Pajor Dániel

Ideiglenes változtatási tilalmat szavazott meg a baloldali többségű képviselő-testület a volt Forte és a volt FICE gyárak területére, ahol így három évig nem indítható el fejlesztés. Tették ezt azért, mert sajtóhírek szerint az egykori FICE területén vendégmunkások számára szálláshelyet akart kialakítani egy vállalkozó. Az erre vonatkozó előterjesztésben arra hivatkoznak, hogy “az elmúlt években az agglomeráció jelentősége és lakosságszáma folyamatosan növekedett. A helyi építési szabályzat ezeket a változásokat csak nehezen tudja kezelni. A települések rejtett tartalékai azokon a területeken koncentrálódnak, ahol a korábbi gyárterületek voltak, s melyekben a termelést már felhagyták, így azok rozsdazónákká, illetve barnamezős területekké, azaz potenciális fejlesztési területekké…

Tovább

Több mint egy éve, tavaly júniusban kezdődött a Kőhíd utcai lakók szélmalomharca Matkovich Ilona polgármesterrel és fiával Pajor Dániellel, akinek a cége, a Geo-Art Team Kft. luxuslakóparkot épít a korábban békés, a város zajától elszigetelt családi lakóövezetben. A lakók szerint az építkezés teljesen élhetetlenné teszi a környéket. A lakóközösség érdekeit képviselő Hájas Attila szerint nagyon megnövekedett a balesetveszély az utcában, amióta elkezdődött az építkezés, a beígért balesetmegelőzési intézkedésekből pedig eddig nem valósult meg semmi. A balliberális városvezetés egyébként is elhanyagolja a Kőhíd utcát. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a lakók nyírták le a füvet a játszótéren, hogy a gyerekek biztonságban…

Tovább

Jogerősen elvesztette Matkovich Ilona váci polgármester fia, Pajor Dániel és cége, a Geo-Art Team Kft. a sajtópert a 0627.hu szerkesztősége ellen a botrányos Hangyavár Lakások referencia társasháza, a Liszt Ferenc sétányon lévő társasház ügyében – számolt be róla a 0627.hu.  ”….azon sérelmezett közlésrész, miszerint a Vácott a Geo-Art Team Kft. által felépített társasházat nem a terveknek megfelelően építették fel és az élet- és balesetveszélyes, egyrészt az elsőfokú bíróság helyes indokolása szerint valós és igazolt tényeken alapuló közlés…” – áll a jogerős ítélet indoklásában. A 0627.hu tehát valós tényeket közölt. A lap emlékeztetett: 2022 őszén a Liszt Ferenc sétány 23. szám…

Tovább

​„Lebukott​ ​Matkovich Ilona, mentegette fiát a Kőhíd parki lakók előtt” cím​mel megjelent cikk ügyében kézbesítette a másodfokú bíróság az ítéletet, jogerősen nyertünk. A Fővárosi Ítélőtábla szerint Pajor Dániel és a Geo-Art Team Kft. mint felperesek fellebbezése nem megalapozott. Vác baloldali polgármesterének fia, Pajor Dániel és az ő cége, a Geo-Art Team Kft. is sajtópert indított a VácOnline ellen, miután tavaly novemberben beszámoltunk arról, hogy a botrányos Kőhíd utcai lakossági fórumon egy, az említett kft. építkezésén dolgozó munkás azt mondta az egyik ott lakónak, Hájas Attilának, hogy ő Matkovich embere.  Mint ismert, a Kőhíd utcai lakók a kezdetektől ellenzik az ott…

Tovább

Szombaton a Kőhíd lakópark polgárai egy csendes összejövetelre hívták meg a helyi sajtót, hogy két ‘Woodii’ vérszilva fa elültetésével tegyenek tanúbizonyságot az életszeretetük mellett, hogy bármilyen módon is sanyargatott lett az életük Matkovich Ilona polgármester fiának építkezése óta, nem fogadják el azt, hogy tudtuk, megkérdezésük nélkül, a teljes itt élő közösséget megkerülve épülhetett fel egy tájidegen monstrum a környezetükben.  Két fa elültetésére jöttek össze, a sajtót és a környék lakóit Szilágyi András köszöntötte: – Szilágyi András vagyok, a Kőhíd lakópark egyik lakója. A mai napon egy szomorú eseményre gyűltünk össze. Hamarosan lesz egy éve annak, hogy itt a tőlem jobbra…

