NÁCI, PERVERZ, KORRUPT – EZ AZ INOTAY ÁLTAL VEZETETT VÁCI BALOLDAL

NÁCI, PERVERZ, KORRUPT – EZ AZ INOTAY ÁLTAL VEZETETT VÁCI BALOLDAL

Inotay, Gyurcsány váci embere, a szegény ember váci Mini Petije, az állítólagos jobboldaliságától képes mindent IS (így valójában semmit) képviselni, miképpen ezt kinyilvánította a baloldal miniszterelnök-jelöltje: „ezt a szivárványkoalíciót úgymond, a liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat, ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük”. Inotay Gergely – az igazából csak önmagát képviselő politikai amatőr…

MAGDA A SZABÓ – ELŐADÁS A DÉRYNÉ PROGRAM KERETÉBEN VERŐCÉN

MAGDA A SZABÓ – ELŐADÁS A DÉRYNÉ PROGRAM KERETÉBEN VERŐCÉN

A verőcei művház megint becsalogatta a nézőket február 28-án. A Déryné program keretében kamaraszínházi előadást láthatott a kis „nézőteret” betöltő közönség. A kamaraszínház előnye, hogy a színészeket egészen közelről látjuk, a színpad és nézőtér szinte egybefolyik. Az illúzió mégis megvan, ha a színészi játék képes elővarázsolni. Ezúttal képes volt. Mészáros Tibor rendezte és játszotta Szobotka…

ÉLETVESZÉLYESEN MEGÉPÍTETT TÁRSASHÁZON NYERÉSZKEDIK A MATKOVICH ILONA CSALÁDTAGJAIHOZ KÖTHETŐ VÁLLALKOZÁS?

ÉLETVESZÉLYESEN MEGÉPÍTETT TÁRSASHÁZON NYERÉSZKEDIK A MATKOVICH ILONA CSALÁDTAGJAIHOZ KÖTHETŐ VÁLLALKOZÁS?

Igazságügyi magánszakértői vélemény és tűzvédelmi szakvélemény sorolja több oldalon keresztül, hogy miért élet- és balesetveszélyes az az épület, amelyet a Matkovich Ilonához köthető Lelkes István (később Pajor Dániel lett az ügyvezető) cége adott el váci családoknak. Az épületből anyagokat spóroltak ki, emellett nem a terveknek megfelelően készült el a társasház. Az ügyben a Váci Rendőrkapitányság…

PEZSGŐ HANGULATÚ TALÁLKOZÓ VOLT A TÉRSÉG POLGÁRMESTEREIVEL ÉS NÓGRÁDI GYÖRGGYEL

PEZSGŐ HANGULATÚ TALÁLKOZÓ VOLT A TÉRSÉG POLGÁRMESTEREIVEL ÉS NÓGRÁDI GYÖRGGYEL

Zsúfolásig megtelt a verőcei művelődési ház március elsején, amikor Rétvári Bence országgyűlési képviselő vendégei voltak a „szomszéd várak” polgármesterei és Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Az előadás előtt a kertben tea és egy-egy jóféle Rétvári Rétes mellett jó hangulatban bárki beszélgetésbe elegyedhetett a képviselő úrral. Később a meghívott környékbeli polgármesterek a településeiken az elmúlt négy évben…

VÁCI FIDESZ: HA A BALOLDAL KERÜLNE HATALOMRA, ÚJRAINDÍTANÁK A KÓRHÁZPRIVATIZÁCIÓT

VÁCI FIDESZ: HA A BALOLDAL KERÜLNE HATALOMRA, ÚJRAINDÍTANÁK A KÓRHÁZPRIVATIZÁCIÓT

A Fidesz váci szervezete közzétette egy márciusi posztjában azt az álláspontját, hogyha a baloldal hatalomra kerülne, akkor újraindítanák a kórházprivatizációt. A baloldal számára az egészségügy pusztán üzlet, és nem a magyar emberek egészségét, hanem csak a profitot tartják fontosnak. Éppen ezért a 2010 előtti Gyurcsány-Bajnai féle egészségügyi politikát, a kórházprivatizációt élesztené újjá Márki-Zay Péter. Még…

