SAJÁT MAGÁT HAZUDTOLTA MEG MATKOVICH ILONA A KÖZMEGHALLGATÁSON

SAJÁT MAGÁT HAZUDTOLTA MEG MATKOVICH ILONA A KÖZMEGHALLGATÁSON

Ahol csak tudja, támadja a gödi akkumulátorgyárat Matkovich Ilona és folyamatosan hasonló beruházással riogatja a váciakat. Ennek ellenére elektromos buszokat hozna Vácra, amik a közösségi közlekedés keretében szállítanák az utasokat. A hétfői közmeghallgatáson mondta egy városlakó, hogy fejlesztésre szorul a helyi közösségi közlekedés. A felszólaló szerint ugyanis a váci tömegközlekedés nem olyan fejlett, mint amennyire…

ÉRDEMBEN SENKINEK SEM REAGÁLTAK A FELTETT KÉRDÉSEKRE MATKOVICHÉK A KÖZMEGHALLGATÁSON

ÉRDEMBEN SENKINEK SEM REAGÁLTAK A FELTETT KÉRDÉSEKRE MATKOVICHÉK A KÖZMEGHALLGATÁSON

Írásban kap majd választ – ismételte folyton Matkovich Ilona ahelyett, hogy válaszolt volna azoknak a városlakóknak, akik felszólaltak az idei közmeghallgatáson. Valamennyi felszólalónak 3 perce volt arra, hogy kérdéseket tegyen fel a jelenlévő képviselőknek és a polgármesternek, valamint elmondhatták véleményüket a város közügyeiről. Reakciót néha kaptak az elhangzottakra, de egyenes választ nem, ugyanis mindenkinek írásban…

MATKOVICHÉK TOVÁBBRA SEM HAJLANDÓK ELVISELNI A KRITIKÁT

MATKOVICHÉK TOVÁBBRA SEM HAJLANDÓK ELVISELNI A KRITIKÁT

A tavaly decemberi közmeghallgatáson egy váci lakos azért kért szót magának, mert nem ért egyet azzal, hogy letiltották őt a Vác Város Önkormányzata nevű facebook-oldalról. Sem Matkovich Ilona, sem pedig a jelen lévő önkormányzati képviselők nem reagáltak erre semmit. A polgármester inkább teret adott a következő felszólalónak. A lakos elmondta, hogy nem is érti, miért…

A LEBUTÍTOTT KÖZ(MEG)HALLGATÁS SZOMORÚ LENYOMATA A HELYI DEMOKRATIKUS ÁLLAPOTOKNAK

A LEBUTÍTOTT KÖZ(MEG)HALLGATÁS SZOMORÚ LENYOMATA A HELYI DEMOKRATIKUS ÁLLAPOTOKNAK

A helyi szájzáras, a fontos közügyeket csak a léhűtő városfélrevezető alakulat szájkaratéjában társadalmasító, ezzel szemben azokról inkább sumákoló áldemokráciában már a közmeghallgatás is lebutult szinte nullára. Önöknek is feltűnt, hogy aki nem tudott elmenni a decemberi közmeghallgatásra, az nem tudja semmilyen közszolgálati felületen megtekinteni azt? És az is feltűnt, ha az Összefogás képviselője beteker egy…

SZÁDOCZKI IMRE: MÉG A KÖZMEGHALLGATÁSON SEM VÁLASZOLNAK A POLGÁROK KÉRDÉSEIRE

SZÁDOCZKI IMRE: MÉG A KÖZMEGHALLGATÁSON SEM VÁLASZOLNAK A POLGÁROK KÉRDÉSEIRE

VO: Hogyan reagáltak az érintettek a közmeghallgatáson az ön által felvetett problémára, amely minden jóérzésű embert felháborít? Hétfőn közmeghallgatás volt a városházán. Rengeteg érdekes téma volt napirenden, Facebook-letiltások, parkolási sarcok, a városrészek problémái, fakivágások, 2 milliárd a számlán. A polgármester és a képviselők a maguk módján próbálták magyarázni a sokszor magyarázhatatlant. Én magamra vállaltam az…

KÖZMEGHALLGATÁS A VÁROSHÁZÁN

KÖZMEGHALLGATÁS A VÁROSHÁZÁN

Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2021. december 13-án, hétfőn 17 órakor közmeghallgatást tart, ahol város polgárai közérdekű kérdést és javaslatot tehetnek. Városháza I. emelet 125. sz. terem. A közmeghallgatáson a maszkhasználat kötelező.

Most megszólalhat! – közmeghallgatás lesz a városházán 2020. július 15-én 17 órakor

Most megszólalhat! – közmeghallgatás lesz a városházán 2020. július 15-én 17 órakor

A veszélyhelyzet megszűnésével a megszokott rend szerint július 15-én, szerdán reggel 8 órától ülésezik Vác képviselő-testülete, és 17 órától megtartják a közmeghallgatást is, az érdeklődőket a polgármesteri hivatal emeleti nagytermébe várják. A törvényi előírásnak megfelelően az évente esedékes fórum résztvevői helyi közügyeket érintő kérdéseket és észrevételeket vethetnek fel, valamint javaslatokat tehetnek az önkormányzatnak. E napon…