Előbb az alapító Vona G. távozott, aztán a tavaszi bukta után kiakolbólították a parizeres bohócot, Jakabot, most meg az új nagyvezír, Gyöngyösi azt mondja a Jobbik köreiben, hogy ők ezután aztán már soha többé nem bútoroznak össze választási-sarokelemként (oldal- vagy hátlapként) a DK-val. Na, ezen igazodjanak ki a szimpatizánsok! No meg a magukat önerőből is erősen lejárató helyi jobbikos döntéshozók, a váci náciként emlegetett Fehér Zsolt és Tótváradi-Nagy Bence, meg az egyre bedurvulóbb, böszmébb attitűdöt mutató Kászonyi Károly. Egyébként nagyobb, visszhangosabb „produktumot” hármójuk kapcsán nem is igen lehet megemlíteni a bevezetőben említetteknél, főleg a szivárványosodási időszakuk óta, egyszerűen beálltak a…
Inotay a nácikkal
Az áprilisi választás után a szégyenletesen leszerepelt Jobbikban a Metropolban megjelent friss hírek alapján mégis csak személyi mozgások indultak el, hiszen Jakab, a pártkongresszusuk által gránitalapúnak hitt szobortalapzata talán meginogni látszik. A lap úgy tudja, hogy a legutóbbi elnökségi ülés végén – az őt ért kritikák után – Jakab Péter egy ideig csak mereven maga elé bámulva a helyén maradt, majd „Ez egy puccs ellenem!” – felkiáltással kirohant a teremből. Sőt a Magyar Nemzet már arról az értesüléséről is írt, hogy találkoztak már olyan véleménnyel, amely szerint a cél Jakab leváltása és a Jobbik átjátszása Márki-Zay Péternek, akinek így nem…
„Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat” (József Attila)… Úgyhogy most szépen elsétálok a kijelölt szavazókörbe, és leadom voksomat Inotay Gergelyre, az ellenzék jelöltjére – írta Fehér Zsolt április 3-án. Mindezt az a Fehér Zsolt írta, aki az ArboNyúz című lapjában és a Facebook-on már számos döbbenetes tanújelét adta annak, hogy nagyon is szívesen szolgálna „aljas, nyomorító hatalmakat”, ha azok történetesen nemzeti szocialisták… A választás óta e „galamblelkű férfiú” csak a kisfecskék hazaérkezéséről, a 33. Tavasz Emlékhadjáratról ír, melynek plakátjáról már hetekkel ezelőtt „bajtársai” tudatosan leírták Inotayt, és 2022. tizenharmadik hetén a Váci Városfejlesztő Kft. által elvégzett „heroikus” tetteiről szóló rövid…
Amennyiben a VáciVilág rendőrségi információi valósak és a városban keringő hírek is megalapozottak, akkor bizony nem csak Fehér „Zsizsik” Zsoltnak vannak a baloldali testületben kiskorúak irányában kinyilvánított perverz hajlamai, hanem lehetséges, hogy van egy másik váci közszereplő is, akinek már megjárta a rendőrséget is a pedofília ügye? – legalábbis így tette fel a kérdést a VáciVilág az egyik legutóbbi írásában. Lássuk akkor a friss pedofil-vádat: a VáciVilág Információi szerint az egyik internetszolgáltató jelezte elsőként egy társasház tulajdonosának, hogy tiltott, pedofil tartalmú anyagokat töltenek le a hálózatán keresztül. A szálak egy, az ebben a társasházban lakást bérlő és ma éppen nagy…
Inotay Gergely harcostársa, elismeréseket átadó partnere Fehér Zsolt, jobbikos képviselő a beteg ArboNyúz újságjában a katonaságról, honvédelmi kötelezettségről is kifejtette véleményét. Szó szerint idézzük, hiszen Márki-Zay Péterék háborús retorikája mellé igyekszik felsorakozni Inotay Gergely is, aki bár önállóan még nem merte kijelenteni, hogy nem lenne ellenére katonák és fegyverek küldése a háborúba, de Fehér Zsolttal szinte minden hétre talál valami apropót, hogy közösen mutatkozzon, minden bizonnyal büszke rá, hogy frakciótársa milyen alávaló írásokat közölt. Fehér lapjának „Kottonaság” című szócikke a szennylap 30. lapszámában jelent meg: „Nem teljesítettem katonai szolgálatot a magyar haccsereg (ez azért erős túlzás, mármint a hadsereg kifejezés)…
