EGY LÁDA FRANCIA PEZSGŐT KÜLDÜNK MATKOVICH ILONÁNAK, HA…

A VácOnline egy láda francia pezsgőt küld szilveszterre Matkovich Ilonának, ha a polgármester asszony fel tud mutatni egy olyan kormányhatározatot, amelyben Vác neve mellett egy 8 milliárdos turisztikai támogatási összeg szerepel. Sorozatban ír ugyanis ekkora összegről szóló posztokat a baloldali városvezető, miközben minden döntés 4 milliárdról szól.

Legutóbbi cikkünkben részletesen megírtuk, milyen határozattal döntött úgy a kormány, hogy a váci turisztikai fejlesztésekre 4 milliárd forint támogatást ad. Az a kormány, amit egyébként a Matkovich vezette váci baloldal folyamatosan azzal vádol, hogy nem ad támogatást a város fejlesztésére.

A kormányzat haladt is előre ezen az úton, és nemrég megjelent az a döntés is, ami már a folyósításról szól és határidőket is szab.

A támogatás Vácra a püspökségen keresztül érkezik, ami egy ezeréves püspöki székhely esetében egyáltalán nem meglepő.

Matkovich Ilona azonban elkezdett úgy tenni,

mintha nem 4, hanem 8 milliárd forintról döntött volna a kormány.

Mivel már három kormánydöntés is született a 4 milliárdos összeg kapcsán

  • 1550/2017. (VII. 18.) Korm. határozat,
  • 1152/2019. (III. 25.) Korm. határozat,
  • 1712/2020. (X. 30.) Korm. határozat,

még szerencse, hogy nem 12 milliárdot számol a polgármester asszony.

A kormány állta szavát, és erőn felül ad forrást a város megújulásához a koronavírus válság közepén.

A polgármester által szított hangulatkeltés egy újabb próbálkozás arra, hogy elégedetlenséget és dühöt váltsanak ki a kormánnyal szemben. Pedig ekkora forrást soha, egyetlen kormány se adott váci turisztikai fejlesztésekre, emblematikus épületek megújítására.

Nos, ha a polgármester asszony felmutat egy olyan kormányhatározatot, amelyben a Vác neve mellett egy 8 milliárdos turisztikai támogatási összeg szerepel, akkor

egy láda francia pezsgőt küldünk neki szilveszterre.

Ha viszont nem tud ilyet felmutatni, akkor ismét leleplezte magát, hogy légből kapott állításokra építve, felelőtlenül hergeli a váciakat.

Jó lenne, ha a városvezetők nem a Facebookon háborúznának, hanem egy év után elkezdődne valamilyen munka a járvány első hulláma alatt kiglancolt városházi irodákban.