Pető Csilla

Újabb színes kavalkáddal várja a kisgyermekes családokat a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom május 4-én a Vanyek Béla Sportcentrumba – tájékoztatta lapunkat Pető Csilla, a Mozgalom váci szervezetének vezetője. „A tavalyi közösségformáló és értékeket közvetítő családi napunkhoz hasonlóan idén is vidám, szórakoztató programokat kínálunk a hozzánk ellátogató családoknak. A flashmob központi eleme a gyerekemelés, ami országosan valamennyi helyszínen, azonos időben, délelőtt 11 órakor lesz” – fejtette ki Pető Csilla. Hozzátette, hogy a villámcsődület előtt a húsvéti karikázón már megismert néptáncosok közül többen segítenek majd megtanulni az egyszerű koreográfiát a résztvevőknek. „A kezdeményezés célja felhívni a figyelmet arra, hogy a gyermek…

Tovább

Pető Csilla a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje a 2. egyéni választókerületben. „Pető Csilla vagyok, az erdélyi Szatmárnémetiben születtem 1973-ban. Polgári keresztény családból származom. Tanulmányaimat Kolozsváron, a Babes–Bolyai Tudományegyetemen végeztem, szociálpszichológia-szociális munkás szakon. 25 éve élek a családommal Vácon. Férjemmel közösen neveljük 18 éves lányunkat, aki a Piarista Gimnázium diákja. Államigazgatásban, valamint szociális és gyermekvédelmi területen dolgoztam. Jelenleg, Vácon hátrányos helyzetű fiatalok képzési és foglalkoztatási koordinátoraként tevékenykedem. 2019-től tagja vagyok a váci önkormányzat képviselő-testületének, ahol a helyi embereket igyekszem felelősséggel és legjobb tudásom szerint szolgálni és képviselni. Alapítója vagyok a Deákvárért Civil Társaságnak, amely révén számos kezdeményezés valósult meg városunkban. Kihelyeztük az első…

Tovább

Amióta Matkovich Ilonáék vezetik a várost, nem kaptak pénzbeli hozzájárulást a Virágos Vácért programban résztvevők a virágpalánták megvásárlásához. Most, hogy kampány van, ismét van rá pénz.  „Négy éves szünet után ismét ingyen kapnak virágokat azok a váciak, akik szépítenék a környezetüket” – számolt be róla a városi közpénzből fenntartott televízió. Ők maguk is elismerték, hogy négy éven át nem járt ingyen virág azoknak, akik a városszépítő programban részt vettek. „Örvendetes, hogy öt év után, visszatér(t) a város vezetése, a 2019. előtti, a váciak körében oly népszerű, és közkedvelt virágpalánta osztáshoz! Milyen szomorú, hogy most az önkormányzati választásokhoz közeledve, idén újra…

Tovább

Kilenc napirendi pont is értékesítésekről szólt a márciusi képviselő-testületi ülésen. Mokánszky Zoltán és Pető Csilla Fidesz-KDNP-s képviselők többször is felszólaltak az eladások ellen, de a többségben lévő baloldal leszavazta őket. Üzlethelyiség, lakás, mezőgazdasági ingatlan és laktanyaterület is van azon tételek között, amiknek eladásáról vagy értékesítésre jelöléséről döntött a testület a szerdai ülésén. Értékesítésre jelöltek egy üzlethelyiséget az Eötvös utcában, aminek kapcsán Mokánszky Zoltán azzal szembesítette Matkovich Ilonáékat, hogy elherdálják a város vagyonát. Majd Pető Csilla is felszólalt, aki szerint a belváros egyik kiemelt helyén van az ingatlan és szerinte sem indokolt az eladása. A Dózsa György utcában egy lakás eladásáról…

Tovább

Lemetszett, és a házak elé halmokban kirakott faágakat fotózott több utcában is Pető Csilla Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő, aki a közösségi oldalán rámutatott: érezhető, hogy a lakosságnak segítség lenne az ágdarálási szolgáltatás bevezetése, de Matkovich Ilonáék nem támogatták Pető Csilla erre irányuló javaslatát.  Pető Csilla szerint innovatív, környezetbarát és költséghatékony megoldás lenne, ha az önkormányzat bevezetné, illetve kiterjesztené az ágdarálási szolgáltatást az azt igénylő váci lakosok felé. A képviselő a VácOnline-nak azt nyilatkozta: „szükségszerű a tavaszi munkálatok megkezdésekor a kiskertekben keletkezett hulladékoknak, gallyaknak a felhasználására és hasznosítására egy gazdaságos és működtethető megoldás kidolgozása. Megfigyelhető, hogy Váchoz közeli településeken már korábban bevezetésre…

