kormánytámogatás

Annak ellenére, hogy Brüsszel visszatartja a Magyarországnak járó forrásokat, a magyar kormány támogatja a települések fejlődését – közölte Rétvári Bence országgyűlési képviselő. “Bár Brüsszel mondvacsinált okokból egy fillért sem fizetett ki a Magyarországnak járó fejlesztési forrásokból, a kormány megelőlegezte a TOP forrásokat, hogy a helyi fejlesztések elindulhassanak. Így választókörzetemben is elkezdődhetnek a fejlesztések” – tette közzé közösségi oldalán Rétvári Bence.  A politikus szerint ezáltal megmaradhat a helyi gazdaság lendülete és javítani tudják a lakosok életszínvonalát.  “23 település 10 milliárd forintból valósíthat meg beruházásokat.” Jut pénz energiahatékonyságot növelő fejlesztésekre, mini bölcsődék és óvodai tornaszoba kialakítására, útfelújításra, egészségház korszerűsítésre, helyi gazdaságfejlesztésre. Emellett…

Tovább

A szankciók miatt megemelkedett energiaárak az önkormányzatoknak is nagy többlet terhet jelentenek. Választókörzetem települései összesen 890 millió forint rendkívüli kormányzati támogatást kapnak, hogy az önkormányzati intézmények (óvodák, bölcsődék, szociális és egyéb intézmények) a tél folyamán is zavartalanul tudjanak működni – jelentette be Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője a közösségi oldalán. A Szobi és Váci járásban így oszlik meg a támogatás a települések között: – Acsa 12 millió forint – Bernecebaráti 21 millió forint – Csörög 4 millió forint – Csővár 15,5 millió forint – Galgagyörk 6,3 millió forint – Ipolydamásd 1,2 millió forint – Kemence 5,1 millió forint –…

Tovább

A MÁV Zrt.-nek a legforgalmasabb állomások korszerűsítését célzó programja keretében a Vác-Alsóváros megállóhely is jelentősen szebbé, korszerűbbé vált az elmúlt hónapokban, már csak az utolsó simítások vannak hátra, jelesül a jegykiadó automaták felállítása. A beruházás tegnapi összegző tájékoztatóján Rétvári Bence, a választókerület országgyűlési képviselője, képviselő-jelölt elöljáróban kiemelte: a vasút legnagyobb kihasználtsága manapság az elővárosi közlekedésben mutatkozik, és egyre többen használják majd a vasutat, ha igazán korszerű kényelmi szolgáltatásokat tud biztosítani a szolgáltató vasúttársaság. – Itt, a Vác-Alsóváros vasúti megállóhelyen összességében egy 277 millió forintos fejlesztés valósult meg, magában foglalva az aluljáróból a peronra vezető lépcsősorok javítását, a tetőfedés cseréjét, a…

Tovább

Van annak egy masszívan ostoba, unintelligens utóérzése, hogy a váci városvezetés hivatalos nyilatkozatban bedurcizott, kijelentvén: a koronavírus világjárvány elleni védekezés költségeihez való kötelező önkormányzati hozzájárulás miatt ők bizony nem vesznek részt olyan eseményeken, amelyek bármilyen Vácnak megítélt kormányzati támogatás bejelentéséről szólnak. Rögtön tegyük hozzá: minden önkormányzatnak meg kellett húznia a nadrágszíjat, de emiatt a váci sirámkórusozáshoz hasonló szánalmas színjátékot csak nagyon kevés más település vezetői adtak, adnak elő. Tehát a kiinduláshoz visszatérve: CukIca polgármester-asszony, és a Kiss „Tegyünkrendet” Zsolt, „Önmagáértpatrióta” UnFerjancsics(ka) László és Inotay „Sirámkórusvezető” Geri alkotta alpolgármesteri trió nemigen vesz részt ezután állami finanszírozású beruházások, fejlesztések sajtótájékoztatóin, hanem inkább…

Tovább

Itt vagyunk a megújuló Kölcsey utcai óvodánál – nyitotta a kormányzati támogatás ünnepélyes átadóját Rétvári Bence, térségünk országgyűlési képviselője. A rendezvény szervezői a polgármester asszonyt is meghívták erre a sajtótájékoztatóra, de a városházáról azt jelezték vissza, hogy szerintük oly nagy az önkormányzat bevételkiesése, hogy NEM RELEVÁNS ezeken az alkalmakon, az ilyen ünnepélyes átadókon való megjelenés, így nem is jönnek el az ehhez hasonló kormányzati támogatások átadásáról szóló rendezvényekre. A képviselő úr hangsúlyozta, hogy régóta megoldatlan probléma az intézményben a lapostető, ami egy régebbi technológiával készült, és aktuálissá vált az épület felújítása. Ezért a kormány úgy döntött, hogy számos más támogatás…

