LÁTNAK-E MÉG FECSKÉT AZ UNOKÁINK?

Az elmúlt hetekben déli vándorútjukra készülő, népes molnárfecske csapatok jelentek meg a villanyvezetékeken. Azonban jobban belegondolva, nem is voltak olyan sokan a korábbi időkhöz képest.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője szerint a hazai fecskeállomány mintegy 62%-a eltűnt 2000-2010. között.

Orbán Zoltán elmondta: félő volt, hogy 2020-ra teljesen eltűnnek a fecskék Magyarországról. 2010-ben az év madarainak választották a fecskéket, amelyek megmentése érdekében sikeresen fogott össze az egyesület a médiával és a lakossággal.

Az állomány drasztikus csökkenése ennek hatására megállt és stabilizálódott, de a fecskéket fenyegető veszélyek nem hárultak el. Orbán Zoltán szerint elképzelhető, hogy a következő évtizedekben folytatódik nemcsak a fecskék, hanem más fajok csökkenése is.

Ehhez számos folyamat vezethet. A mindent felszántó vagy legeltető nagyüzemi mezőgazdaság jellegénél fogva felszámolja a természetes élőhelyeket, réteket, bokros erdősávokat, tocsogókat. Ezek eltűnésével az itt élő állat- és növényfajok is elvándorolnak vagy kihalnak, de ez csökkenti a fecskék számára elérhető táplálék mennyiségét is.

Az agrárkemikáliák a megmaradó rovarzsákmányon keresztül a madarakat is megmérgezik, ami további állománycsökkentő tényező. Táplálék hiányában költeni sem tudnak, a szaporulat elmaradása a felnőtt madarak elhullásával együtt gyors és drámai szintű állomány összeomláshoz vezet.

A klímaváltozás egyre inkább megmutatkozó negatív hatásaira is rendkívül érzékeny a fecskepopuláció. A költési időszakban, tavasszal bekövetkező szokatlanul hűvös időjárás miatt jelentősen lecsökken a repülő rovarok aktivitása, így sok fecske gyakorlatilag a saját fészkében pusztul éhen a fiókákkal együtt. Ilyen hűvös tavaszokra sajnos az elmúlt néhány évben is volt példát.

Ezeken felül a fecskefészkek leverése is nagy probléma volt Magyarországon, pedig a fecskék mellett, a fészkeik is védettséget élveznek. Az elmúlt évtizedben azonban – a lakossági és média együttműködés hatására – legalább 80%-kal sikerült mérsékelni ezt a romboló tevékenységet. Orbán Zoltán szerint ez lehet a fő oka annak, hogy 2010 óta nem folytatódott az állomány csökkenése.

 

forrás: időkép