INOTAY IMMÁR LEMONDOTT A JOBBOLDALI VIDÉKIEKRŐL, HISZEN A SZÓRÓLAPJÁBAN KERESZTREJTVÉNYT KÖZÖLT

INOTAY IMMÁR LEMONDOTT A JOBBOLDALI VIDÉKIEKRŐL, HISZEN A SZÓRÓLAPJÁBAN KERESZTREJTVÉNYT KÖZÖLT

Nemrégiben leépült szellemi színvonalú embereknek minősítette a vidéki fideszeseket az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter, aki szerint „Ha egy vidéki városban a Fidesz összegyűjti a legjobb embereit, valószínűleg egy keresztrejtvényt nem tudnának megfejteni.” Most a helyi klónja – Mini Péter, civil nevén Inotay Gergelyként ismert baloldali jelölt a kampánylapját – érdemi mondanivaló hiányában – mégis egy…

JÓL MEGEMELTÉK MAGUKNAK: HAVI 1 MILLIÓ FÖLÖTT INOTAY FIZETÉSE ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSE

JÓL MEGEMELTÉK MAGUKNAK: HAVI 1 MILLIÓ FÖLÖTT INOTAY FIZETÉSE ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSE

Folyamatos pénzhiányra panaszkodnak a váci városháza vezetői, a fizetésükre azonban jutott egy jókora emelés. Inotay Gergely alpolgármester például már havi 1 millió forintnál is több fizetést és költségtérítést használ fel. Akkor mégis van pénz? Vagy csak erre van? A városvezetők nem győzik hangsúlyozni, hogy nincs Vácon pénz semmire. Kíváncsiak voltunk, hogy ők vajon mekkora összeget…

FÁKLYÁS-GYERTYÁS FELVONULÁSSAL TILTAKOZTAK VÁCON, MERT AZ ÖNKORMÁNYZAT AKADÁLYOZZA A REGŐCZI UTCANÉVADÁST

FÁKLYÁS-GYERTYÁS FELVONULÁSSAL TILTAKOZTAK VÁCON, MERT AZ ÖNKORMÁNYZAT AKADÁLYOZZA A REGŐCZI UTCANÉVADÁST

Fáklyás-gyertyás felvonulással tiltakoztak Vácon az önkormányzat egyik botrányos döntése ellen. A balliberális városvezetés a legutóbbi ülésén levette a napirendről az egyik fideszes képviselő indítványát, amely utcát nevezne el a városban Regőczi István atya tiszteletére. A katolikus pap a második világháború alatt embereket mentett, utána pedig gyermekotthont hozott létre Vácon a hadiárvák részére – közölte a…

HATSZOROSRA EMELT ÁRON ÚJÍTANÁNAK FEL INOTAYÉK EGY BUSZMEGÁLLÓT – HÍRTV VIDEÓ

HATSZOROSRA EMELT ÁRON ÚJÍTANÁNAK FEL INOTAYÉK EGY BUSZMEGÁLLÓT – HÍRTV VIDEÓ

Hatszorosra emelt áron újítanának fel Inotayék egy buszmegállót – ezzel a címmel számolt be az ellenzék botrányáról a VácOnline cikke nyomán a HírTV. A váci alpolgármester tavaly júliusban még csak 3 millió forintért tervezte a Radnóti úti buszmegálló átépítését, a beruházás azonban novemberre már 18 millióra, azaz négy hónap alatt a hatszorosára emelkedett. A Radnóti…

VÁCI NÁCIK – LEKÖPTE SAJÁT BILLENTYŰZETÉT IS, AMIÉRT MEGNYITOTTA A ZSIDÓ EGYETEM HONLAPJÁT, ZSIDÓ POLITIKUSOK LISTÁJÁRÓL ÍRT

VÁCI NÁCIK – LEKÖPTE SAJÁT BILLENTYŰZETÉT IS, AMIÉRT MEGNYITOTTA A ZSIDÓ EGYETEM HONLAPJÁT, ZSIDÓ POLITIKUSOK LISTÁJÁRÓL ÍRT

Tótváradi-Nagy Bence nevét az egész ország megismerte, mint a Hitler képével lájkoló politikust. De itt messze nincs vége a baloldali képviselő antiszemita megnyilvánulásainak: a zsidó egyetemen előszeretettel gúnyolódik, és jó ismerője a magyar zsidó közéleti szereplők listájának is.  Inotay Gergely váci baloldali képviselőjelölt bizalma töretlen váci náci politikustársaiban. Pedig lenne oka önvizsgálatot kérni tőlük, hiszen…

