kampányban ragadt volna még, ahogy a főtéri parkolókban aztán a saját, Inotay, Ferjancsics, Matz-Molnár, a Jószomszéd Hálózat…

EGY DUNA-PARTI PARKOLÁSÉRT ÖNKORMÁNYZATI BÜNTETÉS – OLVASÓI LEVÉL

EGY DUNA-PARTI PARKOLÁSÉRT ÖNKORMÁNYZATI BÜNTETÉS – OLVASÓI LEVÉL

A fényképeken látható helyen, idén január 5-én megbüntettek egy váci polgárt a polgármesteri bevételek hű közterület-felügyelői – tudtuk meg egy olvasónktól. Az első kocsit a tilos parkolásért, a másodikat az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 méteres távolság meg nem tartásáért büntették meg. Mivel nincs e téren szakképzett munkatársunk, ezért olvasóinkra bízzuk a megvitatását e helyzetnek.…

EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – A LIBERALIZMUS AZ ENYÉSZET ÚTJÁRA VISZI VÁROSUNKAT – OLVASÓI LEVÉL

EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – A LIBERALIZMUS AZ ENYÉSZET ÚTJÁRA VISZI VÁROSUNKAT – OLVASÓI LEVÉL

Mindenki számára nyilvánvaló, hogy Vác ilyen elhanyagolt soha nem volt, mint most. Vannak olyan körzetek, ahol az őszi gallyak, levelek toronymagas kupacba rakva várják az elszállítást. Olyan terület is van, ahol semmiféle takarítás nem volt, így a rothadásnak indult falevelek borítják a járdát. A hulladékgyűjtő szigetek olyan benyomást keltenek, mintha egy szellemváros részei lennének. Csordultig…

A SIRALMAS VÁROSI ÖSSZKÉP, ELLENTMOND A KÉPVISELŐK ÖNFÉNYEZŐ DICSHIMNUSZAINAK

A SIRALMAS VÁROSI ÖSSZKÉP, ELLENTMOND A KÉPVISELŐK ÖNFÉNYEZŐ DICSHIMNUSZAINAK

Miközben egyre-másra önfényező sajtótájékoztatókat tartanak a városházi szivárványkoalíció körzeti képviselői az elmúlt időszakban, a múlt évben elért eredményekről, megvalósított fejlesztésekről, a lakosságnak egyre inkább az lehet az érzése, hogy a hölgyek-urak valamilyen párhuzamos valóságot élnek meg, mert az igazi rögvalóság pusztulás és elhanyagoltság – írja egy olvasónk egy minapi szemléző városjárásának tapasztalatáról. Olvasónk így folytatja…

SÚLYOS VANDALIZMUS VÁCOTT

SÚLYOS VANDALIZMUS VÁCOTT

Olvasóink bizonyára tisztában vannak azzal, hogy a liberális életfelfogás olykor sajátságos művészeti elemekkel jelenik meg, amelyeket normális, épeszű ember nehezen tud kezelni és annak elismerést tulajdonítani – írja egy városbarát olvasónk. A múlt héten Vác belvárosában is lecsapott a hedonista-absztrakt és testet öltött a vasúti felüljáró néhány éve felújított aluljárójában. 2015-ben fejeződtek be a váci…

MATKOVICH LEFOKOZTA INOTAYT

MATKOVICH LEFOKOZTA INOTAYT

Inotay Gergely Ábel csak a második sorban kullog a váci alpolgármesterek listáján. Véletlen lenne? Vagy a képességei miatt csak kirakatfiguraként ücsörög a városházán, míg fölötte ketten eldöntenek mindent? – írta meg egyik olvasónk az észrevételét. Érdekesen osztották ki az email címeket a váci önkormányzat munkatársai között. Míg Kiss Zsolt János az alpolgarmester1@ kezdetű levelezési címet…