FOLYTATÓDIK AZ ADOK-KAPOK MATKOVICH ÉS JUHÁSZ KÖZÖTT

Az előválasztási kampány hevében a momentumos Juhász Béla (civilben Sződliget polgármestere) fel-felbukkan a Pest megyei 4. sz. országgyűlési, egyéni választókerület falvainak határában és a települések jelzőtáblái mögötti pusztaságnak szokta felmutatni önnön és pártelnöke, Fekete-Győr András képét. Közben folyamatosan tolja egy másik közösségi platformon a maga sikerpropagandáját, még a szomszéd vár, Matkovich Ilona vezette Vác rovására is. A váci polgármester így oltotta a sződligeti képviselőjelöltet, majd hamarosan meg is érkezett rá Juhásztól ez a riposzt, aki ilyeténféleképpen írt Vác kudarcáról:

Óvva inti Vácot egy friss írásában az Apolgimegmondjá-ban

A sződligeti momentumos Juhász Béla kampányüzemmódban

Az általa nagyra becsült Márki-Zay Pétert idézi, aki ezt nyilatkozta:

„Nem szabad elfogadni fejlesztési pénzeket a Fidesztől? Én mindent elfogadok, csak azt nem, hogy ezt tisztességtelen feltételekhez kössék.

Keresztény emberként nekem akkor is kritizálnom kell a lopást, ha emiatt akadályozzák a város fejlődését.”

Majd annak a felháborodásának adott hangot, hogy Matkovich Ilona hogy mert örvendezni a városnak adott kompenzációs támogatás híre felett:

„Három óvoda és a Városháza tetőszerkezetének cseréjét fogjuk elvégezni a közel négyszázmilliós kompenzációból. Jelen helyzetben ennyit sikerült elérnünk. Elégedett vagyok…”

– idézte Matkovichot Juhász.

A keményvonalas momentumos aztán így bukott ki Juhászból, aki nem tudta szó nélkül megállni e váci „pálfordulást”:

„Most, hogy a visszakapott pénz nagy részét a városháza tetejére költik és nem a Rádi útra, vagy a Budapesti főútra,

termékeny talajra fog hullani a fideszes propaganda az embereknél. Milyen módon lehetett belesétálni egy ilyen csapdába? Hogyan lehet az, hogy egy polgármester erre még büszke is? A tapasztalatlanság, vagy valami olyan, amiről Márki-Zay beszél? Ki tudja?

– írta erősen odaszólva Matkovich Ilonának és az „ösztönös városvezetésének”, illetve tán még azt is belengette, hogy akár a Márki-Zay által említett korrupció is felsejlődhet a háttérben.

Úgyhogy izgalmas színpadi cicaharcnak nézünk elébe, aminek színfalai mögött feltehetően az a nézeteltérés állhat, hogy a 2022-es választásra nem történt még megegyezés a baloldal indulójáról, mert Matkovichéknak lehet egy Összefogás által eddig még be nem jelentett jelöltje.

A lájkolók száma teheti-e a momentumos jelölt személyét kétségessé, vagy az Összefogás hamarosan előjön a titkos favorittal?