A FIDELITAS JAVASLATA AZ ÉPÍTÉSZETI DÍJRA: A VÁCI ÜVEGKALITKA

A FIDELITAS JAVASLATA AZ ÉPÍTÉSZETI DÍJRA: A VÁCI ÜVEGKALITKA

A Váci Fidelitas pénteken a közösségi oldalán tette közzé Szabó Csaba javaslatát az Összefogás vezette város építészeti díjára, amelyben a szervezet nevében a javaslattevő a polgármester asszony rokonságában álló Duna-parti Üvegkalitkára hívja fel a figyelmet. *** Váczy-Hübschl Kálmán emlékére 2021-ben Vác Város Építészeti díjat alapított az Összefogás vezette városháza. Az idei díjazásra április 30-ig várják…

SIGRAY ISTVÁN: ÉSZREVÉTEL A TASZ KÖZLEMÉNYE KAPCSÁN

SIGRAY ISTVÁN: ÉSZREVÉTEL A TASZ KÖZLEMÉNYE KAPCSÁN

A Társaság a szabadságjogokért nevű civil szervezet (TASZ) közleményt adott ki a Facebook-oldalán a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban. Sigray István egyetemi oktató már nem először tisztelte meg lapunkat egy-egy helyi téma kapcsán a véleményével, most azonban egy országos ügy kapcsán írt, amelynek Vácon is következményei lehetnek. Idézet a TASZ-közleményből: „A kártyát mindenki megkapja, akár napokkal az…

SZEMFÉNYVESZTŐ VÁROSHÁZI PÓTCSELEKVÉS ÚTBURKOLATI FELFESTÉSEKKEL – OLVASÓI LEVÉL

SZEMFÉNYVESZTŐ VÁROSHÁZI PÓTCSELEKVÉS ÚTBURKOLATI FELFESTÉSEKKEL – OLVASÓI LEVÉL

A szivárványos önkormányzati döntéshozó csapat több tagja is különös vonzalmat érez az aszfaltfestések felmázolása, vagy épp eltüntetése miatt, pótcselekvésnek tényleg mókás lehet ez, de nincs sok városfejlesztési jelentősége. Vegyük alapnak azt, hogy Kiss „Tegyünkrendet” Zsolt alpolgármester-képviselő vagy épp Tótváradi-Nagy (Pitiáner) Bence képviselő mekkora hajcihőt kerekítettek annak kapcsán, hogy friss fehérre fújtak, fújattak néhány zebrát. Utóbbinak…

VÁCI VILÁG – FERJANCSICS KETTŐS ÉLETE: 30 EZÜSTPÉNZ VAGY 30 MILLIÓ? 2. RÉSZ

VÁCI VILÁG – FERJANCSICS KETTŐS ÉLETE: 30 EZÜSTPÉNZ VAGY 30 MILLIÓ? 2. RÉSZ

Pénteken a Váci Világ folytatta Ferjancsics László, Vácon jelenleg még alpolgármesteri posztot betöltő, mára már sok-sok pártot és politikai csoportot megjárt váci közszereplő kettős egyéniségét megvilágító véleménycikk-sorozatát. A Váci Világ hozzájárulásával az alábbiakban közöljük a megkezdett írás folytatását is. A múlt héten láthattuk Ferjancsicsot önkormányzati sajtótájékoztatón szerepelni, mintha neki az égvilágon semmi köze nem lenne…

AZ OSZTRÁK KISVÁROSBAN IS POCSOLYÁKKAL EGYÜTT ÉPÍTIK A PARKOLÓKAT?

AZ OSZTRÁK KISVÁROSBAN IS POCSOLYÁKKAL EGYÜTT ÉPÍTIK A PARKOLÓKAT?

Az osztrák kisváros megvalósítandó eszménye csupán egy beváltatlan politikai ígéret maradt ezidáig. A váci lakosok azonban nem felejtették el és ahányszor csak lehetséges, számon kérik a mostani vezetésen, ha olyannal találkoznak, ami nem a megígért ékszerdoboz szépségű kisváros irányába mutatna. Mintha az ő pénzükből készülne, megint az Összefogás tábla mögé beálló alpolgármesterek és egy képviselő…

