sajtótájékoztató

Kuti Judit, a Filharmónia Magyarország kommunikációs és programigazgatója köszöntötte a sajtó képviselőit június 16-án, amikor Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatójával tájékoztatták a váciakat a 38. Régi Zenei Napok programjairól, melyeket július 2-9-ig tartanak a Piarista Gimnáziumban és a Fehérek templomában. „Izgalmas időutazásba kezdünk, amikor a zajos nagyvárosból, a XXI. századból megérkezünk ide Vácra, a Duna-partra, ebbe a csendes, nyugodt környezetbe, és hallgatjuk ezt a muzsikát, ami néhány száz évvel korábban keletkezett, Vác kitűnő helyszíne a Régi Zenei Napoknak, a két hét múlva megrendezendő régizenei mesterkurzusnak – kezdte a sajtótájékoztatót Szamosi Szabolcs. 300 évvel ezelőtt csak néhány hangszer, lant,…

Tovább

A mai sajtótájékoztató egyik apropója az, hogy a kábeltévén elhangzott polgármester asszony tájékoztatója a 2022. évi költségvetésről – kezdte a sajtótájékoztatóját február 24-én Csereklye Károly képviselő –, aki elmondta nekünk az ülésen, hogy milyen jól állunk a költségvetés bevételi oldalon és mit sikerült megvalósítani a 2022-es, illetve az előző években. Eltelt 28 hónap most már ebből az öt évből. Ez alatt olyan sok mindent nem tudunk felmutatni. Ami látványos, az talán csak a Március 15-i Zöldház homlokzatának felújítása. Kérdezem, mi van a Kosdi úti, illetve a laktanya építkezéssel? Azt a választ kaptuk, hogy vizsgáljuk, felül fogjuk vizsgálni. Mit kell felülvizsgálni…

Tovább

A mai sajtótájékoztatót azért hívtam össze, hogy lehetőségem legyen megcáfolni azokat a rágalmakat, amelyek az előterjesztésem kapcsán születtek, hogy hiteles tájékoztatást kapjanak a váci lakosok. Az előzményeknek ismerete nélkül alig érthető a történet – kezdte a tájékoztatóját Pető Csilla (FIDESZ-KDNP) városi képviselő. 2021 októberében hivatalosan megkerestem a polgármester asszonyt, jegyző kisasszonyt, illetve a megbízott főépítészt azzal az előterjesztéssel, amelyben javasoltam, hogy Vácon közterület legyen elnevezve Regőczi atyáról. Az elkészített előterjesztésemben két határozati javaslatot nyújtottam be a grémium felé, melyben Kisvácon a Rákóczi térnek az átnevezését, illetve egy második határozati javaslatot is előterjesztettem, mely szerint a Kórház utca átnevezését javasoltam. Előterjesztésemet…

Tovább

Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője sajtótájékoztatót tartott december 2-án Vácott, ahol a helyi és az országos médiumok is jelen voltak. „Az elmúlt időszak mindenki számára egy olyan időszak volt, amikor a járvány miatt fokozott bizonytalanságba került sok minden, amit korábban biztosnak hittünk – kezdte a képviselő. Nem mindegy a Vácon és Vác környékén élők számára sem, hogy egy ilyen helyzetben, amikor a világ minden országa egészségügyi és gazdasági nehézségekkel küzd, akkor a kormányok milyen döntéseket hoznak. Láthattunk válságkezelésekre példát Magyarországon 2010 előtt is, de a mostani kormány ahhoz viszonyítva egy teljesen más modellt vezetett be, mint ami 2010 előtt…

Tovább

Kissé szokatlan, hogy ezen a helyen beszélek – kezdte Csereklye Károly képviselő a mai napon (november 3-án) sajtótájékoztatóját. Ez nem a mellettünk lévő bírósági épületről, vagy a Karacs Teréz kollégiumról szól, hanem a hátunk mögött látható, Vác egyik legkisebb zsákutcájának névadójáról, Dr. Freysinger Lajosról, akinek az emléktábláját a Váci Városvédők helyeztek el ide. Freysinger Lajos áldásos tevékenységére szeretném felhívni a figyelmet, hogy mennyi mindent tett a városért. Freysinger Lajos mindent megtett a közélet megtisztításáért, a város élhetővé válásáért és a korrupció megszüntetéséért. Ezért vagyunk ma itt. Ő volt az, aki Vác város pénzügyi helyzetét rendbe tette, és ő volt az,…

