EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – ZAVAR AZ AVARON

Mokánszky Zoltán sajtótájékoztatót tartott október 27-én abban a deákvári parkban, amely jól jellemzi a jelenlegi városvezetés „lakosságbarát”, „gyermekbarát” hozzáállását, hiszen bokáig a süppedünk a tavaly ősszel lehullott, száraz, sötétbarna avarban. Az idei lomb java még fenn van a fán, az első fagy után betemeti a tavalyit, s ha ez még négy évig így megy, akkor lassan a játékok sem fognak kilátszani ebben az árnyas, nyáron a sűrű növényzet miatt hűs, az itt lakó kisgyerekes családok számára felüdülést jelentő játszótéren.

Mokánszky Zoltán a deákvári sajtótájékoztatóján – Fotó: VácOnline

Ha itt körbe nézünk, pontos képet kapunk arról, hogy 2020. október végén hogy néznek ki Vácon a közterületek, a közparkok – kezdte sajtótájékoztatóját Mokánszky képviselő úr. Szeretném újfent megkérdezni a jelenlegi városvezetést, hogy ez már az osztrák kisváros? Pontosan egy évvel ezelőtt, a választási kampányban a baloldali koalíció azt ígérte, hogy osztrák kisvárost csinál Vácból. Sajnos az elmúlt egy év még arra sem volt elég, hogy a legalapvetőbb dolgok rendben legyenek a városban.

Azért tartom most és itt a sajtótájékoztatót, hogy mindenki számára világos legyen, hogy a száraz, megbarnult levelek pont egy évvel ezelőtt hullottak le, azóta ezt itt senki nem takarította el. A Sirály, Harkály, Rigó utcák és az Újhegyi út tömb belső részében vagyunk. Az itt lakók az iránt érdeklődtek, hogy mikor takarítja el a városvezetés ezt a töméntelen mennyiségű falevelet? De nem csak falevél, hanem elszáradt, letört gallyak sokasága csúfítja a teret, nem beszélve arról, hogy ez így mennyire balesetveszélyes.

Hinta a város gyermekeinek – Fotó: VácOnline

Az előző ciklusban minden évben, ősszel összeszedtük a lehullott falevelet, folyamatosan takarítottuk a parkot. Pedig a mostani városvezetés 300.000 négyzetméter takarítását rálőcsölte a lakókra büntetés terhe mellett, így számukra lényegesen kevesebb tisztítandó felület maradt.

Szeretném felszólítani a város vezetését, hogy azonnal kezdjék meg a park takarítását, hogy kulturált, európai szintű állapotok legyenek a városban a lakók nagyobb örömére. Sajnos nem csak ez a belső rész ilyen elhanyagolt, hanem az utcák is, ahol a platánfák lehullott levelében gázolnak a járdán a gyalogosok. De ugyanezek az állapotok jellemzik a tömbházak előtti parkolókat is. Sajnos az elkerített focipályát is befedi a tavaly lehullott falevél, ami nemcsak lehetetlenné teszi a kisgyerekek futballozását, hanem rendkívül balesetveszélyes is.

A szolgáló önkormányzat – Fotó: VácOnline

Ezeket az áldatlan állapotokat már többször jeleztem a városháza felé, a szeptemberi és az októberi testületi ülésen is felszólaltam az itt lakók érdekében, de Kiss Zsolt alpolgármester azzal vágott vissza, hogy honnan tudom, hogy a falevél tavaly hullott le! De tovább fokozta, amikor egy fél mondattal még azzal egészítette ki, hogy lehet, hogy a lakók hordták ide!

A sport városa – Fotó: VácOnline

Remélem, hogy a város vezetése nem csak magára igényes, hanem tiszteletben akarja tartani a lakók igényeit is. Bízom abban, hogy a sok felszólítás meghallgatásra talál és még idén ősszel gyermekbarát környezetbe hozhatják a szülők a gyerekeiket a játszótérre – zárta Mokánszky Zoltán a sajtótájékoztatóját.