A VÁCONLINE VERI A TELJES BALOLDALT – AZ EMBEREK MÁR NEM KÍVÁNCSIAK MATKOVICHÉK ÜRES HANDABANDÁZÁSAIRA

A VÁCONLINE VERI A TELJES BALOLDALT – AZ EMBEREK MÁR NEM KÍVÁNCSIAK MATKOVICHÉK ÜRES HANDABANDÁZÁSAIRA

Az utóbbi hetekben a megszokotthoz képest is sokkal agresszívabb hangot ütöttek meg a váci baloldali orgánumok és a szemlátomást velük egy követ fújó névtelen trollok. Ezek közül is kiemelkedően idegesek voltak a csak egy célra tartott, baloldali, gyalázkodó, anonim oldalalak, amelyek egyelőre még abban a hitben ringatják magukat, hogy a váci jobboldallal kapcsolatban bármit megengedhetnek…

KRESZ PARK ROMBOLÁS 2.0 – TÓTVÁRADI SZERINT A STREETBALL „GYŐZÖTT”, AZ ÜGY „SZERENCSÉTLEN”, AZ ASZFALTOZÁS „BEÜTEMEZETT”

KRESZ PARK ROMBOLÁS 2.0 – TÓTVÁRADI SZERINT A STREETBALL „GYŐZÖTT”, AZ ÜGY „SZERENCSÉTLEN”, AZ ASZFALTOZÁS „BEÜTEMEZETT”

Azonnali mentegetőzésbe kezdett „egy váci weboldalon” megjelentekkel kapcsolatban Tótváradi-Nagy Bence. Kérjük, olvassák el majd az alábbi párbeszédét, amit Pető Csillával folytatott. A dolog lényegét tekintve e KRESZ parkos ügy olyan, mint egy jéghegy csúcsa, ami alatt a mélységben két eltérő világlátás, gondolkodásmód, attitűd, közösségről vallott nézet húzódik meg. Ennek csupán egyik apropója a ma délelőtt…

EDDIG KÖZEL 700 EZER FORINTOT FORDÍTOTT A VÁROSHÁZA KÖZPÉNZBŐL AZ ELLENVÉLEMÉNY JOGI ELHALLGATTATÁSÁRA

EDDIG KÖZEL 700 EZER FORINTOT FORDÍTOTT A VÁROSHÁZA KÖZPÉNZBŐL AZ ELLENVÉLEMÉNY JOGI ELHALLGATTATÁSÁRA

Számtalan írásban megírtuk már, hogy manapság Vácon mennyiféleképpen próbálják az álomvilágban élő, önelégült városvezetők és köreik az általuk vizionált „valóságot” az egyre elégedetlenebb helybéliekre erőltetni. Úgy tűnik, hogy ezúttal a bíróságra is szeretnék vinni a váci konzervatív oldal ellenvéleményeit a közpénzből busásan megfizetett, a Helsinki Bizottságtól importált ügyvédjük segítségével. Mint az eddig is ismeretes volt,…

A VÁCI SZIVÁRVÁNYKOALÍCIÓNAK EZT JELENTI A HÚSVÉT? – OLVASÓI LEVÉL

A VÁCI SZIVÁRVÁNYKOALÍCIÓNAK EZT JELENTI A HÚSVÉT? – OLVASÓI LEVÉL

„Talán még Ferjancsics Lászlónál is kiverhette a biztosítékot a hivatal előtti húsvéti dekor, ezért szólhatott a portásnak, hogy zavarja el a nyúlcsaládot, és talán valahogy így kerülhettek át a szaporulat tavaszi termékenység-jelképei a volt Barlangterasz bejáratába” kezdi ezzel a felütéssel a levelét az egyik olvasónk a „Szó bennszakad, hang fennakad…” – újabb brutális városházi ünnepi…

ELKÉPESZTŐEN NAGY HORDEREJŰ BEJELENTÉST TETT PÉNTEKEN MATKOVICH ILONA!

ELKÉPESZTŐEN NAGY HORDEREJŰ BEJELENTÉST TETT PÉNTEKEN MATKOVICH ILONA!

A város polgármestere összehívta a teljes, városházabarát sajtóját és egy óriási bejelentéssel lépett a nagy nyilvánosság elé: sajtótájékoztató keretében bejelentette, hogy az önkormányzat levágta a füvet és összeszedte az elszáradt gallyakat a Duna-parton. Mind azt sokatmondóan sejttette: ez valóban emberfeletti teljesítmény volt! Kiemelte még, hogy a választási ígéretei között szerepelt, hogy e munkát az Összefogás…