HADHÁZY NEM A KORRUPCIÓT JÖN FELDERÍTENI VÁCRA, HANEM A KORRUPCIÓ FELETT SZEMET HUNYÓ VÁROSVEZETŐNEK KAMPÁNYOLNI

HADHÁZY NEM A KORRUPCIÓT JÖN FELDERÍTENI VÁCRA, HANEM A KORRUPCIÓ FELETT SZEMET HUNYÓ VÁROSVEZETŐNEK KAMPÁNYOLNI

Magát a korrupcióellenes harc főszerepébe mindjobban belelovalló Hadházy Ákos a hétvégén Vácon lép fel, de ezúttal nem a felderítés céljából – hiszen a baloldali vezetésű településekre nem terjed ki az érdeklődése –, hanem épp a korrupciós ügyekkel terhelt helyi városvezetőknek kampányolni. Látogatása előtt néhány figyelmébe ajánlható korrupciógyanús váci ügy: Matkovich mutyi nevű rovatba már összegyűjtöttük…

MÁRCIUS ELEJÉN ADJÁK ÁT DUNAKESZIN A SPORTCSARNOKOT – INOTAYÉK, MINT SOK MINDENT, ENNEK A LEHETŐSÉGÉT IS ELBALTÁZTÁK VÁCON

MÁRCIUS ELEJÉN ADJÁK ÁT DUNAKESZIN A SPORTCSARNOKOT – INOTAYÉK, MINT SOK MINDENT, ENNEK A LEHETŐSÉGÉT IS ELBALTÁZTÁK VÁCON

Hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő városa Dunakeszi, amely az utóbbi egy évtized tervszerű település- és infrastrukturális fejlesztéseinek köszönhetően színvonalas egészségügyi-, oktatási-, és kulturális intézményhálózattal rendelkezik. A töretlen fejlődés ívét jól mutatja, hogy a napokban jelentették be két új gimnázium építését, a legújabb sportcsarnokot pedig március elején adják át – írta a Dunakanyar Régió. HA NEM JÖN…

EGY ALKALMATLAN, VOLT DK-S ODUBA KÉNYSZERÜLTEK TÉLVÍZ IDEJÉN A KÖLCSEY BÖLCSŐDE ADMINISZTRATÍV MUNKATÁRSAI – TÉNYLEG NINCS FELELŐS?

EGY ALKALMATLAN, VOLT DK-S ODUBA KÉNYSZERÜLTEK TÉLVÍZ IDEJÉN A KÖLCSEY BÖLCSŐDE ADMINISZTRATÍV MUNKATÁRSAI – TÉNYLEG NINCS FELELŐS?

Sem Matkovich Ilona, sem Inotay Gergely nem tartotta fontosnak az általuk felügyelt, Sívóné Cseh Katalin vezette Bölcsődék és Fogyatékosok Intézményéről érkezett információink megerősítését vagy cáfolását. Mindketten viselik a korrupcióellenes harc szalagját, és keményen harcolnak (szóban!) az urambátyám világ lebontásáért, de a tettek ezt nem követik. Tehát nem adnak választ arra a váciaknak, hogy vajon az intézményben…

VÁCI FIDESZ: HA A BALOLDAL HATALOMBA KERÜLNE, KÓRHÁZAKAT ÉS RENDELŐKET ZÁRNÁNAK BE

VÁCI FIDESZ: HA A BALOLDAL HATALOMBA KERÜLNE, KÓRHÁZAKAT ÉS RENDELŐKET ZÁRNÁNAK BE

A Fidesz váci szervezete közzétette egy márciusi posztjában azt az álláspontját, hogyha a baloldal hatalomra kerülne, akkor kórházakat és rendelőket zárnának be. A baloldal kormányzásuk alatt romba döntötte az egészségügyi ellátást és 600 milliárd forintot vont ki az egészségügyből. Kórházi napidíjat és vizitdíjat vezettek be, 16 ezer aktív kórházi ágyat szüntettek meg és 6 ezer…

IGAZI DRÁGA KÜLÖNLEGESSÉGEKET RENDEL A VÁROSHÁZA A POLGÁRMESTER CSALÁDJÁNAK CÉGÉTŐL

IGAZI DRÁGA KÜLÖNLEGESSÉGEKET RENDEL A VÁROSHÁZA A POLGÁRMESTER CSALÁDJÁNAK CÉGÉTŐL

A városháza folyamatosan pénzhiányra panaszkodik, így nem is törik magukat, hogy költsenek a váciakra. Arra viszont nem sajnálják a közpénzt, hogy drága különlegességeket rendeljenek a polgármester családjának cégétől. Igazi luxusbaloldali fényűzésről tanúskodik, ha végignézzük, milyen desszerteket vásároltak Inotayék. Nem előzmények nélküli a városháza kulináris ínyencsége közpénzből. Libasült, pulyka rolád, két ízű torta és hasonlók már…