November 4-én nyílt és december 6-ig látható a Madách Imre Művelődési Központ emeleti félkör galériájában a 8 + 1. „Fotó Ünnepe” tárlat, melynek keretében a Forte Fotóklub Vác alkotóközösségéből ezúttal harmincegy tagtárs több mint félszáz munkáját tekinthetik meg az érdeklődők.
A megnyitón elsőként Koltai-Dietrich Gábor festőművész, a MIMK kiállításszervező főmunkatársa köszöntötte a megjelenteket, felidézve e tárlat hagyományának eredetét.
– A 8 + 1. tárlaton vagyunk, ennek ugye az a története, hogy 2012-ben hirtelen össze kellett állítanunk egy kiállítást, mert valaki lemondta a bemutatkozását, és akkor az ugrott be nekünk, hogy mivel november a fotó hónapja, hát csináljunk egy jó kis összeállítást, mindenkit összetoboroztunk, aki csak kapható volt erre. Akkor még nem létezett ez a klub, csak a következő év januárjában alakult meg. Tehát ez volt az első ilyen év végi csoportos fotós tárlat, amelyet pedig azóta már a nyolcadik követ most a tagság jóvoltából. Magyarán
jövőre jubilálunk így együtt, amit majd igyekszünk is valamilyen módon különösen emlékezetessé tenni.
Természetesen Cservenák Péter, a Forte Fotóklub Vác alapító-elnöke is köszöntötte a vendégeket.
– Két gondolat mentén terveztem ezt a megnyitót, az első a fotózás, mint maga ez a nagy történet.
Az ember évezredes próbálkozása, hogy a pillanatot rögzíteni tudja képvilágban. Hát ez csak az 1800-as évek közepére sikerült, először Louis Daguerre-nak, aki egy különleges eljárással hozta létre az első fényképeket, de ez az eljárás egy kicsit bonyolult volt és a Fox Talbot-féle fordítós eljárás, a talbotípia kezdett inkább terjedni. Visszatérve a dagerrotípiára, és máris szóba hozva szeretett városunkat, Vácot megemlíthetjük, hogy 1839-ben jelent meg a szabadalom, a francia állam megvásárolta a feltalálótól, attól kezdve mindenki szabadon használhatta az eljárást. 1840-ben pedig Zimmermann Jakab váci piarista atya lefordította magyarra az eljárás leírását, és ahogy én a piaristákat ismerem, holt biztos, hogy ki is próbálták. Talán egy kis lokálpatrióta túlzással merem állítani, hogy a hazai fényképek első darabjai minden bizonnyal az ő kísérleteik alapján születhettek – emelte ki a klubalapító.
Cservenák Péter szerint a másik „nagy történet” e legújabb tárlaton az lehet, hogy a kiállítótérben látható egy talbotípia után készült, analóg technikájú munka, és megjelenik a cianotípia eljárás is, valamint a digitális technika számos alkotása és a digitális technikának a lehetőségeit továbbfejlesztő több fotografikus alkotás is, mintegy összefoglalva, átívelve a fotózás történetét az eljárások és a technikai apparátusok szempontjából is.
Ribáry Zoltán
A kiállításon bemutatott 31 alkotó fotográfiáiból néhány – Fotó: Ribáry Zoltán/VácOnline