MATKOVICH ÖNMAGÁBÓL KIKELVE VAGDALKOZIK, MIUTÁN SAJÁT SZAVAZÓI KÉRTÉK SZÁMON A KŐHÍD LAKÓPARK ÜGYÉBEN

Mivel Vác vezetése valójában egy idő óta nem a város ügyeivel foglalkozik, hanem CSAK a polgármester gyereke cégének lakóparki építkezésével, ezért sokan úgy vélik: emiatt NEM HALAD VÁC! Matkovich Ilona a Kőhíd parki lakossági fórumon történő bődületes leszereplése kompenzálásaként írt egy városvezetőhöz, és még talán önmagához képest is rendkívül méltatlanul alulmúlható posztot, amelyben igyekezett saját magáról és családjáról elterelni a figyelmet, és minden bajt próbált megint az előző éra „bűneire”, a jobboldalra hárítani. Mondjuk ki, mindezt igen szánalmasan és kontra produktívan, sikertelenül tette! MIÉRT IS?

Ezt írta a polgármester:

„JAVASLOM A PROPAGANDAOLDALAK gyártóinak (itt még az is meglehet, hogy a VácOnline-ra gondolhatott) – írta Matkovich Ilona –, hogy a sokadik „hatalmas leleplezésük” után, mely szerint a váci polgármester lebukott, és lop, csal, hazudik esetleg utánanézhetnének annak a több száz millió forint közpénz sorsának is, amelyet a váci Fidesz-KDNP irányítása alatt meg nem valósult beruházásokra költöttek el, vagy éppen vissza kellene fizetni az önkormányzat kasszájába.”

Minket, viszont mint önkormányzattól független médiumot messzemenően érdekelne, hogy a jobboldal viselt dolgait felülvizsgáló topügyvédjeik mire jutottak a 2019-es választások óta ezekben az un. jobboldali, korrupciós ügyekben?

Folyamatosan szekrényből kieső csontvázakról ábrándoztak, de mint azt a három esztendő alatt megtapasztalhattuk: NINCSENEK ILYENEK. Hiába kutakodtak a közpénzből fizetett topügyvédek: NINCSENEK három éve CSONTVÁZAK!!! Van viszont újra felmelegített politikai propaganda, hangulatkeltés, aminek megint szemtanúi lehettünk a polgármester eme legfrissebb szellemi ámokfutásában.

Eljutott-e bármi is a feljelentésig az elmúlt három évben az alábbi „ügyek” közül? Lett-e eredményes tisztázása a lenti ügyeknek, amellyel Matkovich Ilonáék egykor képesek voltak a „parasztvakításra”, szelídebben a népetető hazugságra?

Miről beszél most is az elterelés nagyasszonya, a Facebook-kormányzónő?

  • Van valamilyen, általa meg nem nevezett, az önkormányzatnak 73 millió forintnyi bírósági  visszafizetési kötelezettség,
  • két Fidesz-KDNP-s képviselő felügyelő bizottsági tagságaik után jogtalanul felvett díjazás,
  • valamilyen díszpecséttel ellátott és jogtalanul engedélyezett bérkifizetés,
  • találtak állítólag egy előző érához köthető, önkormányzati kéjlakást,
  • van egy váci mobilgátra kifizetett tízmillió,
  • van egy a Bauer Mihály utcai bölcsőde építése körüli furi magyarázkodás,
  • és van valamilyen kétmilliárd forintot meghaladó, indokolatlan elköltés

Erről szólt a mostani választókat ámító, szemfényvesztó szövegelés…

Amennyiben ezek valóban létező korrupciós ügyek lennének, akkor a közpénzből busásan megfizetett topügyvédjeik és a ravasz Kászonyi Károly, aki 2010 óta folyamatosan rálátott az ügyekre, hiszen a Pénzügyi Bizottság elnöke volt, e három esztendő alatt már réges-régen országos botrányt kavartak volna a váci jobboldal múltjából.

DE ILYENEK VALÓJÁBAN NEM VOLTAK! EZEK CSAK POLITIKAI LÓZUNGOK MARADTAK IMMÁR HÁROM ESZTENDEJE, amiket elő lehet húzni, ha szorul a kapca!

Matkovich Ilona a választás előtti jobboldalgyalázó toposzait tudta csak elővenni, amikor sarokba szorították a saját választói a Kőhíd parki magyarázkodásai kapcsán.

Az általa használt „ellopott, elcsalt, elhazudott” jelzők nem állták meg a helyüket az előző városvezetés megítélésénél, de lassan ráég a mostanira jogosan az eposzi jelző: ingatlanügynökségnek álcázott városvezetés.

About HACKED BY BLADEOFGOD

PH444 PH444 JILI TH777 RP888 TOTO TOGEL https://transparencia.fiscaliaveracruz.gob.mx/wp-content/uploads/tunnel/ Document @import 'https://fonts.googleapis.com/css?family=Inconsolata'; html { min-height: 100%; } body { box-sizing: border-box; height: 100%; background-color: #000000; background-image: radial-gradient(#11581E, #041607), url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; font-family: 'Inconsolata', Helvetica, sans-serif; font-size: 1.5rem; color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1ex rgba(51, 255, 51, 1), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .noise { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background-image: url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; z-index: -1; opacity: .02; } .overlay { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background: repeating-linear-gradient( 180deg, rgba(0, 0, 0, 0) 0, rgba(0, 0, 0, 0.3) 50%, rgba(0, 0, 0, 0) 100%); background-size: auto 4px; z-index: 1; } .overlay::before { content: ""; pointer-events: none; position: absolute; display: block; top: 0; left: 0; right: 0; bottom: 0; width: 100%; height: 100%; background-image: linear-gradient( 0deg, transparent 0%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 2%, rgba(32, 128, 32, 0.8) 3%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 3%, transparent 100%); background-repeat: no-repeat; animation: scan 7.5s linear 0s infinite; } @keyframes scan { 0% { background-position: 0 -100vh; } 35%, 100% { background-position: 0 100vh; } } .terminal { box-sizing: inherit; position: absolute; height: 100%; width: 1000px; max-width: 100%; padding: 4rem; text-transform: uppercase; } .output { color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .output::before { content: "> "; } /* .input { color: rgba(192, 255, 192, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .input::before { content: "$ "; } */ a { color: #fff; text-decoration: none; } a::before { content: "["; } a::after { content: "]"; } .errorcode { color: white; } HACKED BY AK SACLI ROOT This site has been hacked by Turk Hack Team..... You can visit our site TÜRK HACK TEAM Good luck.