VÉGRE EGY BETARTHATÓ ÍGÉRET: LASSÚ MUNKÁT ÍGÉR INOTAY

VÉGRE EGY BETARTHATÓ ÍGÉRET: LASSÚ MUNKÁT ÍGÉR INOTAY

A sokak által inkompetensnek tartott Inotay Gergely, a baloldali összefogás jelöltje a közelmúltban osztotta meg az Ipolymentén élőkkel gondolatait, amiben többek között jelezte, hogy korszerű technológiák meghonosítását tervezi, munkahelyeket is teremtene, de az ígéretei saját állítása szerint is csak nehezen és lassan kivitelezhetőek. Vajon tudja egyáltalán, hogy csak négy évre választunk képviselőt? Inotay Gergely csak…

RÉTVÁRI ELSŐKÉNT ADTA LE A SZÜKSÉGES AJÁNLÓÍVEKET, SŐT ANNAK HÁROMSZOROSÁT

RÉTVÁRI ELSŐKÉNT ADTA LE A SZÜKSÉGES AJÁNLÓÍVEKET, SŐT ANNAK HÁROMSZOROSÁT

Egy derűs és igen aktív délelőtt után a jobboldal jelöltjét, Rétvári Bencét támogató aláírásgyűjtés után a Vörösház udvarán gyűltek össze az aktivisták, hogy kivetítőn közösen megtekintsék Orbán Viktor 23. évértékelő beszédét, amely egyben az április 3-i országgyűlési választás kampánynyitó eseménye is volt.  A beszéd elhangzása előtt a többszáz résztvevőt Rétvári Bence köszöntötte, aki örömmel jelentette…

A KÖPÖNYEGFORGATÓ INOTAY ÁTLÁTHATÓSÁGOT ÍGÉRT, DE AZ ELŐVÁLASZTÁSI KAMPÁNYPÉNZEIVEL A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYIG SEM TUDOTT ELSZÁMOLNI

A KÖPÖNYEGFORGATÓ INOTAY ÁTLÁTHATÓSÁGOT ÍGÉRT, DE AZ ELŐVÁLASZTÁSI KAMPÁNYPÉNZEIVEL A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYIG SEM TUDOTT ELSZÁMOLNI

Hamar kiderült, hogy a fennhangon hirdetett átláthatóság csak üres szlogen a köpönyegforgató Inotay Gergelynek. Hiába indult el a választási kampány, Inotay még mindig nem tudott a nyilvánosság előtt beszámolni arról, honnan jöttek az előválasztás során a kampánypénzek és mire mennyit költött. Megválasztása után hirtelen elfelejtődött az addig folyton emlegetett transzparencia. Pedig a saját maguk által…

NEGYEDSZERRE IS PERT NYERT A VÁCONLINE A VÁROSHÁZÁVAL SZEMBEN, AMELYNEK AZ ENERGIÁJÁT INKÁBB A VÁROS ÉPÍTÉSÉRE KELLENE FORDÍTANI

NEGYEDSZERRE IS PERT NYERT A VÁCONLINE A VÁROSHÁZÁVAL SZEMBEN, AMELYNEK AZ ENERGIÁJÁT INKÁBB A VÁROS ÉPÍTÉSÉRE KELLENE FORDÍTANI

Vác Város baloldali önkormányzatának sajtója igazán kapott időt arra, hogy beszámoljanak TAVALY OKTÓBER (!) ÓTA, hogy immár a NEGYEDIK PERÜKET IS JOGERŐSEN ELVESZTETTÉK a VácOnline-nal szemben, miközben minden felületükön félretájékoztatva a váciakat az sugalmazzák, hogy ez fordítva van. Az igazság ezzel szemben az, hogy elhallgatással hazudnak a közpénzből működtetett köztájékoztatással megbízott sajtójukban azáltal, hogy MÉG…

A KÖPÖNYEGFORGATÓ INOTAY HAVI 32 EZERREL EMELNÉ A VÁCIAK REZSIJÉT

A KÖPÖNYEGFORGATÓ INOTAY HAVI 32 EZERREL EMELNÉ A VÁCIAK REZSIJÉT

Pedagógusként még Inotaynak is fájt, hogy a baloldali kormányok tizenötször emelték a rezsit, de pálfordulása után Gyurcsány Ferenc váci jelöltjeként már ő is az Orbán-féle rezsicsökkentést eltörölni akaró politikus lett. Eddig is sejtettük, az utóbbi időben pedig egészen egyértelmű lett: Inotay magasról tesz arra, hogy mi jó a váciaknak, csakis egyetlen egy dolog fontos neki,…

