
Egészen pontosan négy zebrát és a hozzá tartozó világítást készíttették el Inotay Gergelyék 12,4 millió forintból. A beruházás ötlete dicséretes, hiszen szükség volt a kereszteződés biztonságosabbá tételére. De mégis mi került ezen ennyibe? A kérdést nem csak mi tettük fel, feljelentés is történt.

Korábban már beszámoltunk arról – nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy lássuk –, egy csapnivaló kivitelezői munkát vett át a Matkovich Ilona polgármester és Inotay Gergely alpolgármester vezette önkormányzat, miután a Telep utca-Deákvári fasor-Kosdi út kereszteződésében egy körforgalmat fejeztek be, amihez immár akadálymentesítő lejárók és zebrák is elkészültek.
Érdemes megnézni a fotókat, hogy mindez milyen minőségben történt.
„Az év elején elfogadott költségvetésben még csak 10 milliós költséggel számoltak, de a pályáztatás során kiderült: az emelkedő árak miatt további milliókkal kell kiegészíteni az összeget. Végül 12,4 millió forintból valósult meg a négy zebra és a hozzá tartozó, előírásoknak megfelelő világítás.” – számol be a váci önkormányzat.
Túlárazás, ellenőrzés hiánya, nem megfelelő minőségű kivitelezés
– többek között ezeket az aggályokat sorolta fel a VácOnline-nak Csereklye Károly, a Váci Szívvel Mozgalom képviselője a Kosdi úti körforgalom kapcsán. A képviselő több ügyben is feljelentést tett.
Úgy fogalmazott: „a Kosdi úti körforgalommal kapcsolatban is komoly aggályaink vannak, hiszen minimum túlárazás történt, de hogy a munkálatokat az égadta világon senki nem ellenőrizte, annyi bizonyos. Véleményünk szerint biztosra vehető, hogy az elvégzett munka minősége nem megfelelő, valamint úgy tűnik, hogy amit a számlán feltüntettek, nem fedi a műszaki tartalmat.”
A képviselő a feljelentést megtette, jelenleg ismeretlen tettes ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Szentendrei Rendőrkapitányság.
Mint a határozat indoklásában olvasható:
„Csereklye Károly, váci önkormányzati képviselő feljelentést tett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztály előtt ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt, mivel álláspontja szerint két váci önkormányzati beruházásnál – a Vác, Kosdi úti körforgalom megépítése, valamint a Radnóti úti buszmegálló áthelyezése során – túlárazás történt, azaz az önkormányzat felé benyújtott pályázatban szereplő és a később számlázott kivitelezési költség lényeges mértékben meghaladja a ténylegesen elvégzett munka mennyiségét és értékét, amely miatt Vác Város Önkormányzatát jelentős vagyoni kár érte.”
***
A Radnóti úti buszmegálló vélhető túlárazásával kapcsolatban itt írtunk korábban:
ÍGY FOLYIK EL A VÁCIAK PÉNZE: HATSZOROSRA EMELT ÁRON ÚJÍTANÁNAK FEL INOTAYÉK EGY BUSZMEGÁLLÓT