Több mint egy tucat fejlesztést valósítana meg idén Mokánszky Zoltán Fidesz-KDNP-s képviselő a 7. sz. körzetben. Javaslatait már elküldte Matkovich Ilonának. Mokánszky Zoltán az alábbi beruházásokra kér forrást a költségvetés terhére: 1. MÁV-Telep utca aszfaltozása, melynek becsült költsége: 39 millió forint. 2. Rigó utca 2. szám előtti parkoló szegélye mellett 12 darab beton járdalap lerakása 3 méter hosszan, melynek becsült költsége: 60.000 forint. 3. Rigó utca 2-6. szám előtti kb. 500 négyzetméter aszfaltparkoló újra aszfaltozása, melynek becsült költsége: 6,5 millió forint. 4. Újhegyi út – Harkály utca – Sirály utca – Fácán utca által körbevett parkban a játszótér körbekerítése 90…
baloldali városvezetés
Gigászi összeget ad a magyar kormány az új Duna-híd építésére Mohácsnál. Eközben a váci átkelő továbbra is parkolópályán van, mivel a balliberális városvezetés nem támogatja a beruházás megvalósítását. Az építkezés a Magyarország szomszédságában zajló háború miatt bevezetett beruházási stop alól mentesül, de csak azzal a feltétellel, hogy a vállalkozási szerződés szerint teljesítés csak 2025-től kezdődően merülhet fel. Vagyis az új Duna-híd konkrét építése az idén még biztosan nem fogja terhelni a költségvetést – írta meg a vg.hu. Mint írják, hatalmas összegről van szó, sőt, ez lesz minden idők legnagyobb összegbe kerülő hídépítése Magyarországon: a beruházásra a 2024–2031. évek vonatkozásában a…
A Váci Helyi Választási Bizottság a 184/2024. (VI.9.) számú határozatában elmarasztalta a baloldali vezetést, amiért megtiltották Imre Zsoltnak, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjének, hogy az idősek otthonában lakóknak személyesen kézbesítse Orbán Viktor levelét és felmérje a mozgóurna igényeket a választások előtt. A Burgundia utcai idősek otthona intézményvezetője olyan embereket akart választójogukban korlátozni, akiket a bíróság egyáltalán nem korátozott abban. A HVB határozatban rögzítette, hogy az intézményvezető megsértette a választási eljárásról szóló törvényt. Matkovich Ilona baloldali polgármester sajtótájékoztatón állt ki a jogsérő intézményvezető mellett az eset után, aki többször a felsőbb utasításra hivatkozott, amiért nem engedték, hogy a Fidesz-KDNP támogatói és jelöltjei találkozni…
Eddig a baloldali városvezetés akadályozta a szakrendelő felújítását, a kormány támogatásával most megvalósulhat – derül ki abból a videóból, amit Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje töltött fel a közösségi oldalára. Imre Zsolt részletezte: „a pályázatot a Nemzeti Hatóság írta ki. Az általam korábban jelzett pályázat tervezetének társadalmi vitája lezárult, és most már a pályázati felhívásban szereplő feltételek teljesítésével benyújtható a pályázat. Ahogy ezt korábban elmondtuk, a támogatás nemzeti forrásból valósul meg, vissza nem térítendő támogatásként. A támogatás célja az egészségügyi intézményi infrastruktúra megerősítése, többek közt a váci szakrendelő felújítása. A beadási határidő 2024. június 10. A projekt fizikai befejezésének legkésőbbi…
Tavaly augusztusban mérgeztek meg ismeretlen tettesek egy hatalmas juharfát a Diófa Utcai Tagóvoda udvarán. A kiszáradt fa azóta is ott áll, veszélyeztetve a gyerekek testi épségét. A gyerekek biztonságával nem törődik sem az intézmény, sem a városvezetés – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Pető Csilla, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje. Pető Csilla részletezte: „a sokunkban felháborodást okozó esetet követően – szinte azonnali civil összefogás eredményeként – felajánlás érkezett a fa pótlására. A képek tanúsága szerint a balesetveszélyre okot adó körülmény azóta sem került megszüntetésre, illetve a mérgezett, kiszáradt fa a mai napig az óvoda udvarán található. Sajnos nem ez az egyedüli…