Tovább

Lehullt a szelídség álarca: Matkovich nem hajlandó nyilvános eseményen kormánypárti politikustól kormányzati támogatást jelképesen átvenni. A jó modor minimumát se mutatta fel Matkovich Ilona, amikor Vác országgyűlési képviselőjének többszöri meghívását is visszautasította. Kibújt a szög a zsákból: nem a város érdeke számít, csak a politikai lövészárok harc. Matkovich Ilona 2019-ben azzal harsogta tele Vácot az önkormányzati választás kampányában, hogy tőle párbeszédre, egyeztetésekre, együttműködésre és beszélgetésekre lehet majd számítani. Ezeket továbbra is fennhangon hirdeti, de az elmúlt több mint másfél évben a viselkedése egyáltalán nem esik egybe a szép lózungokkal. Úgy tűnik, a polgármester asszony csak azokkal és akkor hajlandó beszélni,…

Tovább

Rétvári Bence országgyűlési képviselő a múlt héten – a korábban átutalt 334 millió forint állami támogatás kiegészítéseként – bejelentette, hogy a kormány 240 millió forint többlettámogatással segíti az 56 férőhelyes Bauer Mihály utcai bölcsőde felépítését. Csütörtökön pedig 85 millió forintot „hozott” a deákvári Sirály utcai óvoda bővítésére és felújítására – írta meg Dunakanyar Régió. – Magyarországot szeretnénk minél családbarátabb országgá tenni – kezdte beszédét a Sirály utcai óvoda bejáratánál tartott sajtótájékoztatón Rétvári Bence. Vác országgyűlési képviselője kijelentésének alátámasztásaként felidézte, hogy az állam összesen 574 millió forinttal támogatja a deákvári bölcsőde felépítését, a Sirály utcai óvoda felújítását, és egy csoportszoba építését…

Tovább

Örömmel tájékoztatjuk az egyházmegye papságát és híveit, valamint Vác városának valamennyi polgárát, hogy a Váci Egyházmegye ezeréves fennállásának ünneplése kapcsán sor kerül a Váci Székesegyház nagyszabású rekonstrukciójára – adta hírül a Váci Egyházmegye honlapja. A rekonstrukció előkészítő munkálatai hamarosan megkezdődnek, ezért a Székesegyház 2021. május 17-től várhatóan a 2022. év végéig zárva tart. Emiatt a székesegyházi szentmisék helyett más belvárosi templomokban az alábbiak szerint tartunk szentmisét: – a Barátok templomában szombaton este 18:00 órakor (a 17 órai szentmise helyett), valamint vasárnap 10:30-kor; – a Piarista templomban vasárnap 11:30-kor; – a Fehérek templomában vasárnap 18:00 órakor; – a Karolina-kápolnában hétköznapokon reggel…

Tovább

A VácOnline egy láda francia pezsgőt küld szilveszterre Matkovich Ilonának, ha a polgármester asszony fel tud mutatni egy olyan kormányhatározatot, amelyben Vác neve mellett egy 8 milliárdos turisztikai támogatási összeg szerepel. Sorozatban ír ugyanis ekkora összegről szóló posztokat a baloldali városvezető, miközben minden döntés 4 milliárdról szól. Legutóbbi cikkünkben részletesen megírtuk, milyen határozattal döntött úgy a kormány, hogy a váci turisztikai fejlesztésekre 4 milliárd forint támogatást ad. Az a kormány, amit egyébként a Matkovich vezette váci baloldal folyamatosan azzal vádol, hogy nem ad támogatást a város fejlesztésére. A kormányzat haladt is előre ezen az úton, és nemrég megjelent az a…

Tovább

Október végén jelent meg a 1712/2020. (X. 30.) Korm. határozat, mely többek között a turisztikai szempontból jelentős váci katolikus épületek felújítására biztosít 4 milliárd forintot. Vácon ezzel elindulhat egy soha nem látott mértékű, de régóta várt turisztikai fejlesztés. Régóta várta mindenki, hogy előrelépés legyen a váci turisztikai fejlesztések terén, hiszen sokak szerint a Dunakanyar kapujában fekvő Vácnak ez lehet az egyik kitörési pontja. A folyamat elindult, a Magyar Turisztikai Ügynökség által nyújtott anyagi támogatásból elkészült a terv, de a választások után megakadt a folyamat. Míg Zebegény közben sikeresen 500 millióról 900 millióra tornászta fel a turisztikai állami támogatás összegét, addig…

Tovább