A Miskolci Egyetem körcsarnokában rendezték meg 2024. május 11-én szombaton a XII. Abigél Országos Minősítő Táncfesztivált 156 verseny produkció részvételével. A nevezett versenyszámaink közül Schrott Dániel koreográfiájával, kortárstánc szóló kategóriában Tar Dóra arany minősítést kapott. Wéninger Dalma koreográfiájával kortárstánc csoport kategóriában a Galántai Jázmin, Kiss Kiara, Szilágyi Boróka, Tar Dóra és Virág Lili alkotta csapat szintén arany minősítést szerzett. Schrott Dániel koreográfiájával, kortárstánc duó kategóriában Szűcs Szófia és Vajta Lili arany minősítést szereztek. A negyedik váci aranyat Dobrocsi Gergely koreográfiájával, showtánc csoport kategóriában Kiss Kiara, Szilágyi Boróka, Szűcs Szófia, Tar Dóra, Vajta Lili és Virág Lili szerezték meg. Az egyik…
Csermely György
A Magyar Táncpedagógusok Országos Szövetsége XXXIII. Országos Táncművészeti Fesztiváljának budapesti döntőjén április 6-án szombaton, az öt elődöntőből bejutott 150 legjobb produkció versenyzői mérték össze tudásukat. A Váci Jeszenszky® Balett táncosainak sikerült megőrizniük elődöntős pozícióikat. Schrott Dániel koreográfiájával, ifjúsági szóló kategóriában Tar Dóra második helyezést ért el, Wéninger Dalma koreográfiájával ifjúsági kiscsoport kategóriában a Galántai Jázmin, Kiss Kiara, Szilágyi Boróka, Tar Dóra és Virág Lili alkotta csapat a dobogó legfelső fokán végzett. Kiemelkedő teljesítményüket a neves szakemberekből álló zsűri első helyre rangsorolta. A váci táncosok legközelebb április 14-én Győrben egy koreográfus versenyen vesznek részt. Csermely György Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Nívó…
Március 9-én szombaton a Magyar Táncpedagógusok Országos Szövetsége XXXIII. Országos Táncművészeti Fesztiváljának oroszlányi elődöntőjén a Váci Jeszenszky® Balett összes versenyzője kiemelkedő eredménnyel jutott be az országos döntőbe. Schrott Dániel két koreográfiájával, junior duó kategóriában Szűcs Szófia és Vajta Lili maximális 50 ponttal lettek elsők, ifjúsági szóló kategóriában Tar Dóra 47 ponttal másodikként jutott be a döntőbe, Wéninger Dalma koreográfiájával ifjúsági kiscsoport kategóriában a Galántai Jázmin, Kiss Kiara, Szilágyi Boróka, Tar Dóra és Virág Lili alkotta csapat maximális 50 ponttal lett első és elnyerték a Sansha különdíját is.
A Váci Jeszenszky® Balett elitképzésének keretében a társulat versenyzőihez nemzetközi sztártanár érkezik 2024 januárjában. Rózsavölgyi Zsuzsa táncművész, táncpedagógus, koreográfus, a norvég Nemzeti Művészeti Akadémia docense vállalkozott a váci fiatalokkal való közös munkára – adta hírül a Pest Megye és Vác Város Művészeti díjas együttesének információs oldala. A jeles táncművész ezidáig olyan világhírű együttesben dolgozott Anne Teresa De Keersmaeker koreográfussal, mint a Rosas Dance Company. A Baryshnikov Art Centre New York rezidencia programján készült művét bemutatták New Yorkban, Budapesten, Prágában, Drezdában, Lipcsében, Potsdamban, Münchenben és Szegeden. Eddigi munkássága során csak professzionális felnőtt táncművészekkel dolgozott. Most először fog gyerekekkel alkotni. A Váci…
Budapesten az Angyalföldi Sportközpontban 2023. június 11-én vasárnap megrendezett XI. Abigél Országos Minősítő Táncversenyen a Váci Jeszenszky® Balett gyermek tánckarának tagjai újra kiemelkedő sikereket értek el: Kiss Kiara, Szentirmai Anna, Szilágyi Boróka, Szűcs Szófia, Tar Dóra, Vajta Lili junior kis csoport kategóriában Wéninger Dalma koreográfiájával arany minősítést és koreográfusi különdíjat kaptak, Tar Dóra junior szóló kategóriában Varga István koreográfiájával kiemelt arany minősítést és koreográfusi különdíjat szerzett és elnyerték a zsűri társulati különdíját is. Gratulálunk! Csermely György Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Nívó és Harangozó Gyula-díjas táncművész, táncpedagógus, producer a Váci Jeszenszky® Balett – Pest Megye és Vác Város Művészeti-díjas társulatának alapító…
A XXXII. Országos Táncművészeti Fesztivál négy elődöntőjének legjobbjai mérték össze tudásukat a május 6-án Budapesten megrendezett döntő keretében. A versenyen elindult mintegy ezer csoport közül a Váci Jeszenszky® Balett gyermek tánckara a KIS CSOPORT kategóriában 2. helyezést ért el, Tar Dóra a SZÓLÓ kategóriában a 3. helyen végzett. A gyermek tánckar tagjai: Kiss Kiara, Szentirmai Anna, Szilágyi Boróka, Szűcs Szófia, Tar Dóra, Vajta Lili (Wéninger Dalma koreográfiájával) indultak és a 2. helyezés mellett még elnyerték a Sansha különdíját is. A szóló kategóriában: Tar Dóra (Varga István koreográfiájával) végzett a döntő 3. helyén. Csermely György Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Nívó és Harangozó Gyula-díjas…
A XXXII. Országos Táncművészeti Fesztiválon nevezett 122 produkció közül a Váci Jeszenszky Balett gyermek tánckarának tagjai bejutottak a döntőbe. Korosztályukban 28 versenyzővel mérettek meg. A Kiss Kiara, Szentirmai Anna, Szilágyi Boróka, Szűcs Szófia, Tar Dóra, Vajta Lili alkotta csapat kis csoport kategóriában Wéninger Dalma koreográfiájával 2. helyen, Tar Dóra szóló kategóriában Varga István koreográfiájával 3. helyen jutott tovább. A döntő május 6-án lesz. Csermely György Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Nívó és Harangozó Gyula-díjas táncművész
Április 29-e, a Tánc világnapja. E jeles világnapot Jean-Georges Noverre francia koreográfus születésnapjához kötik. Amióta az ember életének része a hangszeres ritmus, gyakorlatilag azóta beszélhetünk táncról is, hiszen az embereket táncra, valamiféle táncmozgásra ösztönözte a zene. Ahogy előre haladunk az időben, úgy találkozunk a kialakult klasszikus tánckultúrákkal. Rájöttek a régiek, hogy az emberi test kiválóan alkalmas művészi mozdulatrendszerek kialakítására, azokat dinamikai értelemben is végtelen számban lehet kombinálni. Például a balett az ismert táncművészeti ágazatok egyik legkidolgozottabb, ahogy a szakemberek fogalmaznak: mozdulatnyelve. Ha Vác és táncművészet, akkor legtöbbünknek a Váci Jeszenszky® Balett jut eszébe, akinek vezetője Csermely György táncművész, táncpedagógus, producer,…