A Váci Polgár című havilapban immáron több mint másfél éve tart az a tanulmánysorozat, amelyet Velledits Lajos jegyez, mint a székesegyház történelmi léptékű belső felújításának vezető restaurátora, a májusi számból ismét számos felfedezésről, érdekességről értesülhetnek az olvasók.
„A több mint harminc méteres magasságban lévő hatalmas kupolafreskó alakjainak megformálásánál Maulbertsch elsősorban a megszerzett festői rutinjára hagyatkozott.
Ugyanakkor arra is számított, hogy a nagy magasságban lévő alakokat a távolság »megszépíti«, és a szemlélő nem merül el a részletekben. Figyelmét nagy valószínűséggel lekötötte, hogy a kupola homorú felületén ábrázolt szenteket helyes perspektivikus rövidülésben jelenítse meg. A főoltárképnél viszont a hívek és a templom látogatói közelről is szemügyre vehetik a festményt, azért itt nagyobb figyelmet szentelt a pontos és jól megformált kompozíció részleteire.
A kupolafreskó egyik jellemző károsodását a festékrétegek leveles hámlása jelentette. Túl azon, hogy a felső réteg megemelkedett, több helyen jelentős hiányok keletkeztek. Az ilyen sérült részeknél bepillantást nyerhettünk arról a színről, melyet Maulbertsch először felhordott a nedves freskóvakolatra. A legtöbb helyen egy halvány vöröses színnel találkoztunk.
Kevesebb volt azoknak a felületeknek a száma, ahol az első réteget egy vékony zöldföld szín jelentette…
Az első rétegként felvitt zöldfölddel egy puttó sérült vállánál találkoztunk, ahol a hiány helyén egyértelműen látszott, hogy Maulbertsch ezzel a színnel készítette elő a következő színeket. A már többször említett három lépéssel jellemzett festésmód szerint ez a zöld félárnyék volt a második lépés, amit további színekkel tett teljessé. Maulbertsch a testszínek fokozatos mélyítését illetve világosítását lépésről lépésre oldotta meg mindaddig, amíg a két felület között erőteljes kontrasztot ért el. Ugyanakkor a mészfreskó technika lehetőséget nyújtott számára, hogy a fényeknek erős plasztikus megjelenést adjon, ahogyan azt az olajjal festett képeinél is tette.
A röntgendiffrakciós vizsgálatok kimutatták, hogy az általa használt színekhez több vagy kevesebb gipszet is kevert. A szakirodalomban nem találkozunk ilyen adalékkal, annak ellenére, hogy az osztrák műemléki hivatal laboratóriuma számtalan festékelemzést végzett a XVIII. századi freskófestők munkáinál. Vizsgálataink eredményei viszont minden szín összetételének meghatározásánál gipsz adalék jelenlétét mutatták ki (eltérő mennyiségben). A legkevesebbet Szent Mihály ragyogóan kék sisakjánál és mellvértjénél talált az analízis. A testszínek aláfestésén kívül a drapériáknál találkoztunk olyan alapozásokkal, amelyek nem vöröses vagy zöldes színből állnak. Erről a későbbiekben szólunk…” – olvasható többek között a tanulmánysorozat legújabb fejezetében.