Tovább

Folytatódik a botránysorozat, ugyanis egy újabb Pajor-féle társasház ügyében derült fény ezúttal éppen tűzvédelmi hiányosságokra – folytatta ezzel a friss hírrel az ebben a témában elindított tényfeltáró cikksorozatát a 0627.hu. A hírportál egy szakértői véleményre alapozott információja szerint a polgármester fiának megint nem sikerült kifogástalanra megépíttetnie egy újabb társasházat, ezúttal azt tűzvédelmi szempontból nem találták szabályszerűnek a szakértők, veszélyesnek értékelték mind az ott, mind a szomszédban élőkre nézve is. Mint azt a 0627.hu már korábban megírta, hogy nem ez volt az első eset, hogy Matkovich Ilona baloldali polgármester fiának más botrányos beruházásáról is kiderült, hogy nem a terveknek megfelelően készült…

Tovább

Hájas Attila az elhanyagolt Buki körzet szószólójaként már nem először fordult a sajtó nyilvánosságához, hogy tájékoztassa a váciakat, hogy miképpen képzeli el a baloldali városvezetés a helyi demokráciát, valamint azt az önkormányzatiságot, amelyet mára egyre orcátlanabbul egyféle „ingatlanügynökségként” (by Szádoczki Imre) működtet. Hájas Attila azzal az interjúkéréssel fordult hozzánk, hogy összefoglalását szeretné adni annak az egyesztendős kálváriájuknak, ami a város bármely pontján, bármikor bekövetkezhet, bármely lakóközösséggel, bármely helyi választópolgárral hasonló módon elbánhat e mind gátlástalanabb városvezetés.  – Azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy egyre erősebb meggyőződése a Kőhíd parki lakóknak, hogy Kászonyi Károly nem az egyes számú körzet képviselője, hanem…

Tovább

A váci baloldal polgármesterének, Matkovich Ilonának fia, Pajor Dániel tavaly számos sajtópert, rágalmazási pert indított a VácOnline ellen, amelynek egyik legfrissebb eredménye éppen az, hogy megint egy sikertelen támadást intéztek lapunk ellen, hiszen a bíróság újra elkaszálta a Litresits Ügyvédi Iroda által képviselt perüket. „Helyreigazítás Pajor Dániel Lászlóval és a Geo-Art Team Kft.-vel kapcsolatban: A 2023. március 01. napján megjelent „ÚJABB JOGERŐS PERT NYERT A VÁCONLINE MATKOVICH FIÁVAL SZEMBEN” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy újabb jogerős pert nyert a VácOnline Matkovich fiával szemben. A valóság ezzel szemben az, hogy a cikkben hivatkozott ítéletet a Budapest Környéki Törvényszék hozta meg, amely…

Tovább

Aggódnak a Kőhíd utca környékén élők a várható hatalmas forgalom miatt, ami szerintük az életük részévé fog válni, amikor beköltöznek az új szomszédok a jelenleg épülő lakóparkba. A helybéliek már az első kapavágás óta ellenzik a Geo-Art Team Kft. beruházását. A cég Pajor Dániel kezében van, aki Vác baloldali polgármesterének, Matkovich Ilonának a fia. A felháborodott váciak nemrég a HírTV stábjának nyilatkoztak a botrányos beruházásról. Így vélekedtek: „Undorító, ezt nem lett volna szabad engedni.”  „Annyi ember idecsődül, se utak, egyszerűen létezni nem tudunk, hát nézze meg, itt áll most is a nagy kamion, alig férnek el az autók. Képzelje el,…

Tovább

A 0627.hu szúrta ki, hogy bontási és építési munkákat végeztek a napokban Vácon, a Liszt Ferenc sétány 23. alatt található társasház épületen, amelynek a közelmúltban a Budapest Környéki Törvényszék jogerős ítéletével megsemmisítette a fennmaradási engedélyét, most pedig megindult a megismételt fennmaradási eljárás. A társasházat a Geo-Art Team Kft. építtette, amelynek jelenlegi, egyszemélyes tulajdonosa Pajor Dániel, Matkovich Ilona váci polgármester fia. Fekete takarófólia alatt dolgoztak a szakemberek a Liszt Ferenc sétány 23. szám alatti épületen. Az általuk használt teherautó platóján kőzetgyapot anyag volt, melyre az épületek szigetelésénél van szükség. Felmerülhet a kérdés, hogy ezt az anyagot, vajon beépítették-e a mostani építkezés…

Tovább