FEHÉR ZSOLT ÚJSÁGJÁNAK CÍMLAPJA SZÍNÉSZEKRŐL: „RÚGNÁM ŐKET ACÉLBETÉTESSEL SOROKSÁRIG, BELEVIZELNÉK A FÜRDŐKÁDJUKBA, AZTÁN SÓSAVVAL KEZELNÉM FRISSEN MOSOTT FRIZURÁJUKAT.” (18+)

Vannak, akik még kételkednek, hogy egy embernek lehet-e annyira szennyes a gondolatvilága, mint amiről Fehér Zsolt – még továbbra is hivatalban lévő váci képviselő – főszerkesztésével kiadott újságban megjelentek bizonyságot adnak. Mi sem akartunk hinni a szemünknek, de a mocsok miatt, ami ezekből az újságokból áradt, nem mehetünk el szó nélkül: ebből nem kérünk.

Matkovich Ilona, a város polgármestere és Inotay Gergely, alpolgármester azonban – úgy tűnik – továbbra is szívesen olvasgatja Fehér Zsolt okádék írásait, hiszen, továbbra sem szólították fel frakciótársukat, hogy távozzon a váci közéletből. Sőt, továbbra is úgy tartják a jól fizető bizottsági vezető tisztségében is, mintha ezzel semmi gond nem lenne. Az egyre súlyosbodó ügyben sunyin lapítanak a városházán.

A 18 éven felülieknek sem ajánlott Fehér-féle Arbo Nyúz 12. számában két országos népszerűségnek örvendő színészbe szállt bele már a címlapon a főszerkesztő. A színészek nevét nem írjuk le, mert annyira megalázóan fogalmaz róluk a baloldali képviselő lapja, hogy tisztességes olvasóinkkal együtt méltatlannak gondoljuk Fehér Zsolttal egy cikkben említeni a nevüket.

Szó szerint jelentek meg neves színészekről a fogaikat feketével kisatírozó fényképük mellett az újság címlapján a következő mondatok:

„Ez a két debil, tehetségtelen hülyegyerek mostanság a TV2 [z] c. műsorát vezeti. Műszínészek műembereknek. Karrierjüket a tajparasztoknak készített hányadék tévésorozatban, a Barátok köztben kezdték, ám mindketten otthagyták azt, miután [x] lógós cs*csei rohamos ernyedésnek indultak, [y] meg rájött, hogy tényleg b*zi. Hát nem szánalomra méltók, polgártársaim? Rúgnám őket acélbetétessel Soroksárig, belevizelnék a fürdőkádjukba, aztán sósavval kezelném frissen mosott frizurájukat. G**i, p***a, dögvész, f**z, retek, gomba, s***lyuk!”

Ilyen fokú gyűlölet és megvetés mellett, ami ezekből a mondatokból árad, azon a Márki-Zay szintű sértésen, hogy, akik a Barátok köztöt nézték, azok „tajparasztok”, már szinte átsiklik az olvasó szeme.

Különösen kegyetlen sorok ezek egy kíméletlen és gátlástalan jobbikos politikus múltjából. Inotaynak és Matkovichnak ezért továbbra is haladéktalanul meg kellene tenniük, hogy elhatárolódnak szövetségesüktől és ezzel véget vetnek ennek az alávaló politikai ámokfutásnak Vácon!