ÍGY FOLYIK EL A VÁCIAK PÉNZE: HATSZOROSRA EMELT ÁRON ÚJÍTANÁNAK FEL INOTAYÉK EGY BUSZMEGÁLLÓT

ÍGY FOLYIK EL A VÁCIAK PÉNZE: HATSZOROSRA EMELT ÁRON ÚJÍTANÁNAK FEL INOTAYÉK EGY BUSZMEGÁLLÓT

Elképesztő módon úszik el a váciak pénze a városházán. Inotayék tavaly júliusban 3 millió forintért tervezték be a Radnóti úti buszmegálló felújítását, majd novemberre, 18 millióra, azaz négy hónap alatt HATSZOR annyira emelték ezt az összeget. Na, de nézzük a tényeket! A Radnóti úti buszmegálló felújítása 2021. július 14-én került bele a váci önkormányzat költségvetésének…

ÍGY FOLYIK EL A VÁCIAK PÉNZE: HOL LEHET 345 MILLIÓ FORINT?

ÍGY FOLYIK EL A VÁCIAK PÉNZE: HOL LEHET 345 MILLIÓ FORINT?

Vác önkormányzata 398 millió forintot kapott az államtól. Azt tudjuk, hogy ebből Inotay Gergelyék 53 millió forintot költöttek a Budapesti főút felújítására (bár, ha jobban megnézzük, csak félmunkát végeztek), de vajon hol lehet a maradék 345 millió? Mutatjuk, hogy jöttek ki ezek a számok! A kormány a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében a mikro-,…

ÍGY VÉDTE TESTÉVEL A KABINETFŐNÖKE INOTAYT ÉS JAKABOT VÁCON

ÍGY VÉDTE TESTÉVEL A KABINETFŐNÖKE INOTAYT ÉS JAKABOT VÁCON

Egész testével állt folyton a sajtó elé Jakab Péter kabinetfőnöke Vácon, nehogy véletlen bárki is a pártelnök vagy Inotay Gergely közelébe férkőzhessen és valós, számára esetleg kellemetlen kérdést tegyen fel nekik. Ma már azért halvány sejtéseink lehetnek, miért volt ennyire lelkes. Még az előválasztás hajrájában látogatott Vácra Jakab Péter, hogy miniszterelnök-jelölt-jelöltként kampányoljon és bejelentse, hogy…

MATKOVICH ÉS INOTAY DÖNTÉSE MIATT KERÜLT NEHEZEBB HELYZETBE A VÁCI SZÍNHÁZ A TÖBBI VIDÉKI VÁROSI SZÍNHÁZNÁL

MATKOVICH ÉS INOTAY DÖNTÉSE MIATT KERÜLT NEHEZEBB HELYZETBE A VÁCI SZÍNHÁZ A TÖBBI VIDÉKI VÁROSI SZÍNHÁZNÁL

Mióta Matkovich Ilona vezeti Vácot, áll a bál színházügyben. Az egész a botrányos vezetőváltással és garnitúracserével kezdődött, majd folytatódott a „leminősítési” esettel, nem beszélve a különböző Soros- és LMBT-összefonódásokról. Egy szó, mint száz, a korábban kiegyensúlyozottan és nemzetközi szinten is sikeresen működő váci színház hanyatló pályára került 2019 októbere óta. És most úgy látszik, a…

VÁCI NÁCIK – MOSOLYGÓS HITLER KÉP AZ ÚJ LÁJKJEL A VÁCI BALOLDALON

VÁCI NÁCIK – MOSOLYGÓS HITLER KÉP AZ ÚJ LÁJKJEL A VÁCI BALOLDALON

Tótváradi-Nagy Bence váci baloldali önkormányzati képviselő minden jóérzésű ember számára vállalhatatlan módon a tetszését nem lájkjellel, hanem mosolygós Hitler képpel fejezi ki. Teszi ezt szintén baloldali képviselőtársa rohamsisakos képére. A napokban látott napvilágot a Jobbik Somogy megyei régiós igazgatójának antiszemita botránya. Korábban a VácOnline (Hitler “fiáról” posztolt, árjázott, rasszista posztot írt) is és az országos…