Ha tanítani lehetne, hogy ne politizáljon valaki, akkor Inotay Gergely jó példa lenne rá. Inotay minden alkalmat megragad, hogy kiálljon a társadalom elsöprő többsége által ellenszenvesnek tartott közéleti szereplők mellett. Ugyanakkor közvetlen kollégáin kívül szinte senki nem áll ki mellette, még csak nem is próbálják azt az érzetet kelteni, hogy Inotayban lenne bármi is. Inotay tavaly év végén külön posztot szánt arra, hogy kiálljon Fehér Zsolt mellett, aki országos botrányt keltett náci bejegyzéseivel, később pedig az egész város gyomra felfordult a Fehér Zsolt újságjában korábban megjelent perverz, pornó és gusztustalan írásoktól, melyeket a VáciAnonymus hozott nyilvánosságra. Inotay azonban úgy tesz,…
Ha akart volna, se tudott volna ennél borzasztóbb baloldali roncsderbit összehozni maga körül Inotay. A dróton rángatható politikus csapatában pornós lapszerkesztő, perverz újságíró, nácik, román cégtemetős cégeltüntető és idős beteget meglopó tolvaj is vezető pozícióban van. Ők diktálnak, Inotay pedig ugrál. Azt mindenki tudja, hogy Inotay Gergely csak egy kirakatember. Önálló elképzelése vagy teljesítménye két és fél év alpolgármesterség alatt nem volt. Képviselőjelöltként pedig az országos központ és a régi helyi baloldali politikusok visznek helyette mindent. Amíg Inotay a színpadon integet, addig a helyi erős emberek a kasszánál pakolnak. De nézzük, kik az oszlopai Inotay kampányának, akiket nyilván nem önszántából…
A baloldal még év elején azzal az indokkal ítélte el Gattyán Györgyöt és pártját, hogy „női testek áruba bocsátásából gazdagodott meg”, ez pedig nem fér bele a baloldal erkölcsébe. Azonban az a tény, hogy Vácon Fehér Zsolt még nem mondott le szadista, pornós botránya után, jól mutatja, hogy milyen álszent a baloldal, ha a nők erkölcsi védelméről van szó. Egyetlen baloldali politikustól sem hallottuk, hogy lemondásra szólította volna fel Fehér Zsoltot, akinek az újságjában olyan írások jelentek meg, amelyekben nők megerőszakolása, bántalmazása, megalázása a téma. A beteg, szadista írásai olyan gyomorforgatóak, hogy érthetetlen, hogy miért lehet Fehér Zsolt még mindig…
Újra Fehér Zsolt ügyében kell megszólalnunk – szólt az oldal követőihez Szádoczki Imre, a váci Fidesz elnöke. Néhány héttel ezelőtt kiderült, hogy Fehér Zsolt, az ArboNyúz nevű újságnak, „sajtóterméknek” a szerzője, sokszorosítója, terjesztője volt. Ez az újság betegesen perverz gondolatokat tartalmaz, nem is akarom minősíteni ezt a dolgot. Én magam nem tudtam végigolvasni, és újra előbukkan a náci szál, a Gestapót isteníti, mint a rend megteremtőjét, a demokráciát nem tudja elfogadni. Fehér Zsolt, az Emberi Kapcsolatok Bizottságának az elnöke az önkormányzaton. Ilyen pozíciójában ő felel a váci kultúráért, a gyerekekért, mindenfajta emberi kapcsolatért. Ezt hogyan lehet összeegyeztetni Inotay Gergely, mint…
Vannak, akik még kételkednek, hogy egy embernek lehet-e annyira szennyes a gondolatvilága, mint amiről Fehér Zsolt – még továbbra is hivatalban lévő váci képviselő – főszerkesztésével kiadott újságban megjelentek bizonyságot adnak. Mi sem akartunk hinni a szemünknek, de a mocsok miatt, ami ezekből az újságokból áradt, nem mehetünk el szó nélkül: ebből nem kérünk. Matkovich Ilona, a város polgármestere és Inotay Gergely, alpolgármester azonban – úgy tűnik – továbbra is szívesen olvasgatja Fehér Zsolt okádék írásait, hiszen, továbbra sem szólították fel frakciótársukat, hogy távozzon a váci közéletből. Sőt, továbbra is úgy tartják a jól fizető bizottsági vezető tisztségében is, mintha…