FÜLE ANTALRA EMLÉKEZÜNK GÓLJAI FELIDÉZÉSÉVEL

Vác futballtörténetének aranykorából idézi fel az MLSZ TV Archív felvétele a szeptember 6-án elhunyt kiváló sportember néhány emlékezetes gólját. A Nemzeti Sport így írt e mérkőzésről:

Az NB I 1994/95-ös évadának 11. fordulóján a Vác-Zalaegerszeg mérkőzést 1994. október 22-én játszották le a csapatok. A címvédő Vác éppen megkezdte a felzárkózást, a hatodik helyen állt, a ZTE ekkor a tabella 11. helyén állt. A mérkőzés végeredménye 5:2 lett.

Ebből Füle négyet varrt be a ZTE hálójába.

Füle a legszebb éveit Csank János együttesében töltötte, bajnoki aranyérmén kívül még két ezüstje és három kupadöntője volt a Duna-partiakkal. Füle 255 NB I-es mérkőzésen 81 gólt szerzett, ebből 72-t váci színekben.

„Kétségtelen, hogy Füle Antal volt a mérkőzés hőse. Magyar pályán mostanság ritkán szerez egy csatár négy gólt. A váciak támadója ezúttal brillírozott. Két fejes gólt szerzett, egyszer egy kipattanó labdára ő érkezett elsőnek, megelőzve minden védőt. A negyedik találata már amolyan ráadás volt. Ezután következett egy ritkán látható pillanat. Füle odalépett a feltápászkodó Tóth Józsefhez, a zalaiak kapusához, és szinte bocsánatkérőén a kezét nyújtotta. A meglepett kapus elfogadta a baráti jobbot. Szép jelenet volt” – olvashatjuk a Nemzeti Sport 1994. október 23-i számában.