A VÁCI FIDESZ-KDNP JELÖLTJEI PÁR ÓRA ALATT ÖSSZEGYŰJTÖTTÉK A MEGFELELŐ SZÁMÚ TÁMOGATÓ ALÁÍRÁST

A VÁCI FIDESZ-KDNP JELÖLTJEI PÁR ÓRA ALATT ÖSSZEGYŰJTÖTTÉK A MEGFELELŐ SZÁMÚ TÁMOGATÓ ALÁÍRÁST

Ma indult a választási kampány Magyarországon. A váci Fidesz-KDNP jelöltjei már össze is gyűjtötték az indulásukhoz szükséges mennyiségű ajánlást. Imre Zsolt polgármesterjelölt és képviselőjelölt társai szombat reggel átvették az ajánlóíveket, majd délután egy óra körül már azt közölték, hogy sikerült összegyűjteniük a megfelelő számú aláírást. „Minden jelöltünk pár óra alatt összeszedte a szükséges számú támogató…

A BALOLDAL ANNYIRA KÉTSÉGBEESETT, HOGY DOLLÁROKÉRT VESZ FACEBOOK HADSEREGET

A BALOLDAL ANNYIRA KÉTSÉGBEESETT, HOGY DOLLÁROKÉRT VESZ FACEBOOK HADSEREGET

Az országon kívülről, dollárért fizetett távol-keleti kamuprofilokkal kampányol a magyar dollárbaloldal. Célkeresztbe vették a váci Fidesz oldalát is. Feltűnően sok nevetős reakció jelent meg a váci Fidesz Facebook-oldalán a képviselőjelölteket bemutató bejegyzések alatt. Ugyan trollok minden hírportál posztjai alatt előfordulnak, azonban két dolog is szokatlan. Egyrészt a nevető reakciók száma, másrészt pedig, hogy azok külföldi…

FIDESZ-KDNP: MEGVANNAK A HÁBORÚPÁRTI DOLLÁRBALOLDAL VÁCI JELÖLTJEI

FIDESZ-KDNP: MEGVANNAK A HÁBORÚPÁRTI DOLLÁRBALOLDAL VÁCI JELÖLTJEI

Matkovich Ilona a napokban bejelentette, hogy újraindul a polgármesteri székért, csütörtökön délután pedig a képviselőjelöltek névsora is nyilvánossá vált. A váci Fidesz-KNDP szerint ezzel összeállt a háborúpárti dollárbaloldal váci listája. A jelenlegi testületből a pedofilbotrányba keveredett Fehér Zsolt nincs a jelöltek között. Új jelöltként tűnt fel Matkovich Ilona csapatában Makrai Zsolt és Vámos Edit.

MUCSI LÁSZLÓ: CÉLOM, HOGY A VÁLASZTÓKERÜLET TÖBB ANYAGI FORRÁSHOZ JUSSON

MUCSI LÁSZLÓ: CÉLOM, HOGY A VÁLASZTÓKERÜLET TÖBB ANYAGI FORRÁSHOZ JUSSON

Mucsi László a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje a 10. egyéni választókerületben.  „Mucsi László vagyok, 59 éves, 30 éve nős, egy nagylány édesapja. Két felsőfokú diplomám van: sporszervező és humán menedzser szakon. Szerszámkészítő és repülőgépszerelő szakmunkás végzettséggel is rendelkezem. Vácon élek, váci vagyok, szívvel-lélekkel. Keresztyén, konzervatív, polgári értékeket vallok és vállalok. Az élet sok területén kipróbálhattam magam, voltam…

KOMMUNISTA MÓDSZEREK: LECSERÉLTÉK MATKOVICH FOTÓJÁT AZ ÚJRAINDULÁSRÓL, ÍGY LEKERÜLTEK A FOTÓRÓL A PEDOFIL ÉS NÁCI ÜGYEK ÉRINTETTJEI

KOMMUNISTA MÓDSZEREK: LECSERÉLTÉK MATKOVICH FOTÓJÁT AZ ÚJRAINDULÁSRÓL, ÍGY LEKERÜLTEK A FOTÓRÓL A PEDOFIL ÉS NÁCI ÜGYEK ÉRINTETTJEI

Matkovich Ilona ma délután jelentette be újraindulását a polgármesteri székért egy olyan fotóval, amin a két váci náci, Tótváradi-Nagy Bence és Fehér Zsolt is mögötte állnak; ráadásul utóbbi pedofilbotrányáról beszél most az egész város. Később lecserélték a képet és a két említett képviselő is eltűnt szem elől. Vélhetően időközben Matkovich Ilona is rájött, mennyire kínos,…

