olvasói levél

„A Belvárosnál maradva: ígéretünk szerint, elkezdődött az az intézkedéssorozat, amelynek eredményeként hamarosan megszűnhet az ott teljesen feleslegesen álldogáló autók tömege” – írta Matkovich Ilona a főtéri VIP-parkolók jövőjére utalva 2019. november 23-án az Összefogás győzelmi mámorában, mintha a kampányban ragadt volna még, ahogy a főtéri parkolókban aztán a saját, Inotay, Ferjancsics, Matz-Molnár, a Jószomszéd Hálózat koordinátorának autói is. A baloldali vezetőknek marad az urizálás a parkolóhelyek hiányától szenvedő városban. Ehhez hasonlóan vérlázító az a képmutató kijelentés is, amit Inotay egyszer kifejtett, hogy bár lehetne sofőrje, de nem él vele, valamint NINCS VIP-parkoló a városháza előtt! Szerinte a városházi dolgozók közül…

Tovább

Egy olvasói levél kapcsán körképet kaptunk a város egy részének lombgyűjtési helyzetéről. A helyzet az, hogy nincs helyzet. Hiába hozták helyzetbe a szavazók a mostani városvezetést, ők nem tudnak élni a helyzettel, illetve csak visszaélni – kezdi levelét egy váci szavazópolgár. Matkovich uralkodásának első őszén közölte a szavazókkal, hogy az ingatlanjaik előtt nekik kell gyűjteni a lombot. Mint látni a csatolt képen, a Rózsa kert utáni járdaszakaszon valóban minden ingatlan tulajdonos szépen eltakarította a lombot, csak éppen a városi fenntartású Rózsa kert előtt csúszkálunk a nyálkás faleveleken. De a helyzet nem jobb a Juhász Gyula iskola előtt sem, ahol pedig…

Tovább

Hónapok óta nézem a megújuló Márvány tér munkálatait az erkélyemről. Lassúra sikerült ez a megújulás. A Facebook-on beharangozott zöldítések és közösségi tér kialakítása úgy látszik elmaradt, hacsak nem közös fűnyírásra hívnak minket a tér közepére. Pár napja még azt hittem, hogy virágokat ültetnek oda, de most már úgy látom, a csökkentett költségekből füvesítés lett. Innen fentről nézve még fantáziátlanabb ez az új burkolat. Nem igaz, hogy egy kis ráfordítással ne lehetett volna színt vinni bele. Az érthetetlen az itt élőknek, hogy a 2. út felőli sövényeket miért kellett eltávolítani. Ettől kezdve minden por a térre zúdul. Ha valaki leül itt,…

Tovább

Felháborodott olvasói levelet közlünk a Kőhíd utcában folyó Pajor-féle építkezés okozta viszontagságos állapotokról, pokollá vált az itt lakók élete. Lehet, hogy már lerágott csont, de azért szeretnék beszélni ezúton a Kőhíd utcában folyó agyrémről, azaz az építkezésről. Ez tönkretette az itt lakók nyugalmát, megkeseríti az életünket. Kora reggel elindul a zörgés, kalapálás, gépek, teherautók berregése. Volt, hogy annyira poroltak, hogy a szemközti kisgyerekek számára készített játszóteret teljesen belepte a por, használhatatlanná vált hosszú időre. De ki viszi oda a gyerekét ebben az áldatlan helyzetben? Azzal védekeznek, hogy csak a zöld terület egy részét építik be. Igen ám, de a megmaradt…

Tovább

A piacnál hetek óta egy mély gödör tátong, és ez a városházán már megint senkit sem zavar. Az ottani állapotokról kapott olvasói képek inspirálták az alábbi felhívásunkat, amelyben arra biztatjuk a váci polgárokat – a 2019-es választói preferenciáiktól függetlenül –, hogy próbálják ki ezt a közéleti tesztünket: Ássanak bármilyen önérdekből vagy csak minden közérdeket nélkülöző okból egy jó, mély, széles gödröt az utcájuk közepén (a verem minél forgalmasabb pontján van a városnak, annál értékesebb a teszt), nagyon vigyázzanak arra, hogy feltétlenül ne szalagozzák körbe, és rendkívül ügyeljenek arra, hogy öregeknek, gyerekeknek, babakocsit toló édesanyáknak, mozgáskorlátozottaknak minél inkább meggyűljön a bajuk…

