A nemzeti labdarúgó bajnokság harmadik vonalának hétvégi játéknapján városunk csapata házigazdaként szerepelt, és 1 – 0-ra legyőzte a Kozármisleny gárdáját. A megszerzett nagyon fontos három bajnoki ponttal a Vác FC megerősítette pozícióját a tabellán, menekülőben a kieső zónából. Az április 25-én esedékes újabb fordulóban látogató lesz a városi csapat, a Ferencvárosi TC II vendégeként. R. Z.
futball
Miután a vasárnapra Vácra várt Körösladány csapatából többen is megbetegedtek a corona-vírus járvány legújabb hullámában, ezért ezt a mérkőzést későbbi időpontra halasztották, tehát az NB III-as bajnokság középcsoportjának hétvégi játéknapját kihagyja városunk csapata. A Vác FC alakulata az április 14-ére kiírt fordulóban a Taksony gárdája ellen lép pályára, látogatóként. A vasárnapról elhalasztott találkozót május 5-én délután pótolja a két csapat a ligeti stadionban.
Az NB III közép-csoportjának egy korábbról elhalasztott összecsapását győzelemmel abszolválta városunk csapata. A Hódmezővásárhely volt a Csank János irányította Vác FC ellenfele, s végül a mieink itthon tartották a nagyon fontos három pontot, miután három góljukra az ellenfél csak egy találattal tudott válaszolni. A győzelemmel csapatunk – egy pozícióval előrébb jutva – a 14. helyre lépett a tabellán, menekülőben a kiesés veszélyétől. A március 27-én esedékes újabb játéknapon ismét pályaválasztóként léphet pályára csapatunk (hangsúlyozzuk: a ligeti stadionban), ezúttal a jelenleg 7. helyezett ESMTK Budapest csapata jön szembe. Ribáry Zoltán
A nemzeti labdarúgó bajnokság harmadik vonalának középcsoportjában a hétvégi játéknapon vereséget szenvedett városunk csapata a Szekszárdi UFC vendégeként, a meccs eredménye: Szekszárdi UFC–Vác FC 1–0. Csank János szakmai igazgató – a vírusjárvány miatti kórházi kezeléséből kilábalva – a terveknek megfelelően már leülhetett a kispadra a találkozón, s nem volt könnyű helyzetben, mivel sérülés miatt nem számolhatott Ódé Norbert, Tóth Bálint, Bonivárt Erik és Hegedűs Csaba játékával. Csapatunk a vereséggel visszacsúszott a táblázat 15. helyére – ami még éppen bennmaradó pozíció. A soros ellenfél – szerdán 15 órai kezdettel – a Hódmezővásárhely gárdája lesz a két héttel korábbra kiírt találkozó pótlásaként.…
A labdarúgó NB III középcsoportjának hétvégi játéknapján városunk csapata – látogatóként – pontot rabolt az éllovastól, a végeredmény: Kecskeméti TE – Vác: 1 – 1 (félidő: 1 – 0). A bravúrnak számító pontszerzésnek köszönhetően csapatunk nem süllyedt vissza a tabellán a kieső zónába, a Vác jelenleg a 14. helyről várja a folytatást. A csapatok a következő összeállításokkal szerepeltek: KTE: Lékai – Gál, Koszó, Szalai G. (Asztalos 86.) – Puskás G., Vágó, Károly, Jakab, Grünvald – Tóth, Constantinescu (Lukács 80.). Vác: Halasi – Kasza, Koval, Lukács (Torda 89.), Szalánszki, Sóron, Magos, Sorecz, Nagy G., Zámbó, Gergely. Gól: Károly (34. – büntető)…
Vasárnap – tétre menően is – feléledtek a nemzeti labdarúgó bajnokság harmadik vonalának csapatai, hiszen lejátszották a 2020/2021-es kiírás első tavaszi mérkőzéseit. Az NB III középcsoportjában szereplő csapatunk a Honvéd FC II ellen meccselt, látogatóként – a mérkőzés a házigazdák győzelmével zárult, 2:1-re nyert a kispesti alakulat. A váci kezdőben helyet kapott mindkét télen igazolt játékos, Nagy Gábor és Gergely Péter, így ez volt a felállás: Halasi – Hegedűs Cs., Nagy G., Kasza, Ódé (Sorecz, 34.) – Gergely P., Lukács K. (Rusvay, 79.), Zámbó (Nagy Z., 89.), – Magos, Sóron (Torda, 89.), Szalánszki. A vereséggel a Vác FC újra veszélyeztetett…
Már csak két hét van hátra, hogy elkezdődjön a pontvadászat folytatása az NB III-as labdarúgó-bajnokságban is, a versenykiírás szerint február 28-án esedékes a következő, 22. játéknap, amikor csapatunk látogató lesz, a Honvéd II alakulat vendégeként. Eddig három felkészülési mérkőzést játszott a már Csank János szakmai irányításával dolgozó csapat: az első ilyen összecsapáson 3:1-re győzött a gárda a Pest megyei I. osztályú Budakalászi MSE ellen, aztán egy döntetlen következett a Veresegyház otthonában, majd becsúszott egy 4:2-es vereség a szintén NB III-as Ceglédi VSE vendégeként. Ami a játékoskeret alakulását illeti, nincs nagy jövés-menés a Vác FC-nél, mindenesetre jó hír lehet, hogy visszatér…
A labdarúgó NB III-as bajnokság közép-csoportjában jelenleg, a tavaszi folytatásra várva ez a helyzet a Vác FC szempontjából: csapatunk hat győzelemmel, hét döntetlennel és nyolc verességgel, 25 ponttal, 29-31-es negatív gólkülönbséggel a 15. helyet foglalja el a tabellán. Feljutásra nincs esély, a kiesés viszont még fenyegető eshetőség. Remélhetőleg sikerül elkerülni. Jó esélyt adhat a folytatásban, hogy újra Csank János, az egykori NB I-es bajnokcsapat vezetőedzője irányítja a szakmai munkát a Vác FC-nél, neki talán még azt is elhiszik a játékosok, amit kérdez. Csank János negyedik alkalommal ülhet le az egykor általa NB I-es bajnoki címig vezetett klub kispadjára, és ezt…
A Nemzeti Sport videós, korábbi bajnoki évadok 1. fordulójára visszatekintő, múltidéző sorozatában ezúttal az 1993–1994-es idényt kezdő csúcsrangadójáról emlékeztek meg: a címvédő Kispest-Honvéd és az előző idényben ezüstérmes Vác mérkőzött meg egymással, s az utóbbi 2–1-es győzelemmel indult el az aranyérem felé. https://www.youtube.com/watch?v=POfzxxqqnlw A Nemzeti Sport további részleteket is ír a visszaemlékezésében a Vác e szép korszakáról.
Vasárnap az NB III nyitófordulóján, a Közép-csoportban a Vác FC-Rákosmente összecsapáson a vendégek játékosa, Vattai Balázs egy labdaszerzést követően a félpályához érve észrevette, hogy kint áll a kapujából Halasi Péter, és átívelte felette a játékszert. A ferencvárosi nevelésű játékos remek találatával 2-0-ra módosult az állás, végül a Vác csak szépíteni tudott, így 2-1-re nyert az RKSK. https://www.youtube.com/watch?time_continue=49&v=lQUfTBSKnpo&feature=emb_logo Forrás: csakfoci.hu