Április 29-e, a Tánc világnapja. E jeles világnapot Jean-Georges Noverre francia koreográfus születésnapjához kötik. Amióta az ember életének része a hangszeres ritmus, gyakorlatilag azóta beszélhetünk táncról is, hiszen az embereket táncra, valamiféle táncmozgásra ösztönözte a zene. Ahogy előre haladunk az időben, úgy találkozunk a kialakult klasszikus tánckultúrákkal. Rájöttek a régiek, hogy az emberi test kiválóan alkalmas művészi mozdulatrendszerek kialakítására, azokat dinamikai értelemben is végtelen számban lehet kombinálni. Például a balett az ismert táncművészeti ágazatok egyik legkidolgozottabb, ahogy a szakemberek fogalmaznak: mozdulatnyelve.
Ha Vác és táncművészet, akkor legtöbbünknek a Váci Jeszenszky® Balett jut eszébe, akinek vezetője Csermely György táncművész, táncpedagógus, producer, a Váci Jeszenszky® Balett alapító igazgatója. Az igazgatót idén márciusban Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterétől a táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesítette.
Rangos díjakból korábban is jutott bőven, a Váci Jeszenszky® Balett például megkaphatta
- Pest Megye legrangosabb művészeti díját 2005-ben,
- majd ezt követően 2019-ben Vác Város Művészeti Díját is.
- De ne hagyjuk ki azt se, hogy a Magyar Köztársaság Elnöke 2018. március 15-én, a nemzeti ünnep alkalmából Csermely György részére, Vác város modern táncoktatásának és sokrétű táncéletének megteremtésében betöltött úttörő szerepe, valamint több évtizedes táncpedagógusi és produceri tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta.
Csermely György Nagymaroson született, a Magyar Táncpedagógusok Országos Szövetségének tagja, a Magyar Divat és Sporttánc Szövetség tagja és pontozó bírája. A magyar táncművészet kiemelkedő alakja és a moderntánc művészet megteremtője, Jeszenszky Endre tanítvány. Pest megye közgyűlése 2005-ben „Pest megye művészetéért” díjjal ismerte el, az oktatás székhelyét adó Vác városa pedig Csermely György negyed százados munkásságát 2016-ban Pro Urbe díjjal jutalmazta.
Tehát, azt lehet mondani, ha Vácott tánc: akkor Csermely György.
Azt hiszem, nem kérdés, hogy testünk, mozdulataink, a tánc által képesek lehetünk az érzelmek, emberi viszonyok, intenzitás, dinamika ábrázolásán túl akár komoly filozófiai kérdések ábrázolására, megválaszolására is. Ön mikor érezte először, hogy a balett, a tánc világa igazán a sajátja?
– Amióta tudatára ébredtem annak, hogy létezik a tánc, azóta megragadta a figyelmemet. Középiskolás korom óta kötődöm Vác városához. Akkoriban itt még nem volt kialakult hagyománya a táncművészetnek és tánc oktatásnak annak mai értelmében, így ezért nekem rendszeresen Budapestre kellett beutaznom hetente négy alkalommal.
A rendszerváltást követően felismertem az ebben rejlő lehetőséget és megragadtam az alkalmat. Én voltam Vácott az első, aki képzett oktatóként indíthattam el a tanfolyamainkat.
Jeszenszky Endre a jazztánc magyarországi műfajalapítója volt a mesterem és a váci oktatásban, tizenegy évig voltunk kollégák. Iskolánk az ő nevét viseli, az 1955-ben alapított országos hírnevű iskolája központját 1997-ben áthelyeztük Budapestről Vácra, ezzel egy időben engem nevezett ki az alapítványa élére és a névhasználata kizárólagos jogutódja is én lettem.
Csermely György hét évig volt Jeszenszky Endre tanítványa, majd hosszú évekig dolgoztak együtt az oktatásban. Mit tart a legfontosabbnak, amit a mestertől tanult?
– A mester minden tanítványát az életre nevelte. Maximalizmust plántált belénk és hozzá mérhetetlen nagy alázatot minden téren. Eszerint igyekszem én is végezni a dolgomat a mai napig is és próbálok mindent hozzá méltó módon tenni. Akkor nagy baj szerintem nem érhet. Ha ezt eredményesen teszem akkor szerencsés esetben az én növendékeim is ezt viszik majd tovább úgy szakmai mint egyéb szempontok terén egyaránt.
A pandémia mennyire befolyásolta, vagy változtatta meg a Váci Jeszenszky® Balett életét?
– A pandémia ideje alatt nem tudtunk tanítani. Most már reménykedünk benne hogy mielőbb folytathatjuk tovább. Változásokat nem eredményezett nálunk csak teljes leállást hozott.
Mit jelent Györgynek a legújabb elismerés, a Harangozó Gyula-díj?
– Egyrészt annak elismerését, hogy a mesterem tanításai kiállták az idő próbáját, másrészt tekintve, hogy a szakma legnagyobb elismeréseinek egyike további felelősség terhét tette a vállaimra. A felelősség terhe egyébként kezdetektől fogva végig kísért a pályám során.
Mindjárt az elején a műfaj alapító legnagyobb névnek való megfelelés terhe alatt kezdtem dolgozni ismeretlen pályakezdőként. Minden fórumon ugrásra készen figyelték minden lépésemet. Ha hibáznék, vagy kifogásolható dolgot eredményezne a munkám, akkor teljesen jogosan kíméletlenül lecsaphassanak rám.
Később a nyomás csak tovább nőtt a saját rendezésű műsoraim készítése és turnéztatása okán. Újabb fórum, újabb kihívások, csak egy volt ugyanaz a megfelelési kényszer és a mestertől tanult maximalizmus. Viccesen azt szoktam mondani, ha teher alatt nő a pálma, akkor vélhetőleg én vagyok a pálmaerdő.
De a viccet félretéve ez a megfelelés csak jót eredményezett. Én mindig minden kihívásból igyekeztem további inspirációkat kovácsolni magamnak. Miután a pályafutásom egyszer véget ér és néhány embernek szép emlékei lesznek ezzel kapcsolatban, akkor azt gondolom, hogy igazán elégedett lehetek majd.
Mert a legnagyobb elismerés az lesz, ha az utam során sikerült másoknak olyan élményeket adnom, amikre később is jó szívvel gondolnak vissza. A mesteremnek ez sikerült. Már tizenhárom éve eltávozott közülünk, de tanítványai révén még sokáig köztünk marad az átadott tudásán és tanításain keresztül.
Milyen aktualitásokról lehet beszélni jelenleg a társulat életében?
– Most először újra indítjuk a tanítást és utána annak függvényében, hogy az élet miként áll helyre a pandémia után, elkezdjük majd a jövőt tervezni.
Mennyire számítanak a díjak, kitüntetések egy ilyen hivatás során?
– Mint elismerés, mindenképpen jólesőek azok számára, akik megkapják. Ez egy visszajelzés az eddigi munkáról. A jövőt változatlanul meg kell tölteni további tartalommal és ugyanolyan alázattal és eltökéltséggel kell dolgozni, hogy a jövő is épp olyan elismerésre méltó legyen. Ez is olyan, mint az élet. Mindvégig tesszük a dolgunkat legjobb tudásunk szerint és igyekszünk minél jobb eredményt elérni.
Ezen kívül az elismerések tagadhatatlanul reflektorfényt hoznak az illető munkásságára és újabb lehetőségeket nyitnak meg. Engem például épp néhány napja kértek fel, hogy legyek egy nemzetközi pedagógus konferencián az egyik előadó.
Szávai Attila