A MIKULÁSFUTÁS ELMARAD!

A MIKULÁSFUTÁS ELMARAD!

Az idén már elkezdtük egyszer megszervezni a 30. Fut a Vácot, és kétszer belekezdtünk a Fut a Keszi szervezésébe is. Sajnos a vírus közbeszólt. „Otthon maradtunk”, és vártuk az újabb lehetőséget. A Mikulásfutást szeptemberben kezdtük el szervezi, mivel akkor még a szabályozók adtak lehetőséget a közös versenyzésre. Sikerült az új Covid-19 kihívásainak megfelelő versenyt előkészítenünk,…

JELENTŐS LÉTESÍTMÉNY- ÉS ESZKÖZFEJLESZTÉS A VÁC VÁROSI EVEZŐS CLUBNÁL

JELENTŐS LÉTESÍTMÉNY- ÉS ESZKÖZFEJLESZTÉS A VÁC VÁROSI EVEZŐS CLUBNÁL

Minisztériumi pályázati támogatásból az idén is folytatódhatott a Vác Városi Evezős Club sporttelepének, csónakházának fejlesztése, ezúttal a két férfi öltöző korszerűsítése volt napirenden, az egyik már elkészült, s pár héten belül a másikban is befejezik a munkát a kivitelezők. Ráadásul az utóbbi hetekben összesen tizenegy új hajót kapott használatba az egyesület a Magyar Evezős Szövetség…

EGYRE NÉPSZERŰBB A MÉSZKŐEMBER HEGYI KERÉKPÁROS VERSENY

EGYRE NÉPSZERŰBB A MÉSZKŐEMBER HEGYI KERÉKPÁROS VERSENY

Jó volt látni múlt vasárnap, hogy milyen sokan érkeznek a Naszály lábához, átvenni a rajtszámukat a 17. Mészkőember – Légrádi Béla Emlékversenyre, összességében több mint kétszáz nevezőt regisztrálhattak a szervezők. A programot bevezető Mészkőemberke futamok legfiatalabb hivatalosan benevezett indulója a még csak négy éves Huszár Mátyás volt (igaz, egy – kis járgánya nyergéből – az…

NÉVERI KONRÁD A SUZUKI JUNIOR KUPÁN EZÜSTÉRMES LETT

NÉVERI KONRÁD A SUZUKI JUNIOR KUPÁN EZÜSTÉRMES LETT

Befejeződött a 2020-as Országos Rallycross bajnokság, amelyet az MNASZ (Magyar Nemzeti Autosport Szövetség) több mint tíz kategóriában írt ki. A legfiatalabbak a Suzuki Junior Kupában indulhattak, ebben a kategóriában a 12–18 évesek állhattak rajthoz. Az éves összesített eredmény szép, váci sikert hozott, Néveri Konrád, a budapesti Proex Motorsport Egyesület tagjaként 2. helyen végzett. Az eredmény…

VASÁRNAP ÚJRA HEGYI KERÉKPÁRVERSENY A NASZÁLY SZERPENTINJÉN

VASÁRNAP ÚJRA HEGYI KERÉKPÁRVERSENY A NASZÁLY SZERPENTINJÉN

Hagyományosan népszerű kerékpáros körökben a váci Mészkőember – Légrády Béla emlékverseny, amelyet most – a vírusjárvány miatti korábbi vészhelyzet miatt – az eredetileg tervezett áprilisi dátumtól jóval elhalasztva rendeznek meg a szervezők, október 18-a (vasárnap) az időpont. A már 17. helyi-hegyi időfutam emlékversenyen ismét minden korosztály lehetőséget kap a versengésre, a fő kategóriákban 6 kilométer…

GALAMBOS PÉTER AZ ÖTÖDIK HELYEN VÉGZETT AZ EVEZŐS EURÓPA-BAJNOKSÁGON

GALAMBOS PÉTER AZ ÖTÖDIK HELYEN VÉGZETT AZ EVEZŐS EURÓPA-BAJNOKSÁGON

Több évre visszatekintve kijelenthető, hogy evezésben válogatott szinten is kimagaslóan teljesítenek a Vác Városi Evezős Club sportolói. A mostani – a vírusjárvány miatt igencsak csonka – szezonban a Poznanban (Lengyelország) rendezett Európa-bajnokság volt a csúcsverseny. Ahol a magyar válogatott legjobbja a váci Galambos Péter lett. A vasárnap befejeződött Európa-bajnokság egyik legizgalmasabb nagydöntőjét a könnyűsúlyú egypárevezős…

A Vác Városi Evezős Club legjobbjai már nemzetközi versenyeken is újra bizonyíthatnak

A Vác Városi Evezős Club legjobbjai már nemzetközi versenyeken is újra bizonyíthatnak

A járványhelyzet miatt korlátozott lehetőségek okán az idén csak kevés versenyt ír(t) ki a nemzetközi evezős szövetség, az ifjúsági Európa-bajnokságot mindenesetre megrendezte a FISA, és a múlt hét végén Belgrádban tartott eseményen a Vác Városi Evezős Clubot képviselő Ujhelyi Mihály a szegedi Szabó Gáborral párban az igen előkelő ötödik helyen végzett a férfi kétpárevezős versenyszámban.…

FÜLE ANTALRA EMLÉKEZÜNK GÓLJAI FELIDÉZÉSÉVEL

FÜLE ANTALRA EMLÉKEZÜNK GÓLJAI FELIDÉZÉSÉVEL

Vác futballtörténetének aranykorából idézi fel az MLSZ TV Archív felvétele a szeptember 6-án elhunyt kiváló sportember néhány emlékezetes gólját. A Nemzeti Sport így írt e mérkőzésről: Az NB I 1994/95-ös évadának 11. fordulóján a Vác-Zalaegerszeg mérkőzést 1994. október 22-én játszották le a csapatok. A címvédő Vác éppen megkezdte a felzárkózást, a hatodik helyen állt, a…

GYÁSZ: 53 ÉVESEN ELHUNYT A LEGENDÁS VÁCI CSATÁR, FÜLE ANTAL

GYÁSZ: 53 ÉVESEN ELHUNYT A LEGENDÁS VÁCI CSATÁR, FÜLE ANTAL

53 esztendősen elhunyt az egyszeres válogatott labdarúgó, a Vác FC 1993-1994-es bajnokcsapatának meghatározó játékosa, Füle Antal – tudta meg a Nemzeti Sport. Füle Antal egy ideje már betegséggel küzdött, kórházban ápolták, de nem tudták megmenteni az életét. Az 1966 november 26-án Esztergomban született csatár az 1988-1989-es idényben a bajnok és kupagyőztes Honvéd tagja volt, az…

NŐI KÉZILABDA NB I: AZ FTC-RAIL CARGO HUNGARIA HAZAI PÁLYÁN 32–19-RE LEGYŐZTE A VÁCI NKSE-T

NŐI KÉZILABDA NB I: AZ FTC-RAIL CARGO HUNGARIA HAZAI PÁLYÁN 32–19-RE LEGYŐZTE A VÁCI NKSE-T

A női kézilabda NB I 1. fordulójának szombati játéknapján az FTC-Rail Cargo Hungaria hazai pályán 32–19-re legyőzte a Váci NKSE-t – írta meg a Nemzeti Sport. A bajnokság első fordulójában a Vác nagyjából 10 percig tudta tartani a lépést az FTC-vel. Elek Gábor csapata a szünetben hat góllal vezetett, majd a fordulás után tovább nyílt…