Megdöbbenéssel és felháborodással fogadtam, hogy Vác polgármestere, Matkovich Ilona az év utolsó képviselő-testületi ülésén indoklás nélkül vette le napirendről határozati javaslatomat, amelyben azt kezdeményeztem, hogy nevezzünk át egy közterületet a városban Vitéz Regőczi István atya tiszteletére. A polgármester asszony ezzel hosszú előkészítő munkát húzott át egy tollvonással, és emlékezetében sértett meg egy olyan embert, akinek láthatóan a sáros lába nyomába sem ér. Vitéz Regőczi István atya embermentő tevékenysége, és humanitárius munkája ellenére, nézetei miatt hat évet raboskodott a kommunista diktatúra börtönében.
- 1992-ben ő lett Vác város első díszpolgára.
- 2002-ben vitézzé avatták,
- 2009-ben Magyar Örökség-díjat kapott,
- és a XII. kerület díszpolgára is lett.
- 2010-ben megkapta a Hit Pajzsa díjat,
- 2017-ben pedig posztumusz Jad Vasem, A világ Igaza címet is embermentő tevékenységének elismeréseként.
Matkovich Ilona, és a nevével fémjelzett városvezetés erről az emberről nem kíván közterületet elnevezni Vácon.
Arról az emberről, akinek igazi otthona volt ez a város, aki, hivatása akárhová szólította is, valójában szívvel-lélekkel váci volt.
Pedig nem kértem volna sokat.
Javaslatomban két közterület átnevezését ajánlottam a képviselő-testületnek. Az egyik Kisvácon a mostani II. Rákóczi Ferenc tér, ahol a Regőczi atyáról elnevezett kápolna is áll, a másik szintén ebben a városrészben a börtön melletti Kórház utca lett volna. Az első esetben 35 lakos iratainak cseréjét jelentette volna a változtatás, a másodikban azonban nincs nyilvántartott lakos, így senkinek nem okozott volna kényelmetlenséget a névváltoztatás. Amely ráadásul SEMMILYEN költséget nem okozott volna Vác városának, hiszen az utcanév táblák legyártásának költségeire magam kerestem volna forrást.
Különösen fájó, hogy az a városvezetés söpör le az asztalról egy ilyen kezdeményezést, amely magát kiemelten elfogadónak és liberálisnak hirdeti.
Sajnos úgy látszik, mindez hazugság.
Vác városa ma nem kér Isten Vándorából.
Én kérek elnézést, és mélységesen szégyellem magam.
Pető Csilla önkormányzati képviselő