
Jól mutatja, mennyire köpönyegforgató Inotay Gergely, hogy miközben fennen hirdeti magáról, hogy egykor hittant is tanított, most egy harcos LMBT aktivistát vett maga mellé közvetlen munkatársnak a kampánycsapatában. Nincsenek már elvei, bármit megtesz a hatalomért.
A Momentum váci szervezetének alelnöke, Friewald Ruben már a baloldali kampány korai időszakában feltűnt, először Juhász Béla momentumos jelölt mellett, majd Inotay jelöltté válásakor otthagyta korábbi támogatottját, és átszegődött az előválasztáson győztes oldalhoz. A lelkes aktivista konkrétan a „Momentum LMBTQ projektcsapatának” is tagja.
Friewald Ruben közszereplő, hivatalos közösségi oldala szerint „kultúralista, író, politológus hallgató”. Tekintsünk el attól, hogy Ruben 20 évesen már írónak tartja magát és foglalkozzunk a politikai tevékenységével. Ruben harcos LMBT aktivista, aki nyilvános oldalán fölényesen és minden más véleményt félresöpörve osztja liberális nézeteit, többször a kommentelők próbálják ébresztgetni az önmaga felsőbbrendűségétől elkábult politológus-hallgatót.
Aktivitását figyelve látható, hogy lelkes aláírásgyűjtő, valamint Inotay szobi kampányeseményének is ő volt a szervezője. Az esemény szervezőjénél óriási méretben látható Friewald Ruben neve. Inotay tehát a kampány egy fontos szegmensét bízta a liberális aktivistára, ami nagy bizalmat feltételez. Bizonyára más fontos feladatokat is rábízott. Inotay pedig ezzel azt is demonstrálja, hogy teljesen magáénak vallja az LMBT nézeteket.
Inotay igyekszik mindenkit megnyugtatni a baloldalon, aki esetleg hittantanár múltja miatt ferde szemmel nézne rá, hogy ő már teljesen kompatibilis a baloldal LMBT elvárásaival, ezért bizalmi emberét a legszélsőségesebb liberális nézet hirdetői közül választja. Ez előre jelzi, hogy mindent meg is szavazna, amit az LMBT lobbisták kérnének tőle. Inotay erősen túlkompenzál, hogy a liberálisok bizalmát kivívja magának.
Így már nem csoda, hogy a baloldalon ostobaságnak tartják a gyermekvédelmi népszavazást. Már készenlétben állnak az aktivisták által összehozott szervezetek, hogy az óvodákban és iskolákban folytassák az LMBT átnevelést. Inotay pedig majd bólogat mindehhez, és közben sűrűn emlegeti majd, hogy ő volt hittan tanárként is büszkén áll a legvadabb liberális elképzelések mellé. Inotay lecserélte a keresztet a szivárványra.