A Nagyboldogasszony székesegyház megáldása és oltárszentelése ritka és különleges szertartás, amelynek időtartama megközelítőleg két és fél óra lesz, összefoglalónkban néhány fontos gyakorlati tudnivalóra hívjuk fel a figyelmet. A templom kapui 15:00 órakor nyílnak ki a szertartásra érkezők előtt. A templomnyitás után néhány perccel kezdődően Dr. Tanczik Balázs bírósági helynök, plébános-helyettes atya vezetésével rózsafüzér imádkozásba lehet…
All posts tagged székesegyház
AZ ÁRVÍZ MIATT ELHALASZTJÁK A FELÚJÍTOTT SZÉKESEGYHÁZ ÜNNEPÉLYES ÁTADÁSÁT
Marton Zsolt püspök döntését a Váci Egyházmegye adta hírül a közösségi médiában. Az eredeti tervek szerint szeptember 21-én, szombaton adták volna át felújítása után a székesegyházat, azonban az előrejelzések szerint pont azon a napon tetőzhet a Duna Vácon. Mint írják, „a Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Vácon az árvíz tetőzése szeptember 21-ére várható, a városban a mai…
MARTON ZSOLT MEGYÉSPÜSPÖK: NAGY ÖRÖM, HOGY A FELÚJÍTÁS ÉVEI UTÁN ÚJRA VISSZATÉRHETÜNK A NAGYTEMPLOMBA
Az árvízhelyzet miatti halasztás okán október 6-án vasárnap elérkezik a várva várt nagy nap, amikor Marton Zsolt megyéspüspök megáldja az elmúlt években történelmi léptékű belső felújításon átesett székesegyházat, felszenteli a szentélytér új, immáron fix, mozdíthatatlan kőoltárát, amelybe egy szent ereklye is bekerül. – Annak idején úgy fogalmazott a felújítás kezdetekor, hogy most nélkülözni leszünk kénytelenek…
SZÉKESEGYHÁZ: RÉSZLETEK, KULISSZATITKOK A SZENTÉLYTÉR MEGÚJÍTÁSÁRÓL
A székesegyházon jelentősebb felújítási munkák a II. világháború alatt történtek, illetve utoljára a XX. század utolsó évtizedében zajlottak állagmegóvási munkák. A 2021. május – 2024. augusztus között tartó felújítás célja kettős volt: állagmegóvás és a 21. századi követelményeknek megfelelő használatra alkalmassá tenni a liturgia, valamint az idegenforgalom számára. A Magyar Kormány csaknem 2 milliárd forintos…
MÁR HIRDETIK A TEMPLOMOKBAN A SZÉKESEGYHÁZ ÁTADÁSÁVAL ÉRVÉNYBE LÉPŐ RÉGI/ÚJ MISERENDET
Már alig több mint egy hónap van hátra addig, hogy a Székesegyház megyéspüspöki átadásával és felszentelésével pont kerüljön a város e századi legjelentősebb építő beruházása, a nagytemplom történelmi léptékű belső felújításának végére, az eredeti architektúra festést helyreállító, a freskókat renováló, új oltár építésével egybekötött munkálatok ideje alatt természetesen nélkülözni kellett az egyházmegye főtemplomát. A misék…
SZEPTEMBER 21-E LESZ A SZÉKESEGYHÁZ MEGÁLDÁSÁNAK ÉS ÁTADÁSÁNAK JELES NAPJA
A váci székesegyház 2021 óta történelmi léptékű belső felújításon ment keresztül, amelynek során restaurálták a kupolafreskót, a főoltárt, a kápolnát és helyreállították az eredeti, 18. századi architektúra díszítőfestést. A templomot szeptember 21-én ünnepi szentmisén áldja meg és adja át Marton Zsolt megyéspüspök, egyúttal felszenteli az új, épített oltárt, ezt követően a székesegyház újra látogathatóvá válik,…
NEGYVEN ÉVE SZENTELTÉK PAPPÁ VARGA LÁSZLÓ ATYÁT, A SZÉKESEGYHÁZ KARNAGYÁT
Jubileumi alkalom is volt egyben a piarista templom vasárnapi 1/2 12-es szentmiséje, amelynek keretében Varga László atya, a székesegyház karnagya pappá szentelésének 40. évfordulóját ünnepelte nagyszámú hívő sokasággal, a paptársak sorával együtt, élükön Marton Zsolt megyéspüspökkel. Varga László 1960. szeptember 19-én született Zircen, karnagy, zeneszerző, katolikus pap, kanonok. A Váci Székesegyház, a Váci Szent Cecília…
ÚJABB PÁLYÁZATON KERESI A TERVEZŐ MŰVÉSZEKET A VÁCI EGYHÁZMEGYE A DÓM SZENTÉLYÉNEK BELSŐÉPÍTÉSZETI MEGÚJÍTÁSÁHOZ
Idestova két és fél éve tart a Nagyboldogasszonyról nevezett váci dóm, székesegyház, vagy ha úgy tetszik nagytemplom csaknem két milliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósuló történelmi léptékű belső felújítása, s amint arról a minap beszámoltunk, ez a nagy munka újabb szakaszához érkezett, miután a fő templomhajóból már el lehetett bontani a restaurátoroknak épített állványzatot. A felújítás…
NAGYBOLDOGASSSZONY NAPI PÜSPÖKI SZENTMISÉRE HÍV A HARANG KEDDEN ESTE A BARÁTOK TEMPLOMÁBA
Augusztus 15-én, kedden 18:00 órától Nagyboldogassszony ünnepi szentmise lesz a Barátok templomában, a szertartást Marton Zsolt megyéspüspök celebrálja. A Katolikus Egyház augusztus 15-én Szűz Mária halálát és mennybevételét, vagyis Nagyboldogasszony napját ünnepli. Ferenc pápa így fogalmaz: „A Szűzanya az a csillag, aki utat mutat nekünk. (…) Ahogy a zsinat is tanítja, ő a biztos remény…
A VÁCI SZÉKESEGYHÁZI MAULBERTSCH FRESKÓK TITKAINAK NYOMÁBAN – A RESTAURÁTOROK SZEMSZÖGÉBŐL
A Váci Polgár című havilapban immáron több mint másfél éve tart az a tanulmánysorozat, amelyet Velledits Lajos jegyez, mint a székesegyház történelmi léptékű belső felújításának vezető restaurátora, a májusi számból ismét számos felfedezésről, érdekességről értesülhetnek az olvasók. „A több mint harminc méteres magasságban lévő hatalmas kupolafreskó alakjainak megformálásánál Maulbertsch elsősorban a megszerzett festői rutinjára hagyatkozott.…