VÁCI NÁCI – A DÁN-HOLLAND MECCS CSAK ÁRJA-LIBERÁLIS MECCS A ROHAMSISAKOS KÉPVISELŐNEK

A fajelmélet hívószava Fehér Zsolt váci városi és Pest megyei baloldali önkormányzati képviselő oldalán. Újabb szégyenletes, szélsőséges, náci gondolkodású poszt került elő.

Az Adolf Hitler által vallott fajelmélet szerint a világon vannak a felsőbbrendű árja fajok, árja nemzetek, és vannak az alsóbbrendű nem árja fajok, akikkel szemben a náciknak minden megengedett volt. A népirtást megalapozó náci filozófia egyik alaptétele tehát az árja-elmélet, amiről Hitler a Mein Kampfban is írt.

Szégyenletes idők szégyenletes szava, ami zsidó és más származású emberek tömegeinek megsemmisítéséhez vezetett. Az árja kifejezés egyértelmű része a náci szókészletnek és ideológiának. Erről beszélni azért kell, hogy a történelem ne ismétlődjön meg. De az olykor rohamsisakban pózoló váci politikus, Fehér Zsolt ezt láthatóan nem így gondola. Ő annak a csapatnak drukkol, amiben árják játszanak. Ezt akár maga Hitler is mondhatta volna. Elfogadhatatlan, hogy Hitler nyomán ma hivatalban levő politikus úgy beszéljen emberekről, hogy vannak felsőbbrendű árják, és alsóbbrendűek.

Fehér Zsolt egy focimeccsről is a náci kifejezéssel írt saját oldalán, a dánokat az árják közé sorolva. Senkitől nem elfogadható, de egy politikustól végképp nem, hogy Hitler fajelméletének szempontjai szerint írja le a világot. Ha a focicsapatokat árjának és nem árjának kategorizálja, akkor ezt teszi az általa – elvileg – képviselt emberekkel is? Ha más országokban vannak számára felsőbbrendűek és alsóbbrendűek, akkor a magyarok között is ilyen megkülönböztetést használ?

Nehéz mással magyarázni az egyik posztja alatt olvasható “kilincs orrú” kifejezést is, mint burkolt antiszemita utalással.

Lapunk leleplező cikkei kapcsán Fehér Zsolt párttársa, a szintén képviselő Tótváradi-Nagy Bence csak annyit írt, hogy lapunk újságírói „rosszabbak, mint az SZDSZ volt 2009 környékén. Azok vizionáltak mindenhol nácikat.”, mire Fehér Zsolt azt válaszolta, hogy szellemileg alultápláltak vagyunk.

Láthatjuk, a közönséges stílus nem változott attól, hogy politikusként átvették a város irányítását.

Az újabb és újabb előkerülő írásokból látható, hogy olyan ember ül Vác egyik vezető politikai tisztségében, és dönt a város jövőjéről, aki a náci fajelmélet híve. Szélsőséges gondolkodásából pedig közösségi oldalán sem csinál titkot.