A KÖPÖNYEGFORGATÓ INOTAY HAVI 32 EZERREL EMELNÉ A VÁCIAK REZSIJÉT

Pedagógusként még Inotaynak is fájt, hogy a baloldali kormányok tizenötször emelték a rezsit, de pálfordulása után Gyurcsány Ferenc váci jelöltjeként már ő is az Orbán-féle rezsicsökkentést eltörölni akaró politikus lett. Eddig is sejtettük, az utóbbi időben pedig egészen egyértelmű lett: Inotay magasról tesz arra, hogy mi jó a váciaknak, csakis egyetlen egy dolog fontos neki, méghozzá az, hogy maradéktalanul kiszolgálja irányítói minden kérését, eleget tegyen Gyurcsánynak és emberének, Márki-Zay Péternek.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje nemrég azzal borzolta a kedélyeket, hogy szerinte a rezsicsökkentésnek semmi értelme, és amúgy is, a magyarok pazarlóan bánnak az energiával. Ezek a gondolatok mindenkit minimum felháborítanak, de úgy látszik, Inotay ingerküszöbét nem érték el, mert több nap elteltével sem sikerült ezen kiakadnia, hanem mélyen hallgat.

A Mindenki Magyarországa Mozgalomtól és Márki-Zay Pétertől hangos Inotay Facebook-oldala az utóbbi időben. Jó katonaként hamar megtanulta, miket kell kommunikálnia, és kritikai megszólalás híján azt kell gondolnunk, mindennel egyet is ért, amit újdonsült „főnöke”, a hódmezővásárhelyi polgármester állít.

Nem zavarja az sem Inotayt, hogy Márki-Zay egy elszabadult hajóágyút megszégyenítően viselkedik, és meggondolatlannál meggondolatlanabb kijelentéseket tesz annak érdekében, hogy figyeljenek rá.

Ilyen volt az is, amikor a rezsicsökkentésről és az energiaárakról értekezett, természetesen az uniós pénzemberek mellé állva a magyar családok helyett. Márki-Zay úgy fogalmazott: „Az a baj ezekkel a felelőtlen lépésekkel, mint a rezsicsökkentés is, hogy ezeket nagyon könnyű megígérni, megadni, és rendkívül nehéz megszüntetni.” Azaz eltörölné a rezsicsökkentést, és nem érdekli, mi történne az emberek életkörülményeivel, hiszen szerinte amúgy sem igazságos a rezsicsökkentés. Ahogy ő mondja: „lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne: kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni.”

Láttunk már ilyet, Márki-Zay feltette a szokásos baloldali lemezt: meg akarja adóztatni a magyar embereket, és szerinte a kevesebb fogyasztással kell rezsit csökkenteni.

Pedig jól emlékszünk: a magyar kormány egyik első küzdelme a Brüsszellel éveken át vívott rezsiharc volt, amely mára meghozta eredményét, évente nagyjából 400 ezer forintot spórolnak a magyar családok.

2021-ben pedig ismét hasonló a helyzet, mint 11 évvel ezelőtt: harcolni kell, mert Brüsszel árat emelne az áram és az üzemanyag esetében is azzal az indoklással, hogy a klímavédelmet kell folytatni, miközben brutális mértékben nő a gáz és a villany ára Európában. Ez a tervezett uniós klímaadó 32 000 forint plusz kiadást jelentene havi szinten a magyaroknak.

Havi 32 ezer forint családonként. A váci családoknak is éppen ennyi plusz terhet jelentene havonta, ami egy igencsak jelentős összeg, és Inotay nem mond semmit, nem áll ki a helyiek mellett és nem utasítja el Márki-Zay kijelentéseit,

pedig felelős városi elöljáróként az lenne a dolga, hogy a váciak érdekeit képviselje, ne pedig az országos politikusokat szolgálja ki. Úgy tűnik, neki teljesen mindegy, hogy kell-e havonta tízezrekkel többet fizetnie egy váci családnak, vagy sem. Neki már telik rá, hiszen tavaly év végén is jutalmat kapott, idén év elején is megemelte saját fizetését, de nem biztos, hogy mindenki más is ilyen könnyen kifizetné, mint ő.

Joggal merül fel a kérdés:

  • ez várhat a váciakra, ha Inotay lesz a képviselőjük?
  • Mindenben akaratgyengén igazodik?
  • Csak egy szavazógép lesz Gyurcsány árnyékában?
  • Nem küzd majd a jólétükért, a könnyebb mindennapjaikért Brüsszellel és a külföldi érdekekkel szemben, hanem szó nélkül aláfekszik ezeknek a nemzetközi utasításoknak?
  • Megvédi-e majd a váciakat havi plusz 32 000 forintnyi kiadástól, vagy széttárt karokkal csak annyit mond, hogy ő nem tehet semmit?

Egyelőre ezekre a kérdésekre nem tudjuk a választ, de azt igen, hogy Márki-Zay kijelentései után sok-sok nappal sem reagált semmit a magyar családok kiadásait és terheit érintő pökhendi mondatokra. Ami pedig emberileg is minimum elvárható lenne: a váciak megvédése az olyanoktól, akik havonta plusz tízezrek fizetésére akarják őket kényszeríteni.