ÉN ITT INKÁBB LESZEK ELLENSÉG, MINT HÜLYÉNEK NÉZETT VÁCI ÁLLAMPOLGÁR – GÁBOR CSABA HELYZETJELENTÉSE

ÉN ITT INKÁBB LESZEK ELLENSÉG, MINT HÜLYÉNEK NÉZETT VÁCI ÁLLAMPOLGÁR – GÁBOR CSABA HELYZETJELENTÉSE

Mi is kell egy városnak ahhoz, hogy hasonlatossá váljon egy szép és kissé idealizált „osztrák kisvároshoz”? Azt hitted, hogy közmunkások, kőművesek, gyeptégla, rendet felügyelő és betartató szervek, olyan közállapotok, hogy a helyiek érezzék, hogy Vác egy ékszerdoboz, ahol megtörik a varázst azzal, ha elhajítanak valami szemetet? Dehogyis. Elég egy párhuzamos dimenziót építgetni az interneten keresztül.…

DICSŐSÉG A HŐSÖKNEK! – PONTOSÍTÁS RUSVAY GÁBOR OLVASÓI LEVELE NYOMÁN

DICSŐSÉG A HŐSÖKNEK! – PONTOSÍTÁS RUSVAY GÁBOR OLVASÓI LEVELE NYOMÁN

Az alábbiakban közöljük Rusvay Gábor olvasónk levelét, amelyben kéri, hogy a váci hősök emléke előtt adózva pontosítsunk. November 4-ére, az orosz csapatok Magyarországra való bevonulására, a forradalom leverésének emléknapjára úgy emlékeztünk meg, hogy felidéztük a Vác ‘56, Vác Város Levéltára által kiadott kötetből Kristóf Béla visszaemlékezését és közöltük Vác 56-os szereplőinek tablóját. Többen – közöttük…

Olvasói levél – Zomborka Márta a váci kiállítások megszűntéről

Olvasói levél – Zomborka Márta a váci kiállítások megszűntéről

Július végén a VácOnline-on arról írtunk, hogy információink szerint a szoborparkkal együtt a Tourinform Iroda által számon tartott 21 váci kiállítóteremből és múzeumból tizenegyet veszély fenyeget. Mi leginkább annak a tényét igyekeztünk rögzíteni, hogy önkormányzati ingatlanokból hirtelen, tömegesen eltünedezhetnek olyan kiállítások, amelyek turistacsalogatóak és egyúttal értéket képviselők.  Az anyagok értékelésébe, a látszat ellenére sem akartunk…

Olvasói elemzés a kórházfejlesztés ügyében

Olvasói elemzés a kórházfejlesztés ügyében

Örömteli esemény, hogy a váci közéletben hullámokat vetnek a témafelvetéseink, mint például a kórházi felújítás kapcsán megfogalmazott városházát érintő kritikánk is. Sigray István írt egy körültekintő, alapos elemzést e témában a Vác az Életünk! csoportba. Hozzájárulásával most teljes terjedelmében közöljük az ott megjelent írását. *** Az elmúlt napok egyik kommunikációs csörtéje a kórház felújításával ill.…

Hét hónapnyi helyben járás után fogytán a választói türelem – vajon mi várható a Kosdi úti körforgalomnál?

Hét hónapnyi helyben járás után fogytán a választói türelem – vajon mi várható a Kosdi úti körforgalomnál?

Úgy tűnik, immár lassan lejárhatott a választóknál a türelmi idő, mert folyamatosan érkeznek szerkesztőségünkbe azok a szembesítő olvasó észrevételek, amelyek sorra számon kérik azokat a választási ígéreteket, amelyekkel tavaly októberében még tele volt a mostani szivárványkoalícióvá összeállt Váci Összefogás padlása. Cikkünk Pápa Ádám olvasói levele nyomán készült. Ezúttal Kiss Zsolt alpolgármester úr egykori posztjaira hivatkozva,…