Pénteken nyílt és december 8-ig látható a művelődési központ emeleti félkör galériájában a Forte Fotóklub Vác „Fotó ünnepe” című hagyományos évzáró tárlata.
Ezúttal harmincnyolc klubtárs csaknem kilencven alkotása került be a műfaji-technikai szempontból, és a témaválasztás terén egyaránt rendkívül változatos válogatásba.
Elsőként Koltai-Dietrich Gábor festőművész, a művelődési központ kiállításszervező munkatársa köszöntötte az egybegyűlteket, azt is hangsúlyozva, hogy a klub csoportos kiállításai mindig fontos események a házban, az év végi tárlat a kezdetektől fogva hagyomány, de az idén volt még egy közös bemutatkozása a közösségnek, hiszen tíz éves jubileumához érkezett a csoport.
Ezután a kiállító klubtagok nevében Nagy Gábor is bevezetőt mondott.
– A fotográfia, mint forradalmian új képkészítési eljárás feltalálásával egy új művészeti ág született. A technika fejlődésével, az eszköztár kiszélesedésével mára már mindenki számára elérhető ez a foglalatosság.
Mit jelent ez a Forte Fotóklub Vác számára? Lehetőséget arra, hogy egy nagyszabású kiállítással ünnepeljük meg, zárjuk le az évet, tekintsük át mind a saját képeinket, mind a klubtársakét. Formálódva, fejlődve, egymást akár szavak nélkül is inspirálva, profitól az amatőr szintig. Értékeljük az elmúlt évet, s tervezzük a jövőt, mert a fotós nem pihen, legfeljebb nem látunk gépet a kezében, ugyanakkor folyamatosan keresi, kutatja a szép képek készítésére alkalmas fényeket térben és időben egyaránt, válogatja és rendszerezi képeit, ismereteit, melyek tükrében tervezi és szervezi meg az elkövetkező időszakot éppúgy, mint a különböző kiállításokon való szereplését. Hogyan sikerült ez nekünk ezen a kiállításon vagy az idei évben? Értékelhetünk, elemezhetünk, de a végszót a nagyközönség mondja ki, akiknek a tárlatot rendeztük, nem kívánhatunk mást, mint hogy teljen örömük a képek megtekintésében, mint nekünk abban, amikor készítettük a felvételeket.
Mojzes Zsófia iparművész, középiskolai tanár azzal kezdte méltatását, hogy minden kiállítás ünnep, amikor jó esetben tulajdonképpen azt ünnepeljük, hogy lám mennyire sokan kíváncsiak vagyunk az adott bemutatóra.
– Mert minden kiállításmegnyitó közösségi dolog, és minden kiállításnézés is közösségi dolog kellene, hogy legyen, jobb, ha nem egyedül bolyongunk és nézegetjük a bemutatott darabokat, az is kell persze, hogy megemésszük és átrágjuk magunkat a képeken, de még élmény telibb együtt megtekinteni a kiállításokat, miközben azonnal reflektálni tudunk másoknak is egy-egy felfedezésünkről, észrevételünkről, véleményünkről.
A kiállítási anyag egészét értékelve Mojzes Zsófia úgy fogalmazott, a sugárzó öröm tükröződését érte tetten a felvételeken, az életnek a szeretetét, annak megmutatását, hogy milyen gyönyörű az élet, ami körbevesz bennünket. A művész-tanár kiemelte: ez a legtermészetesebb módon a természeti képeken érhető tetten számára, de az épületeket láttató fotók kapcsán is hangsúlyozta a fotográfiák témájához, tárgyához való alázatos, szerető odafordulást, ahogyan a portrék, absztraktok esetében is, no meg abban a képcsoportban ugyancsak, aminek a megnyitóra készülve ezt a címet adta: Illusztrációk a földi lét képregény kódexéből.
Mojzes Zsófia hangsúlyozta a címadás jelentőségét, mint fogalmazott, itt kibukkan benne a tanár néni, ugyanis egy-egy mű akkor van kész az órákon, amikor címe is lesz.
– A címmel egy irányítást kap a műalkotás, tehát az a bizonyos perspektíva vagy nézőpont, amivel segíthetünk elindítani a gondolkodást a befogadónál, és voltaképp így egy új képet hozunk létre. Ez borzasztóan jó dolog. Tehát van egy képünk, van egy címünk és a kettő között egy harmadik dolog létrejön, és az nem biztos, hogy az, amit az alkotó gondol, hanem lehet, hogy már egy negyedik dolog, amit a néző gondol – hangoztatta a tárgyalkotó, saját művészi gyakorlatára is utalva.
Dunakanyar Régió/R. Z.
Kiállító fotográfusok: Brezanóczy Ferenc András, Cservenák Péter, Darányiné Bakos Éva, Dér Dezső, Dérné Laczhegyi Zsuzsanna, Déry Denisa, Fekete István, Für Tibor, Földesi Zsigmond, Gerengay Gusztáv, Gerengayné Szathmáry Andrea, Gárdos Géza József, Horlik Zoltán, Inotay Ihász Tina, Jakus Csaba, Kisbai Árpád, Kis Dávid, Krupa Mária, Koczka-Szabó Éva, Lehotka László, Liptai Adrienn, Mátyásffy Szilárd, Mecsei Zita, Mojzes Péter, Molnár Ferenc, Müller Edina, Nagy Gábor, Ocskay Márton, Pomaházi Roland, Porszász Krisztián, Rakonczai János, ifj. Sáray Tibor, Szabó Ildikó, Varga Margit Zsóka, Varga Réka Blanka, Várkonyi Zsófia, Vida József, Wachtler László.