A Boronkay csapata nyerte a Labdarúgó Diákolimpia Országos Döntőjét. Felkészítő: Hevér János, aki megkapta a „legjobb edző” különdíjat is. A torna legjobb kapusának Kindricz Martint választották.
futball
A szezon utolsó bajnoki fordulójában a Nagykáta SE vendégeként lépett pályára a Vác VLSE csapata, 2:2-es döntetlennel zárták a derbit a riválisok. Szezon közben sokáig nagyon riasztó volt a negyedosztályú liga alakulása a VVLSE szemszögéből, még az újabb osztálybukás réme is fenyegette egy ideig a korábban magyar bajnoki címig jutó klubot, de végül nem következett be ez a szégyen. A szombati meccs eredménye: Nagykáta SE – Vác VLSE 2-2 (1-0). A váci csapat gólszerzői: Nagy Zoltán, Szabó Bence. Gratulálunk a bennmaradáshoz, s további, remélhetőleg még nagyobb, a mostaninál azért némiképp fajsúlyosabb sikereket kívánunk a VVLSE-nek!
A Pest megyei első osztályú bajnokságban szombaton – hazai pályán, a ligeti stadionban – három héten belül a harmadik győzelmét aratta a VVLSE, már a középmezőny felé hajt a gárda, egyre nagyobb esély van arra, hogy saját jogon is ebben a bajnoki osztályban maradhat városunk élcsapata. Az első játékrész után döntetlen állással (1:1) mehettek pihenőre a csapatok, a folytatásban viszont már csak a házigazdák ünnepelhettek találatot. Gólszerzők: Hegedűs Cs., Varga B., ill. Marosi (öngól). A folytatásban előbb két idegenbeli pályára futás vár a csapatra, a jövő héten Veresegyházon, aztán Gyömrőn, utána jöhet ide a Dunavarsány gárdája, majd Nagykátán zárja az…
Egy hosszan tartó rossz sorozat, az egész eddigi szezont jellemző mélyrepülés után immáron másodszor győzött egymás után két mérkőzésen a Vác VLSE csapata a Pest megyei első osztályú bajnokságban. Ezúttal látogatóként lépett pályára Kovács Péter legénysége, a Tököl vendégeként igyekeztek minél jobb eredményt elérni, és a próbálkozásnak nem nyögés lett a vége, hanem 2:1-es győzelem. Így már nem is olyan siralmas az összkép, mint akár két hónappal ezelőtt, de kezeljük értékén az eredményt, a Pest megyei első osztályban való saját jogú (tehát visszalépésektől független) bennmaradás a tét, most ennek lehetne örülni a végén. A következő fordulóban ismét idehaza meccsel…
A korábbról december 10-ére halasztott mérkőzés pótlásával együtt már csak két mérkőzés van hátra a Pest megyei első osztályú bajnokság téli szünet előtti első feléből, jól is jön majd a csaknem két hónapos szünet és felkészülési időszak városunk csapatának, mert mostanra bizony erősen a kiesés rémével fenyegető pozícióba ragadtak a mezőnyben – különösen miután a hét végén ismét vereséget szenvedtek, ezúttal a Nagykátától. A mérkőzésen nemigen lehetett észrevenni biztató momentumokat a VVLSE részéről, a vendégek elég egyértelműen uralták a mérkőzést, amit végül 3 : 0-ra nyertek meg, és ez még viszonylag hízelgőnek nevezhető gólkülönbség a hazaiak szempontjából. Az eredeti bajnoki…
A Pest megyei első osztályú bajnokságban a hét végén a Pilis vendégeként lépett pályára a VVLSE, s a mérkőzés a hazaiak 1 : 0 arányú győzelmével zárult, noha sokáig városunk csapata uralta a mérkőzést, egy döntetlen minimum reális lehetett volna végeredményként. Most szombaton hazai pályán vívja újabb bajnoki összecsapását a VVLSE, a Veresegyház érkezik látogatóként, a mérkőzés 13.30-kor kezdődik.
Egy nagyon korai (3. perc) kiállítás hamar megpecsételte a Pest megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban az újonc, ráadásul úgymond csikócsapatként induló VVLSE sorsát a vasárnapi nyitómeccsen a múlt szezonban a harmadik helyen záró Vecsés FC ellen. Fájóan súlyos, 7 : 0 arányú vereség lett a vége, bár ahogy a csapatvezetők és a játékoskeret szószólói a beharangozó szurkolói ankéton ígérték, a fiatalok szívüket-lelküket beleadták, minden tőlük telhetőt megtettek egy biztatóbb rajtért, de sajnos elmaradt a meglepetés, még megszorongatni sem sikerült a látogatókat. Íme egy vélemény a klub egyik minden körülmények között kitartó törzsszurkolójától: „Meglepően szép számban voltunk kint szurkolók! Megdöbbentett a…
Csütörtökön délutánra a váci foci helyzetével kapcsolatos lakossági fórumot hirdetett a városháza dísztermébe Matkovich Ilona polgármester, de a „társadalmasítás” futószalagjára feltett esemény valódi célja jól érzékelhetően nem az volt, hogy a sportág helyi infrastrukturális, finanszírozási feltételeinek javítására irányuló elképzelések kerüljenek fókuszba. A valós céllal kapcsolatban már a körülbelül félszázas létszámban elfoglalt széksorokon végignézve képbe lehetett kerülni, el lehetett igazodni, hiszen legalább húsz fő az önkormányzat döntéshozásra képes többségét adó szivárványos képviselő-testületi alakulatot, a polgármesteri kabinetet, a városházi médiát képviselte, csak ez utóbbi öt (!!!) emberrel domborított. Felmerülhet a kérdés: talán csak nem azért volt ez így, mert a városvezető úgy…
Matkovich Ilona, Vác Város polgármestere a következő Facebook-posztot tette közzé: „Habár a város példátlanul sok pénzzel, ingyenes stadion használattal támogatta az egyesületet, már egy ideje látszott, hogy nagy a baj. Mivel a stadion beruházásban a város anyagilag is jelentős összeggel van benne, ezért jövő héten elnökségi ülés összehívását kezdeményezem.” A klub a következőképpen reagált minderre: A 2018-as évben hozott képviselő-testületi határozat szerint 2023. március végéig a Vác FC a stadiont ingyenesen használja. A 2022. június 13-i megbeszélésen Matkovich Ilona jelezte, hogy a rezsiköltségek egy részét a Vác FC-vel kívánja kifizettetni, így az ingyenes használat sem állt volna rendelkezésre a következő…
Csányi Sándor (nem a színész, a gazdag…) nagy dolgot tett: elintézte az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökénél, hogy ezentúl a zárt kapussá alázott mérkőzéseket mégse kelljen üresen kongó lelátók előtt lejátszani, végtére is a foci a közszórakoztatás (véletlenül sem a szurkolók idegeivel történő szórakozás…) szerves része, micsoda agyament ötlet, hogy huszonkét játékos és három sípmester teljesen öncélúan futkározzon a zöld gyepen fel, s alá. A dolog úgy indult, hogy a nem túl távoli múltban világbajnoki selejtezőt játszottunk ugyanazokkal, ugyanott, mint szombaton, vagyis Angliával a Puskás Arénában. Hatvanhétezer szurkoló tisztelte meg akkor az összecsapást, azért „csak” ennyi, mert több férőhely nincs…