„Matkovich Ilonáéknek lett volna lehetőségük arra, hogy építsenek egy multifunkciós csarnokot, de nem éltek a lehetőséggel. Ebben a ciklusban Matkovichék gazdagabbak lettek, Vác pedig szegényebb” – hívja fel a figyelmet Szabó Csaba, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje. Szabó Csaba arra emlékeztetett, hogy Matkovich Ilonáék visszamondták egy 100%-ban kormányzati forrásból megvalósuló többfunkciós csarnok építését. A központot teljes egészében a kormány építette volna fel, a városnak csak a kész csarnok kulcsait kellett volna átvenni. A váci Fidesz korábban hosszasan sorolta, hogy a városnak miért lett volna szüksége az 5 milliárd forint értékű beruházásra: hogy az iskolák tornaóráinak zsúfoltsága csökkenjen, hogy nagyobb szabású kulturális és…
Hiába vannak ivókutak a belvárosban, egyik sem működik a kora nyári melegben – erre hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Pető Csilla Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő, egyben jelölt. „Szomorúan tapasztalom, hogy a kora nyári meleg idő beköszöntével a belvárosban található ivókutak egyike sem használható rendeltetésszerűen. Biztos vagyok benne, hogy sokan örülnének, ha a melegben vizet tudnának vételezni egy-egy kútnál, vagy lehetőségük lenne magukat felfrissíteni. Megmosolyogtató, hogy a körzet jelenlegi képviselője, az ivókutak felújításával is kampányol(t). Milyen jó is lenne, ha ezek nem csak szépen hangzó szavak lennének, hanem a valósággal összhangban lévő igazságokról is szólnának. A nyilvánosság erejét is megragadva, szorgalmazom…
“Vácnak egy olyan vezetésre van szüksége, aki Vácért és a váciakért dolgozik” – mondta Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke legújabb videójában. Szabó Csaba emlékeztetett arra, hogy “volt egy több ezer köbméteres, illegális hulladéklerakó Vácon, mely 10 éven keresztül egyre csak nőtt. A városvezetés semmit sem tudott vele kezdeni, még a további hulladéklerakást se tudták megakadályozni.” “Ezzel szemben mi pár hónap alatt sikeresen felszámoltuk ezt a hulladékhegyet a Tisztítsuk meg az országot! Projekt keretében” – folytatta Szabó. Mint mondta, “míg a baloldali városvezetés sírt és lejárató cikkeket írogatott, addig mi dolgoztunk és megtisztítottuk a területet. Elhatároztuk, hogy felszámoljuk az illegális…
Mivel Vácon 2019 óta igencsak híján vagyunk a szólás szabadságának, hiszen a Matkovich vezette baloldal nem riad vissza semmilyen nemtelen eszköztől és a közösség anyagi erőforrásainak bevetésétől sem, hogy el tudja hallgattatni a vele ellenzékben álló helyi hangokat, ezért mint ellenzékben lévő helyi sajtómunkásként is rendkívül örvendünk az újonnan elfogadott törvénynek. (Tegnap írtunk arról, hogy kedden elfogadta a Parlament azt az új törvényt, amely ezentúl szavatolja az újságírói munka zavartalanságát.) A 2019-ben magát túlnyert, hatalmát azóta is remegve féltő baloldali városvezetés ma elképesztően dühös a létező, helyi, polgári, szabad sajtóra, mert nem tudta még négy év alatt sem ráerőltetni a…
Ezekben az ínséges időkben, a megszorításokkal és bezárásokkal sújtott Vácott meglehetősen áttekinthetetlen meghatalmazással, búsás javadalmazásért – óránként ÖTVENEZER forintért! –, elemzi Magyar György ügyvédi irodája a jelenlegi baloldali vezetésű városunk Kúria előtt fekvő ügyének periratait – írtuk meg nemrégiben az adatRADAR nyomán. Most egy újabb ügyet derített fel a lap: havi, legfeljebb 8 óra munkával keresett eddig több mint 1,5 millió forintot Vácon a baloldalhoz több szálon kötődő Dr. Gönczi Gergely. A város baloldali polgármestere, Matkovich Ilona azzal bízta meg, hogy segítsen neki eldönteni, KIT ÉRDEMES BEPERELNIE A VÁROSÁBAN, ahol nagy szüksége van arra, hogy azt történjen, amit ő akar.…