KISEBB VIHAR A BALLIBERÁLIS ELŐVÁLASZTÁS BILIJÉBEN

KISEBB VIHAR A BALLIBERÁLIS ELŐVÁLASZTÁS BILIJÉBEN

Van azért annak némi diszkrét bája, ahogy a balliberális oldal különféle csoportosulásainak előtérbe tolt figurái miképpen kommunikálnak magukról és egymásról az előválasztásuk tragikomédiájának nagy helyezkedésében, különösen ha felbukkan egy újabb rivális a kondér körül. Legutóbb kiderült, hogy a negyed tucatnyi váci alpolgármester egyike, Inotay Gergely Ábel is ringbe száll. Erre rögtön ráugrott a nagy „Nyájfélrevezető”,…

INOTAY KINEK A CIVILJE?

INOTAY KINEK A CIVILJE?

Baloldali körökből származó biztos információink szerint Inotay Gergely Ábel valójában NEM ÉLVEZI a váci Összefogás teljes bizalmát, mert papírforma szerint csak a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd támogatja őt. Tehát nem véletlenül fogalmazott úgy, hogy „közösségem támogatását élvezve indulok a 2021-es előválasztáson”. Tehát a kilenc szervezetből csak három baloldali párt áll az elkötelezett „polgári-keresztény”…

INOTAY INDÍTÁSÁVAL VÉGÉRVÉNYESEN SZÉTESETT AZ ÖSSZEFOGÁS

INOTAY INDÍTÁSÁVAL VÉGÉRVÉNYESEN SZÉTESETT AZ ÖSSZEFOGÁS

Inotay Gergely Ábel valójában nem az Összefogás nevében indul, mert ha az Összefogás jelöltje lenne, akkor bírnia kellene a Momentum támogatását is. A Momentum pedig a Juhász Béla mellett tette le a voksát, tehát nem állhat ki egyúttal Inotay mellett is. Igazából tudnia kell minden vácinak, hogy Juhász Béla, mint momentumos csinált Matkovichból polgármesterjelöltet, mert…

AZ ELŐVÁLASZTÁSON MATKOVICH HELYETTESE SZÁLL SZEMBE A MOMENTUMOS JUHÁSZ BÉLÁVAL

AZ ELŐVÁLASZTÁSON MATKOVICH HELYETTESE SZÁLL SZEMBE A MOMENTUMOS JUHÁSZ BÉLÁVAL

Hétfő délelőtt jelentette be a közösségi oldalán Inotay Gergely Ábel, hogy az Összefogás nevében megméreti magát az ellenzéki előválasztáson Pest megye 4. számú választókerületében. Olvasóinkat nem érhette hideg zuhanyként a hír, hiszen a VácOnline már hetekkel ezelőtt megírta, hogy a sződligeti momentumos Juhász Béla Róberttel szemben olyan politikai mozgások indultak el, amelyek már jó előre…

KINEK KELLENE LENNIE A BALOLDALI JELÖLTNEK 2022-BEN AZ ÖNÖK SZAVAZATAI ALAPJÁN – AZ EREDMÉNY DÖBBENETES!

KINEK KELLENE LENNIE A BALOLDALI JELÖLTNEK 2022-BEN AZ ÖNÖK SZAVAZATAI ALAPJÁN – AZ EREDMÉNY DÖBBENETES!

Még május elején egy játékos elő-előválasztási szavazásra hívtuk meg olvasóinkat: egy héten át a potenciális jelölt alatti hangulatjellel (emojival) fejthették ki a véleményüket a képen látható illetőkről. A „győztes személye” igazán meghökkentő lett! Több mint 14.000 felhasználót ért el a szavazásunk, 4.000 feletti aktivitást váltott ki, amelyre aztán végül is 649-en voksoltak. Úgy láttuk, hogy…

MATKOVICH BEISMERTE: TITKOS TÁRGYALÁSOKON EGYEZTETNEK A BALOLDALI JELÖLTRŐL – CSAK SZÍNJÁTÉK AZ ELŐVÁLASZTÁS

MATKOVICH BEISMERTE: TITKOS TÁRGYALÁSOKON EGYEZTETNEK A BALOLDALI JELÖLTRŐL – CSAK SZÍNJÁTÉK AZ ELŐVÁLASZTÁS

Lassan minden hétre jut valami újabb kavarás, tekerés, csavarás az ellenzék által idén őszre tervezett előválasztásról. Hónapokig nem lehetett tudni azt, hogy milyen szabályok lesznek irányadók a szavazás során, csak decemberre sikerült megegyeznie a pártoknak a főbb közös irányvonalakról, de a legfontosabb dátumokat is alig pár hete lebegtették be a sajtóban. A pontos részletek persze…

FOLYTATÓDIK AZ ADOK-KAPOK MATKOVICH ÉS JUHÁSZ KÖZÖTT

FOLYTATÓDIK AZ ADOK-KAPOK MATKOVICH ÉS JUHÁSZ KÖZÖTT

Az előválasztási kampány hevében a momentumos Juhász Béla (civilben Sződliget polgármestere) fel-felbukkan a Pest megyei 4. sz. országgyűlési, egyéni választókerület falvainak határában és a települések jelzőtáblái mögötti pusztaságnak szokta felmutatni önnön és pártelnöke, Fekete-Győr András képét. Közben folyamatosan tolja egy másik közösségi platformon a maga sikerpropagandáját, még a szomszéd vár, Matkovich Ilona vezette Vác rovására…

KIS PÁRT, NAGY HANG, JÓ PÉNZ, TORDAI BENCE…

KIS PÁRT, NAGY HANG, JÓ PÉNZ, TORDAI BENCE…

Ezzel a mondattal kezdték a II. kerületi Fidelitas tagjai azt a PestiSrácok hírportálon megjelent videót, amelyben azt kérték számon a politikustól, hogyan lehetséges az, hogy élettársa egymillió forintos juttatásban részesült a Rózsadombon bizottsági tagként úgy, hogy szinte alig vett részt az üléseken és a munkában. A Fidelitas videóüzenete szerint valódi munka és szakértelem nélkül jutott…

A POLGI MÁR NEM CSAK MEGMONDJA, DE BE IS MUTATJA!

A POLGI MÁR NEM CSAK MEGMONDJA, DE BE IS MUTATJA!

Juhász Béla, a Momentum országgyűlési képviselő-jelöltje, sződligeti polgármester, amolyan igazi szélsőségekben gazdag hangulatemberként ezúttal nem csak megmondja, hanem be is mutatja azt, ami szívét oly annyira nyomja. Nagy szerencséjére még kiírhatja a blogja elejére, hogy jelenleg a bemutatás véleménye is szabad! Persze nem lesz ez mindig így – ha hihetünk Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje…

GÖDÖN, VÁCON ÉS EGERBEN A BALOLDAL BELSŐ FESZÜLTSÉGEKKEL FUT RÁ AZ ELŐVÁLASZTÁSRA

GÖDÖN, VÁCON ÉS EGERBEN A BALOLDAL BELSŐ FESZÜLTSÉGEKKEL FUT RÁ AZ ELŐVÁLASZTÁSRA

Egy izgalmas, az előválasztásokról szóló latolgatás jelent meg a napokban a Mandineren, amely egy pár gondolat erejéig kitért a váci, gödi és egri viszonyok elemzésére is. Kacsoh Dániel és Pálfy Dániel Ábel írása szerint az egységet kommunikáló ellenzéket továbbra is számos ellentét szabdalja, értesüléseik szerint a legnagyobb konfliktusokat a Momentum okozza. A szerzők a baloldali…