Tovább

2022 decemberében arról szóltak a hírek, hogy abban az újpesti gyermekotthonban, amelyikkel a váci önkormányzatnak is van szerződése, molesztálhattak egy kiskorút. A most gyermekvédő Matkovich Ilona akkor azt mondta, hogy nem releváns ezzel foglalkozni. 2022 decemberében felmerült annak gyanúja, hogy szexuálisan bántalmaztak egy, az „Aranyhíd” Gyermekek Átmeneti Otthonában lakó kiskorút. Arra, hogy a váci önkormányzat éppen ezzel az intézménnyel áll szerződésben Mokánszky Zoltán és Pető Csilla Fidesz-KDNP-s képviselők hívták fel a figyelmet a tavaly januári testületi ülésen. Mokánszky Zoltán feltette a kérdést, hogy vajon milyen vegzálásnak lesznek kitéve azok a váci gyerekek, akik esetlegesen oda fognak kerülni? Matkovich Ilona válasza…

Tovább

A Deákvári Jézus Szíve Templom kerítésén található zöld dobozba bárki tehet élelmiszert, és bárki vehet ki belőle, ha rászorul. A zöld doboz megálmodója Pető Csilla Fidesz-KDNPS-önkormányzati képviselő volt Vácon, aki az ötletet pécsi mintából merítette.  „Megmaradt valamennyi az ebédből/vacsorából és már nem eszitek meg? Túl sok sütit készítettél ? Ne dobd ki kérlek! Csomagold be, írd rá, hogy mi van a csomagban, és hozd el az Enni Adok – Enni Kapok Zöld Dobozba! Köszönjük, ha segíted azokat akiknek ma egy kicsit nehezebb” – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Pető Csilla, aki családjával rendszeresen tesz élelmiszert a dobozba.

Tovább

„A Gondosóra program mindannyiunk ügye, hiszen idős szeretteink biztonsága, mindenki számára kiemelten fontos” – írta közösségi oldalán Pető Csilla Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő, aki váci időseknek segít gondosórát igényelni. „Éljenek a lehetőséggel, és tudják biztonságban szépkorú szeretteiket! A regisztrációban is, örömmel segítek, keressenek bizalommal” – tette hozzá Pető Csilla. Mint ismert, a magyar kormány – Európában egyedülálló módon – elindította a Gondosóra programot. Ennek lényege, hogy minden 65 év feletti nyugdíjas ingyenesen, egy regisztrációt követően megkaphatja a csuklóra helyezhető vagy nyakba akasztható digitális eszközt, amellyel baj esetén egyetlen gombnyomással segítséget kérhet. Az eszközt a regisztracio.gondosora.hu oldalon, a személyes adatok megadása után lehet igényelni.

Tovább

A Géza király tér burkolatának állapotára hívta fel a figyelmet Pető Csilla Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő a közösségi oldalán.  A Géza király tér köves burkolatán egyre több kátyú alakul ki, ami szétrázza az autókat, a gyalogosoktól pedig rendkívüli odafigyelést igényel a botlásveszély miatt. A baloldali önkormányzat még úgy sem foglalkozik ezzel, hogy egy iskola és egy templom is található a téren. Pető Csilla felhívta a figyelmet arra is, hogy a terület a II. számú parkolási zónába tartozik, ahol január 1-től december 31-ig kell fizetni a parkolásért; még szombaton is.

Tovább

Az elmúlt napokban Matkovich Ilona polgármester és Inotay Gergely alpolgármester is beszámolt arról, hogy a Váci Városfejlesztő Kft. külső vállalkozó bevonásával átmosta az esővízcsatornákat az Ady Endre sétányon. Pető Csilla Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő szerint azonban ez a városnak csak az egyik utcája, és szemmel láthatóan sok helyen van még munka. „Keserédes mosollyal tudok polgármester asszony és Inotay Gergely alpolgármester úr örömében osztozni, amikor is büszkén számolnak be arról, hogy a minap az Ady Endre sétányon dolgozott a Váci Városfejlesztő Kft. Az esővíznyelőket takarították és a sétány teljes szakaszát szegélyezték külső vállalkozó bevonásával. Csak remélni tudom, hogy nem csupán a polgármester…

Tovább