LETÖLTENDŐ BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ÍTÉLTÉK A VÁCI ÁMOKFUTÓT – VIDEÓ

Hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a Váci Járásbíróság azt a férfit, aki több közlekedési szabályt súlyosan megszegve menekült a rendőrök elől.

Mint ismert, augusztus 1-jén a Pest vármegyei férfi a többszöri fény és hangjelzés ellenére sem állt meg Vácon a vele szemben intézkedő rendőröknek, és a forgalmas M2-es autóút irányába, majd a főúton haladva a megengedett sebességhatár néhol kétszeres túllépésével továbbhajtott.

Az esetről videó is készült, amit itt nézhetnek meg.

A vád szerint a – járművezetéstől korábban már eltiltott – elkövető átlépte a záróvonalat, a szembejövő gépjárműveket fékezésre, illetve lehúzódásra kényszerítette, valamint többször szándékosan nekiütközött a követésébe időközben bekapcsolódó rendőrségi gépjárműveknek, és több alkalommal vészfékezésre kényszerítette a mögötte haladó szolgálati gépkocsi vezetőjét.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványával egyetértve a bíróság – az elkövetés óta letartóztatásban lévő – fiatal férfit 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, 10 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, valamint elrendelte a korábban kiszabott 6-6 hónapos, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője felmentésért és enyhítésért fellebbezett. A bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően a férfi letartóztatását a másodfokú döntésig fenntartotta.