Tovább

Hétfőn Inotay Gergely kiállt a burgundiai lakóközösség elé és csúnyán megégette magát. Ahogy az sejthető volt, a város gondolkodás nélkül aláírt mindent, amit a Diadal téren építkező étteremlánc csak kért, és a tájékoztató nyomán nekünk egyáltalán nem úgy tűnt, hogy a városvezetés képviselte volna az itt élők érdekeit – írja egy olvasónk. Inotay Gergely azzal kezdte, hogy elnézést kért, mert 2,5 év alatt egyszer sem állt ki a körzete elé. A covid-helyzetre hivatkozott, ami érthető lenne, de azt elfelejtette megemlíteni, hogy bő egy évig kampányolt és teljesen elhanyagolta a körzetét,  miközben a háttérben megindultak az egyik gyorsétteremlánccal való tárgyalások. A…

Tovább

Az alábbiakban megosztjuk önökkel olvasónk írását és az ott készült fotókat, amely bemutatja a Posta park elképesztően lezüllött állapotát. Az a látvány, ami manapság fogadja a váciakat, az semmiféle választási ígéretnek és városfenntartói színvonalnak nem felel meg. *** Gyermekeimmel minden nap óvodába menet a Posta parkot érintve megyek el. Sajnos több ücsörgő hajléktalan látványa fogad minket reggelente. Úgy tűnik, mintha életvitelszerűen itt élnének. Inkább már keresztül sem megyünk a parkon, mert a gyerekeknek ez ijesztő. Ugyanitt a nagy kövekből már több is eldőlt, baleset veszélyesek. A padok körüli sövény tavaly sem volt formára nyírva, de idén sem. Teljesen elhanyagolt látványt…

Tovább

A Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete a július 6-i közgyűlésén foglalkozott a Kőhíd lakóparknál elkezdődött társasház építkezéssel, és ennek kapcsán szolidaritásáról biztosítja a helyi érintettek civil önszerveződő csapatát. Ezen túl az alábbi két kérését fogalmazza meg az illetékesek felé: Szeretné, ha nyilvános lenne a váci tervtanács építési terveket véleményező ülésének hat jegyzőkönyve. Mivel a tervtanácsról szóló önkormányzati rendelet /LINK/ lehetővé teszi összeférhetetlenség megvalósulását (8/2013 (I.25) rendelet 10. § 3. pontja és 17. § 2. pontjának c bekezdése), ezért jónak tartaná, ha Vác Város Önkormányzata módosítaná a nevezett rendeletet, vagy alkotna egy, az összeférhetetlenség kizárását célzó rendeletet, amely a jelzett összeférhetetlenségi…

Tovább

Egy Báthori utcai lakos küldte szombat reggel ezeket a képeket „köszönettel” a városvezetésnek, hogy annyira gondozzak a fákat a kosaras autójukkal és olyan szakértelemmel, hogy egy nem túl idős fát a szél ledöntött az éjjel és három ház fölött leszakította a vezetéket. A fa koronáját a tűzoltók húzták le egy ott parkoló autóról. A város szerencséje, hogy a fa koronája éppen nem az autó tetejére zuhant. A lakó úgy véli, hogy a kilencvenes évek stílusú gallyazási munkái köszönnek vissza, az abnormális csonkolások, a kezeletlen fasebhegek ide vezetnek.

Tovább

Az Újhegyi út, a Fácán utca, a Sirály utca és a Harkály utca tömbbelsőjében élők illetve ingatlan tulajdonosok véleményének megkérdezése, álláspontjuk meghallgatása nélkül hozna újra döntést a testület. A június 22-i ülésen már egy erős határozatot is hoztak, amiből már nagyon nehéz lesz kihátráltatni, így sajnos minden arrafelé mutat, hogy a közel 100 aláíró kérelme is „oda kerül, ahova való”. (Egyszer egy hasonló beadványról emlékezetesen már nyilatkozott így a város jelenlegi polgármestere, amikor kidobott a kukájába egy másoknak fontos, elbírálásra méltó dokumentumot. Azóta mondott még ennél is botrányosabbat: „Én vagyok a város első embere, itt az történik, amit én akarok!”)…

Tovább