ELKÉPESZTŐ: MATKOVICH ILONA A PEDOFIL CIKK SZERKESZTŐ FEHÉR ZSOLTTAL A HÁTA MÖGÖTT JELENTETTE BE ÚJRAINDULÁSÁT

ELKÉPESZTŐ: MATKOVICH ILONA A PEDOFIL CIKK SZERKESZTŐ FEHÉR ZSOLTTAL A HÁTA MÖGÖTT JELENTETTE BE ÚJRAINDULÁSÁT

Újraindul a polgármesteri posztért Matkovich Ilona, amit a pedofil cikk szerkesztő Fehér Zsolttal a háta mögött jelentett be.  A hírről a város honlapján számoltak be hétfő délután. A cikkhez egy olyan képet csatoltak, amin Matkovich Ilona mögött áll a pedofilbotrányba keveredett Fehér Zsolt is. Matkovich Ilona ennél egyértelműbben nem tudta volna bizonyítani, hogy kiáll a…

LAST MINUTE BALOLDAL – A KAMPÁNY ELŐTT EGY HÉTTEL SINCSENEK BALOLDALI JELÖLTEK

LAST MINUTE BALOLDAL – A KAMPÁNY ELŐTT EGY HÉTTEL SINCSENEK BALOLDALI JELÖLTEK

Maholnap kezdődik a kampány, de még mindig nincs hivatalos polgármesterjelöltje a váci baloldalnak, illetve azt is sűrű homály fedi, hogy kiket indítanak képviselőknek. Hónapok óta nyílt titok, hogy Matkovichék egymást között marakodnak a pozíciókért, de azt talán senki sem gondolta volna, hogy egy héttel a kampány kezdete előtt nem tudnak előrukkolni egy listával. Még mindig…

KÁRPÁTI-KELEMEN KATALIN: CÉLOM, HOGY FIATALOS LENDÜLETET VIHESSEK A VÁCI VÁROSVEZETÉS MUNKÁJÁBA

KÁRPÁTI-KELEMEN KATALIN: CÉLOM, HOGY FIATALOS LENDÜLETET VIHESSEK A VÁCI VÁROSVEZETÉS MUNKÁJÁBA

Kárpáti-Kelemen Katalin a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje a 9. egyéni választókerületben.  „Kárpáti-Kelemen Katalin vagyok, 1984-ben születtem Vácon, gyermekként Nógrádban nevelkedtem. Középiskolai tanulmányaimat a Váci Madách Imre Gimnáziumban végeztem, majd az érettségi után a Károly Róbert Főiskola Gazdálkodási karon közgazdász diplomát szereztem idegenforgalmi és szálloda szakon. 2008-ban helyezkedtem el az államigazgatásban, ügyfélszolgálati, hatósági és ellenőrzési területen. Vezetőim elégedettek…

SZABÓ CSABA: DEÁKVÁRÉRT SZERETNÉK DOLGOZNI KÉPVISELŐKÉNT IS, EGYÜTTMŰKÖDVE A DEÁKVÁRIAKKAL

SZABÓ CSABA: DEÁKVÁRÉRT SZERETNÉK DOLGOZNI KÉPVISELŐKÉNT IS, EGYÜTTMŰKÖDVE A DEÁKVÁRIAKKAL

Szabó Csaba a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje a 8. egyéni választókerületben. „Szabó Csaba vagyok, Vácon születettem és Deákváron élek 25 éve, a családom generációk óta ide kötődik. A váci Fidelitas elnökeként számos politikai megmozdulást szerveztem és vezettem. Természetvédelmi mérnökként végeztem, szakterületemmel a Zöld Dunakanyar Alapítvány kurátoraként folyamatosan foglalkozom. Az elmúlt években több természetvédelmi és környezeti nevelési szempontból…

MOKÁNSZKY ZOLTÁN: 25 ÉVES POLITIKAI PÁLYAFUTÁSOM MUNKÁJÁNAK ALAPJA A SZEMÉLYES KAPCSOLATTARTÁS A LAKOSSÁGGAL

MOKÁNSZKY ZOLTÁN: 25 ÉVES POLITIKAI PÁLYAFUTÁSOM MUNKÁJÁNAK ALAPJA A SZEMÉLYES KAPCSOLATTARTÁS A LAKOSSÁGGAL

Mokánszky Zoltán a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje a 7. egyéni választókerületben. „Mokánszky Zoltán vagyok, Vácott születtem 1964-ben. A Cserje utcában nőttem fel, jelenleg is Deákváron élek, ahol Önt szeretném képviselni a következő önkormányzati ciklusban. Mindig is itt éltem, ezer szállal kapcsolódom e városhoz, múltjához, polgáraihoz. Ha nem járatta volna le a helyi baloldal a „lokálpatrióta” kifejezést, akkor…