A Vác Városi Evezős Club legjobbjai már nemzetközi versenyeken is újra bizonyíthatnak

A járványhelyzet miatt korlátozott lehetőségek okán az idén csak kevés versenyt ír(t) ki a nemzetközi evezős szövetség, az ifjúsági Európa-bajnokságot mindenesetre megrendezte a FISA, és a múlt hét végén Belgrádban tartott eseményen a Vác Városi Evezős Clubot képviselő Ujhelyi Mihály a szegedi Szabó Gáborral párban az igen előkelő ötödik helyen végzett a férfi kétpárevezős versenyszámban.
Így elkönyvelhető, hogy az idén is van már kiemelkedő nemzetközi eredménye a VVEC-nek, és itt megemlíthetjük, hogy a legutóbbi években városunk evezős klubja a zászlóvivő a magyar evezés képviseletében külhoni, több ország sportolóit felvonultató versenyeken, köszönhetően a könnyűsúlyú egypárevezős versenyszámban már többszörös világbajnoki dobogós, Európa-bajnok Galambos Péternek, korábbról pedig a – kétpárevezősben – kétszeres világbajnok Pető Tibornak, és a könnyűsúlyú kétpárevezős számban szintén világbajnok Hirling Zsoltnak köszönhetően.
Ha a COVID19 világjárvány újabb hulláma nem írja felül a terveket, akkor a jövő hét végén a FISA a felnőttek Európa-bajnokságát is megrendezi, éspedig a lengyelországi Poznanban, ahol négy versenyző képviselheti a VVEC-t, Galambos Péter könnyűsúlyú egypárevezősben, Ács Kristóf  és Bácskai Máté a kétpárevezős versenyszámban, illetve Csepel Zsófia könnyűsúlyú kétperevezősben Abid Syhammal (Ferencvárosi Evezős Club) párban.
Ribáry Zoltán