Tovább

A Váci Szívvel Mozgalom nevében Csereklye Károly képviselő tartott sajtótájékoztatót szerdán délelőtt a Béke téren. „Quod dixi, dixi” – „Amit mondtam, megmondtam” – kezdte a képviselő úr e híres latin mondással. „Nem vagyok látnok, de 2019 nyarán előre látható volt, hogyha ez a koalíció győz, abból előbb-utóbb baj lesz.” Választások idején elmondtuk, hogy kikkel szeretnénk szövetséget kötni, legfőképp tiszta kezű és tiszta múltú, a városért dolgozni akarókkal. Elmondtuk azt is, hogy semmilyen körülmények között kikkel nem szabad szövetséget, egyezséget kötnünk. Köztük volt Kiss Zsolt úr is, akivel kapcsolatban már 2018 nyarán fölmerült, hogy bizonyos pénzekkel mintha nem tudna elszámolni.…

Tovább

Felháborító döntést hozott a magát minden másság irányában elfogadónak hirdető, szupertoleráns váci városvezetés által kinevezett igazgató a Baba utcai bölcsődében.  A városháza magatartásának – úgy tűnik, a kitartó és következetes szülői érdekérvényesítés után – meghátrálás lett a vége. „Megnyugtatóan rendeződik a bölcsődei integráció problémája” írja a városházi sajtó annak a helyzetnek a megoldásáról, amelyet valójában ők generáltak, illetve amit nem sikerült ezidáig emberségesen kezelniük. (Előző cikkünk a szülők küzdelméről.) Az alábbiakban nagy összefoglalóját adjuk a HírTv, a Magyar Nemzet, a Váci Mérték írásainak, valamint közöljük a szülői sajtótájékoztató teljes szöveganyagát, az olvasói kommenteket, videókat. *** Soha nem volt ekkora egyetértés…

Tovább

Csereklye Károly sajtótájékoztatót tartott a Harmatkert Kft. tisztázatlan ügyéről, azt firtatta, hogy ki felel az irgalmatlanul nagy összeg teljesen felesleges kifizetése miatt. Beszámolt a város valós pénzügyi helyzetéről, a városházi siránkozások feleslegességéről. Lefestette azt a helyzetet, amelyet a városháza döbbenetes titkolózásaival teremtett, a közadatkérések ellehetetlenítését, még akkor is, amikor nyilvánvaló hűtlen kezelés gyanúja merült fel. Egy véglegesen szomorú eseményről is beszámolt, múlt héten immár a közéletünk verbális erőszaka tettlegességbe fordult, a képviselő urat bántalmazták a nyílt utcán. A Harmatkert Kft. tisztázatlan ügye A sajtótájékoztató első témája a Harmatkert Kft. ügye – kezdte tájékoztatóját Csereklye Károly képviselő úr. A polgármester asszony…

Tovább

Balesetveszélyes helyen szeretne kosárlabdapályát építeni az ellenzéki vezetésű Vác önkormányzata. A deákvári városrész úgynevezett KRESZ parkja az óvodások és kisiskolások számára kialakított tanuló-pálya, ahol a legalapvetőbb közlekedési ismereteket sajátíthatják el. A váci önkormányzat ennek a közepére tervez streetball pályát. A város egyik fideszes képviselője többször felhívta a figyelmet a baleset-veszélyre, de miután nem kapott választ, akciót szervezett, amelyben gyermekek segítségével festettek fel akadály-pályát a kérdéses területen. Az önkormányzat azonban aszfalt-javítást hajtott végre, és használhatatlanná tette az alkotásokat. HÍR TV *** http://www.vaconline.hu/2021/04/20/kicsinyes-bosszunak-esett-aldozatul-a-kresz-park-egy-resze-peto-csilla-sajtotajekoztatoja/ http://www.vaconline.hu/2021/04/15/kresz-park-rombolas-2-0-totvaradi-szerint-a-streetball-gyozott-az-ugy-szerencsetlen-a-felujitas-beutemezett/ http://www.vaconline.hu/2021/04/15/kicsinyes-bosszut-allt-az-osszefogas-vezette-varoshaza-aminek-gyermekeink-lettek-a-karvallottjai/ http://www.vaconline.hu/2021/04/06/a-deakvari-kresz-parkban-lelkes-diakok-segitsegevel-aszfaltra-festett-jatekok-keszultek/

Tovább

Deákváron április 2-án számos, lelkes középiskolás diák közreműködésével a KRESZ Parkban elkészült sok szeretettel és gondossággal néhány aszfaltra festett játék. Pető Csilla (FIDESZ-KDNP) deákvári képviselő vezetésével és finanszírozásával a gimnazista diákok játékokat festettek fel az elhanyagolt deákvári KRESZ Park aszfaltjára. Szerda délelőtt azonban – nincs rá jobb szó – egyszerűen szétbarmolták a gyerekek munkáját egy állítólagosan elódázhatatlan kátyúzással. Ezek után Tótváradi-Nagy Bence és a városháza is belekezdett a maga ellenséges kommunikációjába, hogy hibásan járt el e deákvári kormánypárti  képviselő. Pető Csilla kedden sajtótájékoztatót tartott arról, hogy mi volt a projekt valós története.  „A mai tájékoztatót most azért tartom fontosnak, hogy…

Tovább