Pár napon belül immár a HARMADIK sajtó-helyreigazítási perét nyerte meg a VácOnline. Két ügyben Matkovich Ilona fiával (Pajor Dániellel), most pedig éppen a Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.-vel szemben. Mivel nagy valószínűséggel ez a hír sem kerül majd be a városházi sajtóba, ezért a váciak pontos tájékoztatása miatt rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a dr. Varga…
BOGÁNYI GERGELY MOST SAJÁT TERVEZÉSŰ ZONGORÁJÁN JÁTSZIK CHOPIN-MARATONT, EZÚTTAL A ZENEAKADÉMIÁN
Új Chopin-sorozattal készül a Zeneakadémia nagytermében Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt díjas zongoraművész. A koncerteken az előre megadott program mellett a közönség kívánságait is teljesíti sorsolás alapján. A művésszel együtt így a publikum ugyancsak részese lehet a műsorok kiteljesítésének. Érdekesség, hogy ez az első olyan sorozat, amit Bogányi Gergely az általa fejlesztett futurisztikus zongorán szólaltat…
KÖZPÉNZBŐL FIZETTEK MATKOVICHÉK A GYURCSÁNYHOZ, BAJNAIHOZ KÖTHETŐ ALAPÍTVÁNYNAK
Matkovich Ilona, Vác baloldali polgármestere 2022 áprilisában kötött szerződést azzal a kaposvári GlobDemo Magyarország Alapítvánnyal, amelynek kurátora a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Egyesület oszlopos tagja, Vető Balázs. A váci önkormányzat kérdőíves kutatás elvégzését rendelte meg az alapítványtól, több mint félmillió forintért. Matkovich Ilona, Vác baloldali polgármestere aláírása jegyzi azt a szerződést, amelyet 2022.…
MEMENTO MORI: A PREMIER UTÁN AZ A CÉL, HOGY MINÉL TÖBBEN MEGNÉZZÉK A FILMET MIND ITTHON, MIND KÜLFÖLDÖN
A MEMENTO MORI – A VÁCI LEGENDA című kalandfilm február 28-án tartott díszbemutatóján Rétvári Bence, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese, a választókerület országgyűlési képviselője részben már előre tekintett köszöntőjében. Mint fogalmazott, most annak előmozdítása a következő kihívás, hogy minél többen megnézzék a művet mind idehaza, mind szerte a nagyvilágban. Szavai szerint egy helyi kuriózum úgymond életre keltésével…
200 MILLIÓBÓL MEGÚJULT A VÁROSHÁZI TETŐSZERKEZET ÉS MÁRIS BEÁZOTT AZ ÉPÜLET – 0627 VIDEÓ
Idén január végén számoltak be Vác város hivatalos honlapján arról, hogy közel kétszáz millió forintból sikerült egy több évtizedes problémára megoldást találni, miután befejeződtek a Városháza tetőszerkezetének megmentését célzó munkák. Az egy hónappal ezelőtt átadott beruházást követően azonban olyan helyeken történt jelentős mértékű beázás a Városháza épületében, ahol arra a felújítást megelőzően korábban nem volt…
A BALOLDALI VEZETÉS TITKOLJA A VÁROSHÁZA REPREZENTÁCIÓS KÖLTSÉGEIRŐL SZÓLÓ SZÁMLÁIT IS
Tegnap számoltunk be éppen arról, hogy a városházi propagandagépezet négy legmozgékonyabb „fogaskerekének” – Eszes Ádámnak, Vicsek Ferencnek, Iványi Károlynénak (Matkovich Ilona barátnőjének) és Kereszturi Gyulának – a hivatalos állampolgári kikérés ellenére is eltitkolják ezen könnyen nélkülözhető PR-alkatrészek „bekerülési” költségeit. Mára kiderült, hogy a 2019-es választási ígéretüket megint teljesen semmibe véve, a legalapvetőbb információk egyikét, a…
NER-ES KÖZBESZERZŐVEL DOLGOZNAK MATKOVICHÉK
Úgy tűnik, hogy a váci baloldali városvezetés számára semmi sem lehetetlen. Szerződés bizonyítja, hogy Matkovich Ilonáék egy, a NER-hez tartozó, vagyis Fidesz-közeli céggel dolgoznak együtt. A WIT Zrt. több esetben is közbeszerzési feladatokat látott el a váci önkormányzat megbízásából. Vác Város Önkormányzat képviseletében Matkovich Ilona polgármester 2021. december 20-án írta alá a WIT Zrt. megbízott…
TÖMÖRDI VIKTOR ATYA ÉS DR. BEDNARIK ANASZTÁZIA ORGONAMŰVÉSZ NAGYBÖJTI ZENÉS ELMÉLKEDÉSE SÜMEGEN
Sümeg és Vác valós fizikai távolsága a netes okos-kereső alapján mintegy 166 kilométer, gépjárművel is kacifántos innen oda, onnan idejutni, tömegközlekedéssel meg még inkább az, ám szép kirándulás lehet, a gondolatnak, szívnek-léleknek meg semmiség az egész ugyebár. Arról van szó, hogy a korábban több mint egy évtizeden át Vácott, a Barátok templomában szolgáló, de lassan…
A BALOLDALI VÁROSHÁZA NEM AKARJA KIADNI, TOVÁBBRA IS TITKOLJA IVÁNYINÉ, KERESZTURI, ESZES ÉS VICSEK SZERZŐDÉSEIT
A város választóit joggal tartja lázban – a pénzügyi átláthatóság ígéretével is választást nyert helyi baloldal négy kegyeltjének bérezése: a két, jó pár éve Vácra ejtőernyőztetett baloldali újságíró (Eszes Ádám a Jobbik lapjától és Vicsek Ferenc az ATV-től importált baloldali propagandista), valamint Iványi Károlyné kabinetfőnök (Matkovich Ilona barátnője) és Kereszturi Gyula, az ún. „láthatatlan sajtótitkár”…
SZÁDOCZKI IMRE: MOZGALMAS HETÜNK VOLT, A VALÓDI KULTÚRÉLMÉNYEK MELLETT VOLT JOBBIKOS FARAGATLANSÁGBAN IS RÉSZÜNK
Szádoczki Imrével, a Fidesz váci elnökével a VácOnline rendszeres rovatában igyekszünk hétről-hétre értelmezni a heti közéleti eseményeket. Ezúttal is arra kérjük, hogy a helyi jobboldal szemszögéből tolmácsolja olvasóinknak az előző hét közéleti történéseit! VO: A váci jobbikosok megint „kitettek magukért”… Az elmúlt héten a váci Jobbik két prominense ismét hozta a kötelezőt. Az egyik nem…