A koronavírus világjárvány remélhetőleg végleges múlásának köszönhető „felszabadulás” jegyében csoportos szabadtéri tárlattal ad hírt magáról a kiemelkedően nagy taglétszámú Forte Fotóklub Vác. A „FotoMozaik 2021” című tárlatnak a Margaréta Kávéház terasza ad helyet, ezúttal tizennyolc klubtárs képei szerepelnek a válogatásban. A tárlat – amelynek létrehozásában Kisbai Árpád, Horlik Zoltán és Mojzes Péter vállalt főszerepet –…
A CSÍK ZENEKAR A NAGYMAROSI TERMELŐI PIACON ADOTT KONCERTET
A KIKELET-Térzene a piacon c. projekt egyik állomásaként 2021. június 12-én 10:30-kor egy 60 perces térzenei koncerttel kedveskedett a Csík Zenekar a nagymarosi termelői piacra látogatóknak. A projekt megvalósítását az Agrárminisztérium/Herman Ottó Intézet által megítélt pályázati támogatás tette lehetővé.
REMEK PROGRAMOKKAL VÁRJA A LÁTOGATÓKAT A II. IPOLYFESZT
A II. IpolyFesztet idén június 18-19-20-án rendezik meg. E remeknek ígérkező regionális rendezvény kapcsán tartottak a szervezők csütörtök délelőtt Ipolydamásdon egy sajtótájékoztatót, amelyen ismertették a programokat, valamint az ezeket biztosító pályázatok hátterét. E sajtótájékoztatón részt vett Ipolyvisk polgármestere, Antal Nyustin Ágnes, Helemba polgármestere, Izrael Gergely, Letkés polgármestere, Huszák Tamás, Ipolydamásd polgármestere, Rományik Ferenc, a projekt…
ÚJABB JELENTŐS ÁLLAMI TÁMOGATÁS ÉRKEZETT VÁCRA – MEGÚJUL ÉS KIBŐVÜL A KÖLCSEY UTCAI ÓVODA
Itt vagyunk a megújuló Kölcsey utcai óvodánál – nyitotta a kormányzati támogatás ünnepélyes átadóját Rétvári Bence, térségünk országgyűlési képviselője. A rendezvény szervezői a polgármester asszonyt is meghívták erre a sajtótájékoztatóra, de a városházáról azt jelezték vissza, hogy szerintük oly nagy az önkormányzat bevételkiesése, hogy NEM RELEVÁNS ezeken az alkalmakon, az ilyen ünnepélyes átadókon való megjelenés,…
ZENEI IDŐUTAZÁSRA HÍV A 37. RÉGI ZENEI NAPOK
Barokk forgataggal, minden eddiginél több koncerttel és kurzussal várja közönségét és hallgatóit a Régi Zenei Napok július 3. és 10. között. A Filharmónia Magyarország idén is visszarepíti a nagyérdeműt az időben, felidézve a barokk kor hétköznapi és ünnepi pillanatait: lesz zene, irodalom, tanulás és játék. Az esemény társszervezője a Váci Egyházmegye. 2021-ben több újdonsággal is…
SZEMÉLYGÉPKOCSI ÜTKÖZÖTT KAMIONNAL: AZ AUTÓ SOFŐRJE BELEHALT A SÉRÜLÉSEIBE
Egy kamion és egy személygépkocsi ütközött össze a 2-es számú főúton, Vác és Sződliget között csütörtökön, a késő esti órákban. – A személyautó vezetője a roncsba szorult, őt a váci hivatásos tűzoltók feszítővágó eszköz segítségével szabadították ki, majd adták át a mentőknek – nyilatkozta szerkesztőségünknek Csámpai Attila a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A középkorú…
EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – HIPERPASSZÍV VÁROSGONDOZÁS NYOMÁN KIALAKULT VÁCI „MÉHLEGELŐK”
Minden jel arra mutat, hogy a város vezetője mind gyakrabban kerül önnön maga hatása alá. „Én nagyon tudtam, mit akarok, honnan hová szeretném eljuttatni a várost (…) A fő cél azonban teljesen egyértelmű: építeni kell a várost közösen” – olvashattuk nemrégiben Matkovich Ilonától ezeket a kétely nélküli sorokat. Ugyanitt a gaztengerrel elárasztott városról csak ennyit…
MATKOVICH ILONA VALÓBAN MER ÉS TUD IS KICSI LENNI!
A VÁCI HONLAP DEMOKRÁCIÁNK ÚJABB SZÉGYENFOLTJA
A szájzárat mind a mai napig fenntartó városháza a honlapján – meglehetősen nagy csöndben –, minden felhajtás nélkül visszavetette polgárait egyféle digitális kőkorszakba. Nem kell hinni az összeesküvés-elméletekben ahhoz, hogy ne ébredjen fel a gyanú a váciakban, hogy nem tudatosan történt a technikai visszabutítás a városi döntések, a fontos dokumentumok kihelyezésének módjában. 2019-ig – az…
VISSZALÉP AZ ELŐVÁLASZTÁSTÓL A MOMENTUM JELÖLTJE A RÓZSADOMBON – A PÁRT A PÁRBESZÉDES TORDAI BENCE MÖGÉ ÁLL BE
Tordai Bencét, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét támogatja a Momentum a Budapest 4. számú választókerületében zajló előválasztáson, miután a párt jelöltje visszalépett – írta meg a 24.hu. A Momentum jelöltje eredetileg Berg Dániel volt, ám a párt úgy látta, hogy Berg és Tordai túlságosan hasonló beállítottságú politikusok, és akkor tesznek jót, ha nem osztják meg a…