Novemberben is rendkívül változatos programmal várja az érdeklődőket a Váci Egyházmegye kulturális központja, a Credo-ház.
November 4-én 18 órai kezdettel egyfelvonásos felolvasó színházi esten vehet részt a közönség: a Dörner György Kossuth-díjas színművész, az Újszínház igazgatója rendezte, „Ámokfutó idők” című előadás két szereplője Koncz Gábor Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész és Gregor Bernadett Jászai Mari-díjas színművésznő.
Másnap délelőtt folytatódik a Credoban a múlt hónapban elindított „A zene szárnyán” című, általános- és középiskolás diákoknak szóló hangszeres, zenei beavató sorozat, ezúttal a jazz műfaj kerül reflektorfénybe. Közreműködnek: Nábelek Sára, Debreceni Edina (ének), Horváth Levente (gitár), Szigeti Mátyás (ütősök), Bakonyi Brúnó (nagybőgő), művészeti vezető: Brenner Judit.
November 12-én Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök érkezik vendégként a házba: a 18 órakor kezdődő programban a „Hozzád megyek” című interjúkötet (szerző: Réti József) elkészítéséről, üzenetéről lesz szó, a beszélgetést Bánhidy Vajk történész vezeti.
November 19-én 18 órai kezdettel filmklub estre várják a közönséget, ezúttal „A misszió” című alkotást nézhetik meg közösen az érdeklődők, majd bekapcsolódhatnak a vetítés utáni kötetlen beszélgetésbe, amelyet Vanderlik Tamás vezet.
November 26-án folytatódik a Credo-ban a „Hit és hivatás” című beszélgetősorozat, a 18 órakor kezdődő újabb eseményen Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész lesz a vendég, a műsorvezető házigazda Jákfalvy Kata.
A Credo rendezi a püspöki palotában havi rendszerességgel tartott koncertprogramokat is, a következő havi est időpontja 29-e 18 óra. Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekes „Dalüzenet” című műsorában közreműködik még Cserta Balázs (fúvósok) és Szabó Dániel (cimbalom). A részvételhez előzetes regisztráció szükséges a credohaz@vaciegyhazmegye.hu e-mail címen.
Ribáry Zoltán