VÁCON MILYEN SZELEK FÚJNAK A ZSINAGÓGA KÖRÜL? – SEPSISZENTGYÖRGYI ÚJSÁGÍRÓ INTERJÚJA TURAI JÁNOSSAL

VÁCON MILYEN SZELEK FÚJNAK A ZSINAGÓGA KÖRÜL? – SEPSISZENTGYÖRGYI ÚJSÁGÍRÓ INTERJÚJA TURAI JÁNOSSAL

Schnábel János újságíró Sepsiszentgyörgyön részt vett egy baráti találkozón, ahol felfigyelt egy idős izraeli aktivistára, aki román nyelven Vácról mondott pár fontos információt. E beszélgetésből kiderült, hogy az idős ember az izraeli Givatayim-ban lakik. (Sepsiszentgyörgynek és Vácnak is Givatayim a testvérvárosa.) Jákob elmondta Schnábel Jánosnak, hogy Vácon a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján volt egy nagy tüntetés…

AZ ARCNÉLKÜLI BALOLDALI TROLLOK, AKIK A VÁCI KÖZÉLET KÚTMÉRGEZŐI

AZ ARCNÉLKÜLI BALOLDALI TROLLOK, AKIK A VÁCI KÖZÉLET KÚTMÉRGEZŐI

Két anonim és egy létező szerkesztővel megvert baloldali „fake news” portál és névtelen trolljaik próbálnak mostanság arról gondoskodni, hogy a védelmükbe vegyék a lassan védhetetlen Összefogás vállalhatatlan embereit. Ez persze ezúttal sem a reklám helye, hanem inkább CSAK olvasóinkat szeretnénk informálni! A Váci Hírlap alig 1500 követővel rendelkező, az egykori rangos Váci Hírlap nevét bitorló,…

INOTAY KIÁLL FEHÉR ZSOLT MELLETT, AKI SOROZATOSAN TETT KÖZZÉ RASSZISTA, ALPÁRI, UNDORÍTÓ, PORNOGRÁF, PERVERZ GONDOLATOKAT

INOTAY KIÁLL FEHÉR ZSOLT MELLETT, AKI SOROZATOSAN TETT KÖZZÉ RASSZISTA, ALPÁRI, UNDORÍTÓ, PORNOGRÁF, PERVERZ GONDOLATOKAT

Egy internetes oldalra került fel egy Fehér Zsolt által korábban főszerkesztőként jegyzett, teljesen igénytelen tartalmú és kivitelű szennylap. Ebben a főszerkesztő olyan írásokat és képeket közöl, melyektől minden jóérzésű és egészséges gondolkodású embernek undora támad. Ha valaki csak másfél oldalt beleolvas ebbe a kiadványba, elgondolkodik azon, hogy vajon aki ezt az újságot rendszeresen összeállította, annak…

NYÍLT LEVÉL A VÁROSHÁZÁHOZ EGY ÚJABB BÖLCSŐDEI ZŰRÖS ÜGYBEN

NYÍLT LEVÉL A VÁROSHÁZÁHOZ EGY ÚJABB BÖLCSŐDEI ZŰRÖS ÜGYBEN

Tisztelt Matkovich Ilona! Tisztelt Inotay Gergely! Mivel a VácOnline egyetlen sajtókérdésére sem kaptunk két év alatt választ, így a felesleges tiszteletkört levágva egyenesen a nyilvánosság bevonásával szeretnénk feltenni néhány közérdeklődésre számot tartó kérdést az Inotay Gergely alpolgármester felügyelte, Sívóné Cseh Katalin vezette, Vác Város Önkormányzata fenntartásában lévő Bölcsődék és Fogyatékosok Intézményéről érkezett információink pontosítása érdekében.…

JÓL HALADNAK A RENDELŐFELÚJÍTÁS ELŐKÉSZÍTŐ MUNKÁLATAI

JÓL HALADNAK A RENDELŐFELÚJÍTÁS ELŐKÉSZÍTŐ MUNKÁLATAI

Az Egészséges Budapest Program keretében a kormány 5,6 milliárd forintot biztosított a kórházi szakrendelő korszerűsítésére, amely így közel százezer régiós polgár egészségét szolgálhatja majd. Inotayék nemrégiben lebuktatták önmagukat, hiszen eddig telekügy és sok más kifogás húzta a kórházfelújítás ügyét, sőt jószerével még a munkálatok megkezdésének a tényét is megkérdőjelezték. Pedig nem kellene mást tenni, mint…